STUCK OUTSIDE – megjelent a toldyuuso új EP-je

Avatar photo
2024.05.27., 17:55

A feltörekvőknek már egyre nehezebben szólítható toldyuuso párosa egy elektronikus EP-vel tért vissza Lil Frakkal, illetve Beton.Hofival történő, produceri kalandozásait követően. Mivel a kísérletezés a duó DNS-ében van, az ötszámos kiadványra nehéz lenne egy jelzőt aggatni, hiszen a uk garage-tól, a trapen át még szimfonikus elemeket is hallhatunk rajta.

Fotó: Kovács Kinga

Aki ismeri a hazai zeneipar jelenét, annak a toldyuuso neve inkább már egy erős márkajelzés, semmint egy bemutatásra váró projekt. 2022-es megalakulása óta a páros co-producerelte például Beton.Hofi legutóbbi nagylemezét, van közös zenéje Sisivel, Lil Frakkal, a Pogány Indulóval, Co Lee-vel és Gyurissal is sok más, közkedvelt, underground előadó mellett.

A két húszas éveiben járó srác szólómúlttal is rendelkezik, míg az énekes-szerző, Barney Soon éppen az elektronikus zene őshazájában, Berlinben tanult zenét és alkotott, addig a dj-producer, Karyuu egy kaliforniai kiadónál szerződött, főként dubstep és riddim profilú trekkjeivel.

A formáció első nagylemeze, a Session_01 után a fókuszt most érkező EP-jére tereli, amely május 24-én jelent meg STUCK OUTSIDE címmel négy angolnyelvű és egy magyar-angol felvétellel droppolt.

„Az egész EP-t hasonló hangzású és hangulatú dalokból állítottuk össze, amiket az elmúlt pár hónapban készítettünk el. Úgy voltunk vele, ha már ennyi menő zene készült, akkor egységesítsük össze a projektet egy EP formájában”

– meséli Mógor Máté és Hamar Barnabás, akik teljesen új stúdiókörnyezetben vették fel a STUCK OUTSIDE darabjait.

A dalokat egyenként is meghallgatva, viszont műfaján belül egy széles skálájú portfóliót ismerhetünk meg, egyedülálló zenei világok olvasztótégelyét.

https://open.spotify.com/album/4ybmLuwUsHEvrL1axjedQx?si=LGSdD5MSRuOfcmHQqBbFFA

A felvezető FAR FROM MY HOME, és az egzotikus SUPERSTAR’S DREAM után hallhatjuk a címadó STUCK OUTSIDE című dalt, amely egy eufórikus deep uk garage alapon nyugszik, hasonló hangulatban találjuk meg. A NOW WE BURN WITHIN THE SAME FIRE teljesen analóg szintézissel készült és a kompozíciót hallva egy apokaliptikus sci-fiben találhatjuk szembe magunkat egy katartikus végkifejlettel.

A CSAP magyar és angol nyelven szólal meg egyedüliként a lemezen. A bólogatós, újhullámos hiphop single egy stúdió session alkalmával született meg. Egy-egy verze erejéig bekapcsolódik az underground rapper, WimmR, A Híd című televíziós műsorban is szereplő zenész, nameatmark, illetve a rapper, P.Y.F.U., akivel egyébként már van közös a dalik B.Nagy Réka és Blansch további közreműködésével.

A dalok szokásos módon közösen íródtak a hangszerelést és a produceri utómunkát is beleértve. A minialbum elérhető az összes digitális, zenei felületen május 24-től.

toldyuuso Facebook | Instagaram

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás