Állva maszturbálok – Interjú Benedek Ágotával

Eltelt már néhány hónap a könyv megjelenése óta, mik az eddigi visszajelzések, mind szakmai mind olvasói szinten?

Nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Hullámzott bennem, amikor ritkán elképzeltem, milyenek lesznek, azt szokták mondani a filmekről is, hogy a másodiknál derül ki, hogy valójában tud-e valaki mutatni valamit. Nem akartam ebbe nagyon beleélni magam, hogy bukni tudok, és úgy tűnik, hogy nem buktam. A célom az volt, hogy ez egy tartalmasabb, mélyebb könyv legyen, mint a Rumbarumbamm, és úgy tűnik sikerült.

Egy olvasói véleményben azt írták még az első könyvedről: Ez az a könyv, amit szerintem vagy nagyon szeretnek, vagy nagyon utálnak majd az olvasók. Hogy érzed, igaza van komment írójának? Mennyire volt vegyes a könyveid fogadtatása?

Az elsőnél valahogy jobban éreztem, hogy megosztó, szerintem azért is mert azt meg lehet  állapítani, hogy a második könyvvel kiszélesítettem az olvasói kört, pontosabban az abortusz  komoly témája kiszélesítette. Egyrészt nagyon aktuális minden, ami benne van, nem mintha karantén nem lett volna az, de azt hiszem az még csak a próbaüzeme volt annak, hogy feldobjak mélyebb témákat. Azoknak inkább csak kapargattam a felszínét, most pedig tényleg mélyebbre ások. Azt hiszem, ezt nem lehet nem komolyan venni, legalábbis nem lehet úgy bántani, mint ahogy a Rumbarumbamm-ban néhány felvetett témát. Ami szintén meglepett, hogy a menstruáció témája vagy az emésztés kiváltja.

Ez egy kicsit nonszensz, mármint ezek a testi működések egyértelműen emberi dolgok, mindenki csinálja.

Soha nem gondoltam, hogy ezt emberekre erőltethetem, hogy beszéljenek erről, tehát befogadniuk sem kötelező. Mindenkinek magának van dolga a saját emésztésével, de ha az enyémről akarnak olvasni, akkor vegyék meg az első könyvet, vagy a másodikat.

A szintén az első könyv fedelén a kiadó Lena Dunhamhez, Fleabaghez és Bridget Joneshoz hasonlítanak. Te hogy viszonyulsz ezekhez a párhuzamokhoz? Mennyire helyez rád nyomást, hogy minél viccesebb legyen a könyv, vagy amint éppen dolgozol?

Én nagyon elleneztem, hogy rányomják ezt a pecsétet a Rumbarumbammra, aztán megértettem és elfogadtam, hogy ennek marketing okai vannak. Muszáj valahogy az embereknek egy ismeretlen nevet elhelyezni, amikor a könyvborítóra ránéznek. Azért nem helyezett rám nyomást, mert ezeket a karaktereket, vagy azokat az embereket akik kreálták, nagyon tisztelem  szakmailag és annyira távolinak éreztem ettől magam, hogy nem merült fel bennem, hogy  bármiféle nyomást helyezzen rám. Azóta eltelt két év, kijött a második könyv, és nagyon sok visszajelzést kapok, arról hogy bebizonyosodott, hogy méltó vagyok arra, hogy ezekkel a nevekkel legyek említve. Az ilyeneknek nagyon örülök, olyan jó hallani.

Az első könyvedben megfogott a borító is nyilván, de a bajszos kép rólad végképp. Miért pont azt a képet választottad? Szintén egy olvasói véleményben olvastam, hogy neki ez tette nem komolyan vehetővé a könyvet. A másik, amit olvastam a káromkodás, valahogy ez egy kényes pontnak tűnik, és ez alapján mérik a szépirodalmi besorolást. Mintha arról beszélnénk valaki bírja-e a vér látványát vagy sem. Ezzel tudatosan küzdesz a női sztereotípiák ellen?

Nem, egyik sem volt tudatos. Nem akartam sem a bajuszos nők Jean d’Arc-ja lenni, sem a káromkodás Jean d’Ard-ja lenni, ahogy aztán leírtam, hogy az abortuszé sem.  Viszont, ahogy mondtad nem tudták komolyan venni a bajuszos kép miatt. Nagyon jó, mert az igaz, hogy nagyon fázom attól, hogy rettenetesen komolyan vegyem magam. Azt látom, hogy abba rendesen bele lehet bukni. Különben, ha érdekel a kép története, egy forgatáson voltam beugrani egy kis szerepre, Császi Ádám Háromezer számozott darab című filmjébe, ahol rengeteg műbajuszt meg szakállt használtak  és a szünetemben felkerült rám egy ilyen bajusz. Ezzel egy időben a kiadó kért tőlem portrét, akkor csináltam egy selfie-t, és elküldtem azt. Akkor éppen a könyvvel kapcsolatos teendők rendszerében ez egy iszonyatosan bagatell dolognak tűnt. Aztán amikor viccből ezt elküldtem végül mindenkinek megtetszett. Mert pontosan azt közvetíti, hogy nem kell az embernek valójában nagyon komolyan vennie magát.

Ami a káromkodást illeti, tulajdonképpen csak annak a stílusnak a része, úgy is mondhatnám a formának a része, ami a vallomásossága, a naplószerűsége az első könyvnek. Mert tulajdonképpen arról van szó, hogy valaki leül magában vagy magával beszélni, és ezek a káromkodások valójában azt jelzik, hogy én magammal hogyan beszélek minden gátlástól, udvariaskodástól mentesen. Ezért nagyon sok benne a káromkodás, olyan minthogyha mackóalsóban lennél otthon. De, az igaz, hogy az Állva masztrubáloknál eldöntöttem, hogy visszafogom a káromkodást.

Mivel működött ez a közvetlen hang, az emberek a közeli ismerősüknek, barátjuknak éreztek és azt is feltételezték, hogy én valójában így beszélek. Úgyhogy elkezdtek hozzám is így beszélni és ez nagyon bizarr helyzeteket eredményezett. Mikor látod, ahogy itt ülünk, nem kényszerem, nem turette-szerűen lövöm ezeket.

Szóval a második könyvben ezt visszafogtam, de annyira ez sem volt mesterséges. Valahogy a második könyv hangja is talán érettebb. Ez nem azt jelenti, hogy sokkal éretlenebb voltam két éve, hanem a Rumbarumbamm karakterhangja az éretlenebb.

Így utólag visszatekintve melyikükkel értesz egyet, a Rumbarumbamm Ágotájával vagy az Állva maszturbálok Ágotájával?

Mindkettejükkel. Én a fejlődéssel értek egyet. Hiszek az evolúcióban, nem úgy, mint a nagyanyám. (nevet)

Azért ha valaki fellapozza az Állva maszturbálokot, azért észreveheti, hogy nagyon okos könyv.  Nem csak popkulturális utalásokkal van tele, írsz itt Senecaról és Pompeiaról, Néróról, pszichológiáról. Ezek olyan természetesnek érződő, elmés gondolatmentek, mennyire tudatosan építed, tervezed ezeket íráskor? Mennyi kutatómunkát igényel?

Ezeket a bejegyzéseket, kicsit hülyén hangzik, ha azt mondom;  asszociatíven írtam, valójában maga az írás, az alkotás asszociatív. Tulajdonképpen csak annyit állítok erről, hogy eszembe jut valamiről valami. Például tegyük fel, ha eszembe jut a Nirvanáról Néró, akkor viszont végzek kutatómunkát, hogy kiegészüljön a tudásom Néróról, vagy a történet, amit ismerek Néróról, mert lehet, hogy arról eszembe jut egy vicc, és tudok fabrikálni belőle egy élvezetes történetet.

Olvasás közben néha nem tudtam eldönteni, hogy melyik szorongási faktorral viccelődsz, és mi az, ami valóban rossz közérzetet kelt benned, mint magánszemély. Az is felmerült bennem melyik eset történt meg veled és mi az, ami már fikció.

Általában a címek is már kicsit trükkösek. Például ha Alec Baldwint vesszük alapul, nincs semmilyen szorongásom Alec Baldwintól, még úgysem hogy megtörtént az rémes baleset az ő életében nem olyan régen. Inkább, abban a bejegyzésben ő egy szimbóluma annak, ami ha eszembe jut, attól szoronghatok. Hogy most tényleg szorongok-e, vagy az tényleg eszembe  jut-e, már annak a kérdése, hogy mi fikció és mi nem. Ezt soha nem fogjuk tudni teljesen szétválasztani. De vannak valós szorongások, például a hajvasalótól való szorongás a könyvben az egy teljesen valid szorongás, amivel küzdök. Arról sokat beszélgettem különböző emberekkel ebben az időszakban, hogy azért is érdekes ez a konkrét szorongás, mert szerintem nagyon jó példája annak, hogy most nagy, megfoghatatlan és absztrakt stresszben és félelmek között élünk és, ezek hogyan tudnak testesülni egy piszlicsáré, fizikai dologban, mint hogy attól félsz, hogy bedugva hagyod a hajvasalót és leég a lakás. Nem biztos, hogy az ember eredetileg is attól félt, hogy felgyújtja a lakást, viszont ezt az általános idegességet ráruházza valamire. Ezt abban is észre szoktam venni, hogy az általános állapotom, ha szorongóbb, idegesebb, akkor sokkal jobban aggódom, hogy mi van a hajvasalóval, pedig az  ugyanúgy nincs bedugva hagyva, egyik nap sem.

Akkor ezek inkább szimbólumok szerepelnek a címben?

Lehet, hogy szimbólumok, de például ott van a karácsony a könyv elején egyből. Arra például mondhatjuk, hogy az egy valós szorongás.  A gyerekkor, az elmúlt évek rossz karácsonyai miatt, de már az, hogy ebben a bejegyzésben hogyan van megragadva, hogy miért szorongok a karácsonytól, az nem biztos, hogy teljes mértékben a valóságot tükrözi.

Van olyan egyébként csak a karakterrel történt meg, és azt kívánod bár így lett volna a valóságban is, akárcsak a komikum miatt?

Van egy szál a könyvben, amiben a karakter a gyerekkorától kezdve rendszeresen találkozik egy kisfiúval. Ez megtörtént velem, hogy az életem különböző időszakaiban találkoztam egy másik emberrel újra meg újra. Egy fiúval, majd férfival később. De nem intenzíven a gyerekkoromtól kezdve, pedig ezt nagyon kedvesnek, romantikusnak találom.

Egy ennyire személyes könyvnél, hiszen azért mégis csak napló műfajról beszélünk, ami teljesen a jelenkorban játszódik, meddig mehet el az író a személyességben? Olvasóként nehéz eldönteni hol kezdődik az író és hol a karakter. Mi tény és mi fikció? Gondolok itt a szellemidézős esetre például.  Ráadásul sokan, ahogy említetted is, azonosítanak a karakterrel, ami érdekes helyzeteket eredményezett. Te hogy érzed, mennyire mosódnak el ezek a határok valós és fikció között és mennyire nehéz eltávolítatnod magad a főhőstől?

Milyen érdekes hogy felhoztad, pont ma reggel írt egy ismerősöm, hogy elkérheti el a szellemidézésről szóló vizsgafilmet, de nincs nálam sajnos. Eltávolítatnom nagyon nehéz, és erre nincs jó módszer, szabály. Az emberek, amit el akarnak hinni, el fogják hinni. Amit nem akarnak elhinni, azt az istennek se lehet elmagyarázni nekik, hogy nem úgy van. Én nem vagyok hasadt személyiség, el tudom különíteni a saját karakterem a könyvtől. Néha előfordul, hogy nem emlékszem valamire, hogy csak kitaláltam vagy tényleg úgy volt. De azért nem ebben a ködben élek. (nevet) Tudom, ki vagyok, és miért ülök itt.

Az Állva maszturbálokban nyersen és szókimondóan beszélsz az aktuálpolitikától kezdve, a kifli.hu-ig, a gyermekvállaláson át, tragikus családi sorsokról, a mentális egészségről, és az abortuszodról, ami a könyv központi cselekményszálát adja. Volt, aminél azért felszisszentek a környezetedben, hogy figyelj, ezt nem kéne? 

A közeli ismerőseim, barátaim nem. Folyamatában nem sok ember olvasta, de aki igen az nagyon támogató volt. A szerkesztés más kérdés. A szerkesztőm és a kiadó vezetője, Gyuricza Eszter, ő azért bőven nyüstölt engem, de azért, hogy a szöveg jobb legyen. Nem cenzúrázott témákat, de ha valami csak simán provokatív, nyers, de nem elég vicces vagy okos, az nem állta meg a helyét. Az nem maradhatott. Ilyenkor ezt irtottuk, és ezzel egyet is értettem. A minőség javítása volt a cél.

Van olyan, amit megbántál, hogy leírtál, vagy amit megbántál, hogy kihagytál?

Nem. Nincs olyan érzésem, hogy valamit nem kellett volna leírni. De éppen nézegettem a jegyzeteim, és volt benne, egy-kettő ami jónak tűnt, vagy épp nem értettem, hogy arról végülis miért nem írtam. De mivel hagyni szoktam, hogy organikusan jussanak eszembe a témák, ezért akkora megbánás nincsen bennem.

Cenzúráznád magad valaha is, akár saját döntésből, akár külső nyomásra? Legyen az akár politikai, szerkesztői vagy ismerősi?

Attól függ, mi lenne a következménye. Mert ha azt mondaná, hogy a testvéremnek kitépik a végtagjait, akkor azt mondanám, hogy az még oké. De ha azt mondanák, hogy a  testvérem gyerekeinek a végtagjait tépik ki, azt mondanám, hogy na ez már nem oké.. (nevet) Vagy megkérdezném, hány végtagról van szó.

Kicsit komolyabbra fordítva, és reflektálva a már meglévő berendezkedésre; rettenetes rossz mikor az emberek arra kényszerüljenek, hogy meghajoljanak a rendszernek és úgy kell megírniuk, vagy nem megírniuk dolgokat, hogy azzal nem értenek egyet. Együtt tudok érezni azzal, mikor valakinél nagyobb a tét, ha mondjuk, a családja éhezik. Soha nem szoktam véres szájjal ugatva elítélni senkit, azért mert így tesz. Azt kevésbé szoktam érteni, amikor van más lehetősége is, mint cenzúrázni a rendszer diktálta szabályok szerint, de hát mindenki azt csinál, amit akar.

Nagyon sokat írsz Nyíregyházáról, a „vidéki” magyar életről, én ezt debreceniként nagyon értékeltem. Emiatt is nagyon azt éreztem, hogy valahol nekem szól ez a könyv kicsit. Neked okozott belső konfliktust a fővárosba költözés? Nem okozott gondot a vidék vs. Budapest szakadék?

Nem, egyrészt nagyon sokat voltam Budapesten már mielőtt felköltöztem volna. Ráadásul gyerekkoromban sem voltam bezárva sem az elmémben, sem fizikailag a kisvárosba. Semmilyen nehézséget nem okozott, inkább ezzel a lépéssel kerültem közelebb ahhoz ahova tartozom. Más kérdés, hogy azóta megint máshogy érzek Budapesttel kapcsolatban, azt, hogy ide sem tartozom.

A szorongás napló az ominózus eleme pornószökőkút. Ez egy teljesen valid dolog? Én ugyan jártam többször Nyíregyházán, de abszolút nem rémlik.

Ez a Három grácia nevű szökőkút Nyíregyháza főterén, abszolút létező dolog. És rengeteg képet kapok, úgy tűnik felfutattam ezt a műalkotást, emberek fotózkodnak vele. Méltón. Szóval létezik, és pajzánabb, mint valaha. (nevet)

Nagyon sokat megtudunk a főhős gyerekkoráról, de mi a te legkedvesebb emléked a szép magyar vidékről?

Nekem azok a kedvenc emlékeim, amiket egy lovardában szereztem. Az első könyvből az is  kiderül, hogy gyerekkoromban ló akartam lenni, az ehhez legközelebbi dolog, amit megtehettem,  hogy megtanultam lovagolni. A nyarakat így egy lovardában töltöttem más gyerekekkel együtt.  Azt hiszem ezek a legkedvesebbek, meg mikor a nagymamámnál voltam. Önmagában a kisvárosi lét nem gerjeszt bennem kellemes nosztalgiát, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek emberek, akiket még mindig nagyon szeretek, vagy ne emlékeznék kedvesen azokra, akiket ott szerettem. De a miliő, az atmoszféra önmagában nem volt jó. Ezt valahogy mindenki megérti, aki Kelet-Magyarországról jön.

Nem tudom te hogy vagy vele, de ekkora figyelem már megérne egy külön szorongás naplót az életemben. Hogyan kezelted a sikert, mint író, és mint forgatókönyvíró? Mert azért valljuk be elég nagy szenzáció lettél.

Nem akarom tagadni, csak nem gondolok rá, ezért nem érzek nagy változást az életemben… Most az bárkivel előfordulhat, hogy 5-10 ember áll éjfélig a lakása előtt és leskelődik, ez nem olyan nagydolog, vagy igen? (nevet) Valóban, kiszakította a buborékom falát már az első könyv is, a második főleg. De azért hisztériát nem érzek.

Egyébként melyik vonz jobban, az irodalmi vagy a forgatókönyvírói pálya?

Nagyon szeretnék tudni forgatókönyvíróként működni ebben az országban, jelenleg ez minden módon el van lehetetlenítve. Kezdve a filmalap speciális szelektálási folyamatával, folytatva az HBO kivonulásával Európából. Kicsi ország, kicsi szakma, nincsenek platformok. A könyvírás fölött legalább van kontrollom.

Ma már megkerülhetetlen kérdés; külföldön nem próbálnál szerencsét?

Minden nap, minden reggel, minden este külföldön gondolkozom. (nevet) Dolgozom rajta, hogy összejöjjön.

Harmadik könyv, vagy új nagyjátékfilm, jöhet a miss sporty szecesszió után az essence barokk? Mik  a tervek a jövőben, vagy esetleg tudsz mesélni arról min dolgozol éppen?

A sorozat fejlesztése nem állt le, a meglévő részeket polírozom, az újakat is fejlesztem tovább. Ez most a legfontosabb, hogy ennek új helye legyen. Amint meglesz, intenzíven újraindulnak a munkálatok. Ami a könyveket illeti, még próbálom megérezni, mi a következő lépés.

^{Fotók: Libri, Földi Ádám}

Címkék: feminizmus, állva maszturbálok, benedek ágota, interjú