Diploma ON – Interjú a friss diplomás tervezőgrafikussal, Tóth-Birtan Adriennel

Erdély mesés tájainak létrejöttét számos népi monda övezi, melyeket a helyiek szívesen adnak tovább egymás között és az odalátogatóknak is. Az idő azonban ezeket a mondákat sem kíméli, így lassacskán kimennek a köztudatból. Tóth-Birtan Adrienn gyerekkorában rengetegszer hallotta ezeket a történeteket, ezért is döntött amellett, hogy diplomamunkájában új életet lehel az örök tanulságokat közvetítő mondákba, Benedek Elek gyűjteményét alapul véve.

Kolozsváron végezted el az alapszakot, csak ezt követően érkeztél a METU képgrafika szakára. Milyen út vezetett végül a diplomáig?

Nem gondoltam volna, hogy képgrafikával fogok foglalkozni, ahogy azt sem, hogy ez lesz a diplomatémám, de olyan vagyok, aki nagyon szeret kézzel alkotni, nemcsak a számítógép előtt. Gyerekkorom óta rengeteget rajzoltam, bár ilyen szinten soha nem foglalkoztam vele, de megtetszett ez az illusztratív vonal.

Miért pont az erdélyi mondakört választottad témának?

Erdélyi származásom miatt valamennyire adott volt, hogy hazafele nyúljak. Nagyon sokat túráztunk, kirándultunk gyerekkoromban és rengeteg helyet meglátogattunk, amelyekről ezek a mondák is szólnak. Sokszor elmesélték ezeket a sztorikat, de akkor nem rögzült… Nagyon érdekesek a történetek, de kezdik elfelejteni őket otthon. Elkezdtem kutakodni ezután, és akkor eszembe jutott, hogy egy jó diplomatéma lehetne, ha kicsit magamnak és az ottaniaknak is összeszedem. Innen indult el az egész.

Mennyire érzed jól feldolgozattnak az erdélyi mondákat különböző nyomtatott kiadásokban?

A képi világban, a grafikai kiadásokban láttam egyfajta hiányt. Ami a szöveges részét illeti, mivel ezek szájhagyomány útján terjedtek, mindig hozzáadtak, vagy elvettek belőlük attól függően, hogy épp hogy kanyarították a történetet, akik meséltek. Ezek nem részletgazdag mesék, sztorik. Rövidek, hamar levonjuk belőlük a tanulságot, hogy ne unja meg őket az ember és kész.

A vizualitás nem az a kimondottan kedves, aranyoskodó képi világ, amit a képeskönyvekből ismerünk. Ez a történetek természete miatt van így?

Igen, ezek alapjáraton nem tündérmesék, nem igazán kedves sztorik. Az emberi gyarlóságra épülnek, kapzsiság, gyűlölködés van bennük és sokszor nem boldog a végkifejlet sem.

Azokban a meglévő képes illusztrációkban, amikkel én a piacon találkoztam, még mindig rengeteg tündér, varázslat, rózsaszín és világoskék van, de én nem ezt érzem, amikor ezeket a mondákat olvasom. Nyilván van bennük varázslat és isteni hozzájárulás, de rengeteg rossz figura jelenik meg, így inkább a sötétebb oldalukat szerettem volna bemutatni. 

Van kedvenced a történetek közül?

Nekem most nagy felfedezés volt, ami gyerekkoromban nem tűnt fel – talán mert másképp ismertem a történeteket –, hogy megjelennek benne női főhősök is, akiknek bár nincs mindig nevük, mégis nagyon fontosak. Erdélyben sokszor van ez a hozzáállás, hogy „a nő nem ember, a medve nem játék”, stb… Jól esett, hogy bár nem hallottam róluk korábban, vannak női főhős karakterek, ezért talán azok kerültek a kedvenc történetek közé, ahol megjelennek nők a furfangjukkal. 

Hogyan inspirálódtál a munkához?

Amikor már nagyon benne vagyok valamiben, akkor bárhol járok, ha meglátok egy formát, ami felkelti az érdeklődésemet, gyorsan lefényképezem, hátha még jó lehet valamire. Egy történetet többször is átolvastam, rágódtam rajta. Olyan formákat, motívumokat kerestem, amik talajt találhatnak a történetekben és abból kezdtem el addig rajzolgatni, ameddig rá nem jöttem végül, milyen forma az, ami valahol megjelent a fejemben. 

Több felületen is érdekes, nyomtaszerű textúrát látunk. Ezek hogyan készültek?

Rájöttem, hogy ez egy olyan téma, amivel nem akarok csak digitálisan foglalkozni, a véletlenszerűség, természetesség volt a cél. Otthon talált papírhulladékot, pizzás dobozt, tejes kartondobozokat használtam, amiket véletlenszerűen összetépkedtem, felfestékeztem, és lenyomtam, aztán ezeket beszkenneltem. Rengeteg nyomatot csináltam belőlük, egy adott ponton már nem lehetett lépni a lakásban, mert tele volt ilyenekkel. Nagyon sokszor tájkép-jellegű lenyomatok jöttek ki, így ezek is formálták, milyen legyen a grafika.

Hogyan állt össze a négyszínű paletta, amiből dolgoztál?

Bár a munka visszanyúlik a hagyományokhoz, és az erdélyi régióhoz, nem akartam a megszokott népi világot, tulipán mintát, és az ottani ornamentikát ábrázolni. Kellett viszont valami, ami mégiscsak visszahozza, bemutatja egy kicsit azt a hangulatot, népiességet, vagy a szakrális vonalat, ami megjelenik ezekben a történetekben.

A színeknek, amiket végül használtam, mindnek megvan a jelentése; a kék a béke és nyugalom színe, a a vörös az élet, a veszély, a szenvedély színe, a fekete általában gyászra, halálra, bánatra utal, míg a fehér a tisztaság, ártatlanság, hit és hűség jelzője.

Ez a hagyományos motívumoktól való elvonatkoztatás és a rögzített paletta talán kicsit univerzálisabbá is teszi a történeteket.

Éppen ez volt a célom, hogy ne csak egy bizonyos közönségnek szóljon a könyv. Valószínű, hogy nem érdekelne annyi mindenkit, vagy nehezebben maradna fent, hogyha tényleg csak a népi világra mentem volna rá. Így jól működött, hogy modernebb formában közelítettem meg a történeteket úgy, hogy mégis valamilyen részét megőriztem a népi kultúrának. 

A figurák sokszor sematikusak, kevés egyéni karakterjeggyel. Miért alakult ez így? 

Van, hogy megjelenik egy-egy történelmi alak, de a legtöbb szereplő név nélkül szerepel, csak a leírásból ismerjük meg.

Én egy olyan irányt határoztam meg, ahol nem a konkrét ember a lényeg, hanem a cselekedet. Mivel ők is már valamennyire a feledésbe vesztek, eggyé váltak azzal a történettel, tájjal, amiről szól az adott legenda, inkább szerettem volna sematikus alakokat, mintsem kidolgozott figurákat. 

Hogy választottad ki a legjellemzőbb momentumokat egy-egy történetben? 

Ez nem volt mindig könnyű feladat. Sokszor a címhez, vagy a fő motívumhoz igazodtam, azt rajzoltam meg, de olyan is volt, hogy nem tudtam elsőre, mit ábrázoljak. Ilyenkor rengeteget vázlatoltam, amíg a végén eljutottam oda, hogy végül is ezzel jól be lehetne mutatni azt adott pillanatot, mondát. 

A mondák gyakran a természeti kincsek, tájak keletkezésének történetét mesélik el. Ezeket a tájakat inkább hangulatban szeretted volna megfogni vagy vannak tényleges hasonlóságok?

Inkább hangulatban, de többször megpróbáltam mutatni, hogy néz ki az adott hely valójában. A hasadék illusztrációjánál például látszik, hogy van egy üres folt középen, a két minta között. Igyekeztem nem konkrétan ábrázolni, de néhány illusztrációnak érdekessége lehet, vagy jobban megmaradhat azáltal, ha a címben megjelenő motívumok valamilyen szinten a képekben is visszaköszönnek. 

Összességében mit éltél meg a legnagyobb kihívásnak a könyv elkészítése során?

A formakereséseket, hogy ne csak egyszerűen lerajzoljam, ami le van írva. Nem mindig jött össze, hogy megtaláljam azt a vizuális vonalat, amivel egységes és konkrét is tud lenni a munka. Ami a tipográfiát illeti, mivel nagyon régi a szöveg, nehéz volt úgy betördelni, hogy minden elvárásnak megfeleljen. Ezek rövid szövegek, rengeteg kötőjellel, ezért nem volt könnyű az, hogy vizuálisan is szép és értelmezhető is legyen egyszerre.

---

CV

TAPASZTALAT

2019 – szabadúszó grafikus, illusztrátor

2018-2019 – grafikus gyakornok, Printa, Budapest

TANULMÁNYOK

Tóth-Birtan Adrienn: Behance | Instagram

Címkék: mesekönyv, grafika, benedek elek, illusztráció, tóth-birtalan adrienn, erdéyl, METU, Diploma ON, design