Avatar photo
2018.04.30., 21:21

„Amikor lejövünk a színpadról, egy hihetetlen üresség van bennem” – Platon Karataev-interjú

Viszonylag gyorsan történnek a dolgok a Platon Karataev háza táján. A banda a 2016-os megalakulását követően tavaly jelentette meg első, For Her című nagylemezét egy egész érdekes koncepcióban, a három részre darabolt album első fejezete ráadásul pont nálunk premierezett. Aztán annyira megszerettük az anyagot, hogy a 2017-es kedvenc hazai lemezeink közé is beválasztottuk. Az indie-folk egyik legőszintébb és legizgalmasabb hazai képviselője május 3-án a Kuplungban koncertezik Barkóczi Noémi felvezetésével, előtte pedig azt is elmesélték a srácok, hogy már gőzerővel dolgoznak a második lemezen is.

Fotó: Komróczki Dia

A Platon Karataev az elejétől kezdve egy szépen építkező zenekar: először feldolgozásokat játszottatok ketten, aztán csatlakozott Bradák Soma, elkezdtetek saját dalokban gondolkodni, végül megérkezett Jáky András is a képbe. A jelenlegi felállás szerintetek a végleges?

Balla Gergely: Jelenleg ez egy stabil felállás, nem tervezünk új tagokat bevenni. Valóban Sebővel kezdtük ketten, majd úgy döntöttünk, hogy ezt komolyabban akarjuk csinálni, és ehhez úgy éreztük, szükség van egy ritmusszekcióra is. Soma hamar a képbe jött, majd a basszusgitár is adta magát, szóval ez egy tudatos dolog volt. Egy időben felmerült, hogy lenne billentyűsünk is, de most egy ideig maximum úgy várható csak mozgás, hogy mi játszunk más hangszereken is.

A billentyűsről miért tettetek le?

Czakó-Kuraly Sebestyén: Így is nehéz összeegyeztetni az időnket, hogy próbálni tudjunk, illetve emberileg sem könnyű olyat találni, aki nem bontja meg ezt az egységet, amit most nagyon jól megtaláltunk.

Gergő: Azt vettük észre, hogy annyira egyelőre nem fontos a zenénkben ez a hangszer, mint amennyire nagy fáradsággal jár egy állandó ötödik tag keresése.

Soma: Persze azért ha jönne valaki, akkor várjuk szeretettel! (nevet)

Sebő: Egyébként szeretnék én is minimálisan megtanulni bánni a zongorával. A második lemeznél valószínűleg még kérünk segítséget a billentyűsávokhoz, de már én is dolgozom ezen, és talán egy-két dalban már én fogom nyomkodni a billentyűket.

Említettétek, hogy más hangszereket is bevonnátok, erre vannak konkrét tervek?

Sebő: Ez még egy nagyon távoli terv, de szeretnék majd behozni egy cimbalmot, csak nem az eredeti, népzenei hangzásával.

Fotó: Komróczki Dia

A 2016-os EP-t viszonylag hamar követte az első nagylemez. Ezen már közösen írtátok a dalokat?

Gergő: A dalszerzés általában úgy zajlik, hogy Sebő vagy én hozunk egy dalötletet, és azt együtt hangszereljük. De ez dalonként eltér, van, amikor már egy konkrétabb elképzeléssel jövünk, és ahhoz idomul minden, de olyan is, hogy együtt ötletelünk. A Seasonnél például nekem volt egy elég határozott dobdallam-elképzelésem, de Soma egy teljesen más irányba vitte, most pedig már nem is tudnám elképzelni az eredetivel, mert annyival jobb lett így.

Az EP-t elég hamar követte a lemez, hogyhogy ilyen gyors nálatok ez a folyamat?

Soma: A lemez nagy része, a szövegek, a struktúra már készen volt az EP idején is. Már nagyon szerettünk volna kiadni valamit, és az EP három dala volt az első három olyan szám, ami elért ebbe a stádiumba. Aztán ezek a nagylemezig változtak kicsit, kaptak egy új löketet hangszerelésileg.

Gergő: A Kikeltetőn már a For Herös dalokat játszottuk. Az EP-t még Sebő hálószobájában rögzítettük egyébként, szóval annyi a különbség, hogy a lemezt azért sokkal jobb körülmények közt vettük fel.

Sebő: Illetve határozottabbak lettek az elképzeléseink a lemezre, ráadásul az EP-n még basszus sem volt, azt még hárman csináltuk.

A For Her albumot egy egész különleges koncepcióban, részletekben mutattátok különböző online felületeken. Ez az ötlet honnan jött, illetve mik a tapasztalatok, mennyire jött be ez a formátum?

Gergő: Ez az ötlet tőlem jött. Úgy éreztük, elég jó az anyag, nagyon büszkék voltunk rá, és az volt a tapasztalatunk, ha egy új zenekar egyben kirakja az anyagát, azt senki nem hallgatja meg. Így viszont mindegyik részleten volt egy külön hangsúly. Folyamatos jelenlét lett az eredménye, ami az elején nagyon fontos. Eredetileg azt szerettük volna, hogy egyben felvesszük, de külön adjuk ki, de persze ez nem jött össze, és végül mindig csak az adott blokkal sikerült haladni. Szóval nem alkotói okai voltak, egyszerűen szerettük volna, ha minél több emberhez eljut az anyag. Mindegyik részlethez egyébként tartozott egy kislemez, amely bekerült Spotify-listákba – érdekes, mert amikor pedig egyben kijött az anyag, ez már nem történt meg. Szóval úgy tűnik, bejött ez a koncepció, mert ha egy számot töltöttünk fel, arra könnyebben felfigyeltek.

Sebő: Somának azért voltak ellenérzései ezzel kapcsolatban.

Soma: Vannak is. (nevet) Én inkább a hagyományos albumformátum híve vagyok, de nem tagadom, hogy ez így jól működött. Meg hát azóta a Belle and Sebastian is lenyúlta ezt az ötletet. (nevet)

Sebő: Szerintem is bejött, bár én kicsit mindig félek attól, hogy túl sokat vagyunk az emberek szeme előtt, mert az is irritáló tud lenni. De szerintem ezt sikerült elkerülni azzal, hogy igyekeztünk beosztani a megjelenéseket.

Gergő: Lehet, hogy esztétikailag nem néz ki annyira jól például a Spotify-on, hogy darabokban van a lemez, kicsit össze-visszaság, de nekünk többet jelent ennél az, hogy sok emberhez el tudtunk így jutni a zenénkkel.

A For Her album egy szakítás különböző stádiumain megy végig a szomorúságtól kezdve a depresszión át a dühig, majd a beletörődésig. A koncerteken ezeket az érzéseket mennyire erősen élitek újra?

Sebő: Minden szöveget Gergő ír, és ez a jövőben is így lesz. Én mindig inkább a dalhoz kötődtem, az én beleélésemet inkább a dallamvilág határozza meg. Sokat beszélgettünk Gergővel ezekről a dolgokról, tudtam, miről szólnak, de emiatt engem ez annyira nem befolyásolt. Én inkább zeneileg éltem bele magam, és ez nem múlt el.

Gergő: Nekem ez kicsit más, mert nagyon mély szinten kötődöm érzelmileg ehhez az anyaghoz. A koncerten pedig az egész szakaszt, amelyben az adott dal született, újra átélem. Emiatt amikor lejövünk a színpadról, egy hihetetlen üresség van bennem. El kell telnie egy-két napnak, hogy újra kicsit megtaláljam magam, mert azt érzem, hogy mindent kiadtam magamból. Ez persze egy kellemetlen érzés valahol, de ebből tudom, hogy jól sikerült egy koncert. Ilyen szinten pedig mindig aktuális marad.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egy végtelenül őszinte lemez lett a végeredmény szerintem, hiszen egy speciális, sokak által átélhető témához nyúltatok. Mit gondoltok, tudtok továbbra is ennyire nyitottak maradni? Akkor is, ha bővül a közönség, ha a világ egyre több tájáról hallgatnak titeket?

Gergő: Volt már olyan például, hogy egy kiadó megkeresett minket, de úgy éreztük, ehhez olyan szintű kompromisszumot kellene meghoznunk, ami nem éri meg.

Nagyon fontos, hogy az embereknek tetsszen a zenénk, de ennél még fontosabb, hogy mi is szívesen csináljuk, ez pedig csak őszintén megy.

Sebő: Nem divatból választottuk ezt, sőt, a lassabb számaink miatt tartottunk is tőle, hogy ez majd nem talál magának közönséget.

Gergő: A szöveget illetően pedig szerintem mindig lesz olyan téma, amiről lehet írni. A második lemezen lesz egyébként még olyan dal, ami ehhez a szakaszhoz tartozik, ami még az első album idején született, aztán ez lezárul. Viszont én nem félek attól, hogy utána nem lesz miről írni, hiszen mindig vannak olyan dolgok, amelyek kihozzák az alkotói készséget az emberből.

Nemrég elárultátok, hogy az Atoms című szám, amelyet eddig csak koncerteken hallhattunk, rajta lesz a készülő második nagylemezen. Ezek szerint hamarosan jön a folytatás?

Gergő: Dolgozunk rajta gőzerővel, a számok nagy részének a gerince már megvan, ezzel párhuzamosan az előrehaladottabb dalokat már elkezdtük stúdióban felvenni. Jövőre tervezzük kihozni.

Sebő: A Hangfoglaló-program miatt van egy kis pluszlöket. Amúgy is szeretjük felvenni, ami már megvan, de ez egyfajta pozitív sürgetőerő.

Gergő: A For Hernél rossz élmény volt az, hogy magunknak csináltunk határidőt teljesen feleslegesen. Teljes stresszben voltunk a végén, hogy be tudjuk fejezni, miközben semmi szerződés vagy ilyesmi nem sürgetett minket. Most szeretnénk, hogyha megvan a lemez, legyen időnk a marketingen, PR-on gondolkodni.

Sebő: Illetve, hogy a masztereket legyen időnk kicsit ízlelgetni, a hangzással foglalkozni.

Gergő: De egy kislemezt a tervek szerint még idén kiadunk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

És a dalszerzés változott valamiben a második lemezre?

Soma: Talán több példa van arra, hogy még nincs kész dalszerkezet. Voltunk a Balatonon egy hétvégét csak zenélni, ami alatt nagyon sokat haladtuk. Ez például egy fontos változás volt, és nagyon hasznos is, gyúrtuk a dolgokat, és amikben kicsit bizonytalanok voltunk, azokat is sikerült megoldani. Felvettük egy alapszintig, amelyből már tudunk továbbgondolkodni.

Márciusban mondhatni országos turnéra indultatok, amelynek május 3-ai állomása egy önálló budapesti koncert lesz a Kuplungban. Mik az eddigi tapasztalatok?

Sebő: Szerencsések vagyunk, mert a Szabó Benedek és a Galaxisokkal turnézhatunk, nekik már vidéken is van egy kialakult közönségük. Vagy hogy Debrecenben a Margaret Island előtt játszhatunk, az is egy jó lehetőség, mert megismer minket egy teljesen új közeg. Nekünk ez fontos is, mert a digitális lejátszásaink nagy része úgy látjuk, külföldről jön. Ezzel a turnéval az a célunk, hogy elérjünk olyan embereket, akik még nem hallottak rólunk itthon.

Gergő: Ez egy hosszú, akár éveken át tartó építkezés, minden féléves klubszezonban visszamenni az adott városba – nyolcadjára talán már megengedhetjük magunknak Pécsett, hogy mi legyünk a főzenekar. Úgy érezzük, ez működik, van már, hogy miattunk jönnek el emberek, ami nagyon jól esik.

Sebő: Ráadásul a turnézást élvezzük, egyáltalán nem kín számunkra menni.

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás