5 pixel art blog a Tumblren, amik a pixelek szintjén már szinte kortárs műalkotások

Avatar photo
2017.11.14., 15:31

A pixel art kifejezést először Adele Goldberg és Robert Flegal használta 1982-ben, de maga a stílus már az 1970-es években létrejött, az első számítógépes grafikus programok megjelenésével. A grafikák többsége 8 és 16 bites rendszerekre és rendszereken készülnek, pixelek szintjén szerkesztve.

Az apró színes négyzetekből álló képek készítése hasonló az olyan hagyományos művészeti technikákhoz, mint a szálszámolásos hímzés, a mozaik, vagy a gyöngyfűzés. A kép készítése általában a vonalak rajzolásával, vagy szkennelésével kezdődik (line art), majd a korlátozott színpaletta kézzel történő árnyalásával lesz kitöltve. A különböző filterek, mint a homályosítás, alpha-blending, általában tiltottak, hiszen a stílus védjegye, hogy a pixelek jól láthatóak legyenek. A file-ok formátumában ezért is preferáltabb a GIF illetve a PNG, mint a JPG, JPEG.

A stílus már egy ideje egyre népszerűbb a Tumblr-blogok körében, mi pedig elhoztunk nektek öt olyan oldalt, amelyek remek példái a pixel art műfajának.

sp8cebit

A magát „8bit space art”-ként definiáló blog, mely a régi, sci-fi helyszínekkel rendelkező játékok világát imitálja.

lennsan

Németországban élő srác, aki szabadidejében készíti pixel art képeit, melyeknek visszatérő témái a japán tájak. Twitteren ráadásul lépésről lépésre láthatjuk, hogyan dolgozik.

 
 

1041uuu

Japán művész, akiről kevés információ található online, de a képei annál részletgazdagabbak.

 
 

noirlac

Statikusabb, sokszor elnagyoltabb képek az előbbieknél, viszont több stílussal is kísérletezik. Mivel nem olyan aprólékosan kidolgozott, talán a korai játékok grafikáját is jobban imitálja.

 
 

waneella

Feltehetően professzionális grafikus, aki igényes pixel art képein kívül nem pixeles grafikákat is készít.

 
 

A pixel art jövője lehet a The Last Night játékban látható technika, ahol a képkockák egyértelműen láthatóak, ugyanakkor a filmes hatások kedvéért homályosítások, nem pixeles fények, világítások is megjelennek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás