10+1 phenom’enális előadó, akiket érdemes meghallgatni a BUSH-on!

Avatar photo
2019.11.4., 20:52

Kevesebb mint két hét, és startol a kelet-európai zenei színtér legmenőbb fesztiválja, a Budapest Showcase Hub (BUSH). Az esemény középpontja természetesen mi más is lenne, mint a zene, melyet elméleti és gyakorlati aspektusából is végigjárunk. Ha már kellő tudást szereztetek a zenei fejtágítókon és a szakmai workshopokon, akkor irány a budapesti klubélet, ahol a régió legígéretesebb előadói zenélnek három estén át. És hogy kiknek a koncertjét nem érdemes semmiképpen sem kihagynotok? Máris mutatjuk!

(The) Lesser Men (HR)

Tudjátok, milyen az, amikor a Passengert meg a Mumford and Sonst összegyúrják, és vegyítik egy kis korai Placebóval? Pont olyan, mint a (The) Lesser Men! A zágrábi zenekar saját definiálása szerint simán popzenét játszik, és ha engedünk is ennek a szolid kategorizálásnak, akkor is tegyük hozzá, hogy a legmenőbb fajta popzenét tolják a srácok!

Hol és mikor? Szimpla Kert, november 14. 21:30

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A-C Leonte (RO)

A fiatal jazz énekesnőt és hegedűművészt tartják jelenleg a legjobb női előadónak hazájában, Romániában. A-C Leonte a klasszikus zenétől kicsit eltávolodva, de annak alapjait el nem hagyva összefogott a régió legmenőbb producerével, Tavi Scurtuval, és életre hívtak egy derűs és vibráló elektro-jazzes világot.

Hol és mikor? ELLÁTÓház, november 15. 20:20

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Bratři (CZ)

Az idei Tallin Music Week egyik legjobb fellépő formációja, a Bratři teszi tiszteletét csütörtök éjjel a Lärm színpadán. A prágai ikerpár dob- és szintialapokon nyugvó elektronikát játszik, ami még azoknak is bejöhet, akik amúgy nem rajongói az efféle stílusnak.

Hol és mikor? LÄRM, november 14. 23:30

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Buč Kesidi (SRB)

A Buč Kesidi duója egyszerű, közvetlen és őszinte módon olyan témákkal foglalkozik, amelyek érintik és ábrázolják azt a generációt, amelyhez tartoznak. Ha azt hiszitek, hogy szerbül nem lehet dögös indie-rock zenét csinálni, akkor Racić Luka gitáros és Zarubica Zoran dobos fellépését semmiképpen se hagyjátok ki, mert rácáfolnak a sztereotípiákra!

Hol és mikor? Szimpla Kert, november 15. 20:20

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Manon Meurt (CZ)

Szinte már hazajár hozzánk a cseh kvartett, ugyanis 2014-ben és 2016-ban is tiszteletét tette kis hazánkban. A tagok saját bevallása szerint – amellyel amúgy abszolút egyet kell értenünk – fő inspirálójuk a My Bloody Valentine (e bandának egyébként az előzenekara is voltak). Ha egy elszállós, chillezgetős hálószobazenére vágytok, akkor a Manon Meurt koncertjén a helyetek!

Hol és mikor? Robot, november 14. 23:00

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mick Pedaja (EE)

A filmzeneíróként is tevékenykedő észt dalszerző-énekes, Mick Pedaja a természet hangjaiból, az ember érzéseiből és a hangszerek lüktetéséből hív életre egy olyan, mindent felölelő, nyugtató, kozmikus hatású ambient dallamhullámot, amely egyszerre hat a szellemre és a lélekre. Egészen biztosan az egyik legmegindítóbb fellépés lesz az övé.

Hol és mikor? LÄRM, november 15. 23:10

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Perfect Son (PL)

Tobiasz Biliński azon előadók közé tartozik, aki nem csupán Kelet-Európában, hanem világszinten is egyre megkerülhetetlenebbé válik. Perfect Son a nyolcvanas évek Britanniájának sophisti-popját játssza újra, és ez olyannyira jól megy neki, hogy a régióban elsőként vele szerződött a Sub Pop Records, amely olyan előadókat karolt már fel, mint mondjuk a Nirvana vagy Father John Misty.

Hol és mikor? Toldi Klub, november 14. 00:40

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

shishi (LT)

Kétségkívül az egyik legvagányabb csajbanda a litván shishi. Aki bírja a rap, a trash, a lo-fi, a szörfrock és a soul elegyét, vagy ezeket akár külön-külön is szívesen hallgatja, főleg ha ez a különös zenei mix még dögös feminizmussal is van vegyítve, akkor azoknak a trió fellépése kötelező program!

Hol és mikor? Robot, november 15. 22:50

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Thorsteinn Einarsson (AT)

A BUSH idei meghívott vendégországa Ausztria, amely nem kisebb névvel hozakodott elő, mint Thorsteinn Einarsson. Aki nem ismeri még az izlandi születésű srác zenéjét, érdemes fülelnie, ugyanis Thorsteinn az osztrákok egyik legjelentősebb fiatal tehetsége, aki amellett, hogy rövid idő alatt mainstream előadóvá vált, még az év osztrák dalszerzője díjat is bezsebelte mindössze 19 évesen. A környező országok már felfigyeltek rá, nekünk is érdemes meghallgatnunk őt!

Hol és mikor? Instant, november 14. 20:10

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

VAMA (RO)

A soft-rocktól az elektronikán át a blues-ig minden stílusban otthonosan mozognak a VAMA tagjai, akiknek koncertjén nem csupán a zenei hanghatások ütősek, hanem a színpadi jelenlét és a koncert látványvilága is magával ragadó. Könnyű persze egy arénazenekarhoz illő show-t összedobni, ha egy olyan karizmatikus frontember (Tudor Chirilă) viszi a zenekart, aki Románia egyik legnépszerűbb színésze.

Hol és mikor? ELLÁTÓház, november 15. 21:20

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

+1 skeemers (HU)

Persze a BUSH idei magyar felhozatala is könnyűszerrel felveszi a versenyt a szomszédos országok előadóival. Magyarországot a Belau, a Mary Popkids, a Sonya, a The Qualitons, a Trillion és Ohnody képviseli majd, mellettük pedig a skeemers szexi szörf-rockjára is rázhatja majd a közönség. A női frontemberrel apelláló banda hazánk egyik legígéretesebb feltörekvő formációja, amelyet a Stranger Things music supervisora is kiszúrt már magának, és le is szerződtette az egyik sorozatához.

Hol és mikor? Robot, november 15. 21:50

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás