Az aurevoir. zenekartól megszokott, hogy a saját szerzemények mellett olykor versmegzenésítéshez vagy népdalfeldolgozáshoz nyúlnak. A Héjanász című új dalukhoz egy erdélyi népdal adta az alapokat, ami egyébként egy régi „táncházas sláger”.
Az áprilisban megjelent skate-punk ihletésű pontnem után ismét visszatértek az aurevoir.-ra jellemző hangzáshoz.
„Ahogy azt korábban is mondtuk, a pontnem egy egyszeri alkalom volt, egy buli, amiben újréltük a gyerekkorunkat. A Héjanász egy sokkal átgondoltabb dal, ami viszi tovább a klasszik »oreóhangzást«, kicsit meg is újítva azt.”
– árulta el az új kiadványról Agócs Márton, a zenekar egyik frontembere.
A Héjanász a DélKerTÉSZ (Délalföldi Kertészek Szövetkezete) támogatásával jött létre, akik hazai kistermelők Szentesről és környékéről, így egyértelmű volt, hogy a klip is náluk fog készülni. Elképesztő nap volt, nem is gondolták volna, hogy egy üvegház vagy hűtőház ennyire jó forgatási helyszín lehet. A klipet ismét Fejér János rendezte, a zenekarral egyetértésben és közös ötletelés kíséretében. Operatőrként János mellett Liszkay Lilla dolgozott, az utómunkát pedig ezúttal is a zenekar másik frontembere, Fejér Mihály végezte. A történet – a szövegtől kissé eltérő módon – igazából egy „heist movie”, egy rablási kísérlet, az aurevoir.-tól megszokott, ironikus stílusban.
„A sztoriban pedig végre gengszterek vagyunk, akik életük melóját szervezik és viszik végig.”
– mondta Agócs Márton.
Az aurevoir. a stúdiózások és forgatások mellett erősen kezdte a fesztiválszezont is, és még megannyi koncert várja őket.
„Sosem volt még ennyi nyári meghívásunk, szóval nagyon boldogok vagyunk, és mindegyiket nagyon várjuk.”
– tette hozzá Marci.
A zenekar májusban indította el Kurta Farkú Malac Tour 2024 elnevezésű országos turnéját, melynek budapesti koncertjére augusztus 15-én kerül sor a Budapest Parkban.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.