Papaver Cousins
„Végeredményben azért rockerek vagyunk, a szomorúbbik fajtából” – Papaver Cousins-interjú
Habár a tipikusan amerikainak bélyegzett folkos, blues-os hangzás még nem vert túl mély gyökereket a hazai földben, az elmúlt években egyre több formáció jelent meg itthon is, amelyek ezt a hol egyszálgitáros, hol teljes zenekaros, hol melankolikus, hol kifejezetten feelgood műfajt meghonosították nálunk is. Ezen formációk közé tartozik a Papaver Cousins is, azaz Szendrey-Nagy Olivér és Nagy Barnabás duója, akik 2017-es debütáló albumuk, a gitár-ének felállású (és általunk is kedvelt) Lack of Lightness után idén májusban már teljes zenekarrá kiegészülve jelentették meg második albumukat Bad Writing címmel. A fiúk az elmúlt hónapokban emellett megjártak közeli és egészen távoli showcase fesztiválokat is, és maradtak még nagyszabású terveik az évre. Ezekről és az új albumról beszélgettünk a fiúkkal.
Kik azok a régi és aktuális kedvencek, akik a zenétekre is hatással vannak?
A már sokszor emlegetett Tom Waits Closing Time-ja mellett nagy hatással volt ránk Bob Dylan vagy Bruce Springsteen is a nagy öregek közül, a mostani generációból Ryan Adams, Father John Misty vagy épp a Milk Carton Kids zenéjét is legalább annyira szeretjük.
Milyen dolgok és élethelyzetek ihletik a dalaitokat?
Semmi különös, csak azok a dolgok, amelyekkel mindenki találkozik. Az alapvető emberi kapcsolatok, érzések, mint a barátság, a halál, a család, ugyanakkor az igazságtalanság, egyenlőtlenség vagy nyilvánvalóan a szerelem is hatással vannak mind a szövegekre, mind a zenére.
Szerintetek a műfaj, úgy mint a folk vagy a rock predesztinálja a dalszövegek témáit is?
Az emberség, mint forma, predesztinálja a dalszövegek témáit, minden embert ugyanazok a dolgok foglalkoztatnak.
A műfaj leginkább azt tudja meghatározni, hogy az interpretációja milyen – egyébként tök univerzális, sokszor akár banális témáknak és érzelmeknek.
Amúgy nálunk általában a dalszöveg van meg hamarabb, aztán a zene, vagy épp teljesen párhuzamosan történik a két dolog.
Összességében milyen tapasztalat volt megjárni a showcase fesztiválokat? Szerintetek egy Magyarországról érkező zenekar mit várhat reálisan az ilyen rendezvényektől?
Mi három showcase fesztiválon léptünk fel eddig. A Zandari Festán Szöulban, a Liverpool Sound City-n és a FOCUS Wales-en. Sok mindenre lehetőséget ad egy-egy ilyen esemény. Azt fontos volt látnunk, hogy angol nyelvterületen hogyan működik az, amit mi csinálunk. Hogy lássuk, van-e egyáltalán helyünk egy-egy ilyen helyen, érthető-e ez az egész. Egyébként pedig nagyon jó alkalmak ezek arra, hogy az ember a kapcsolati tőkéjét gyarapítsa.
Láttatok olyan produkciókat, amelyekbe ti is beleszerettetek?
Rengeteg jó zenekart láttunk, a szöuli Zandari Festán például Barni első este az összes pénzét a Vadou Game lemezeire költötte, ami egy jó kis afro-funkos zenekar. Liverpoolban pl. nagyon szerettük Sam Fendert, az Art School Girlfriendet, az Idles elképesztő volt, Dermot Kennedy szintén. A Superorganism koncertje meg a legkirályabb geek YouTube-diszkó volt.
Mi inspirálta az elég éles váltást a hangzásban az új albumnál? A jövőben ennél a felállásnál terveztek maradni?
Szerettük volna, ha érthetőbb, ami a fejünkben van, hogy legyen nagyobb ívű a megszólalás. A csellót, nagybőgőt például a kezdetek óta szerettük volna becsempészni a dalokba, de az alapvető dob-basszus-elektromos gitár szinte magától értetődő volt.
Végeredményben azért rockerek vagyunk, a szomorúbbik fajtából.
Azt az állapotot szeretnénk fenntartani, hogy attól függően, hogy milyen helyen játszunk, tudjuk variálni a felállást. Meg tud maradni a két akusztikus gitáros, két énekes felállás, ami nyilván intimebb, és nagyobb színpadokon vagy klubkoncerteken pedig tudunk játszani teljes zenekarként.
A nyáron pár fesztiválon is lehet veletek találkozni. Milyen terveitek vannak még az év további részére?
A nyári koncertek mellett szeretnénk egy vagy két videoklipet készíteni az új lemez dalaihoz, továbbá készülünk az oroszországi turnénkra, amely majd ősszel veszi kezdetét.
