Újra szólt a The Last Shadow Puppets

Avatar photo
2014.05.27., 10:14

2007-ben állt össze az Arctic Monkeys-frontember, Alex Turner és az akkor még a The Rascalsban éneklő, ma már szólóban tevékenykedő (s idén a Szigetre látogató) Miles Kane, a dobokhoz, illetve a produceri székbe pedig a Simian Mobile Disco-tag, James Ford ült be. Ezzel megszületett a The Last Shadow Puppets, bemutatkozó (s eddigi egyetlen) albumuk, a Mercury Prize-ra is jelölt The Age Of The Understatement nagy sikert aratott, ám folytatása azóta sem lett. Az évek során ilyen-olyan nyilatkozatokban elhangzott a felek részéről, hogy benne lennének egy második lemezben is, de egyelőre semmi konkrétumot nem lehet hallani.

puppets

Az Arctic Monkeys nemrég két koncertet is adott Londonban, és a második napon érkezett a meglepetés: Alex Turner mellett színpadra lépett régi zenésztársa, Miles Kane is, és – a hamar lázba jövÅ‘ s éneklésbe kezdÅ‘ közönséggel – együtt elÅ‘adták a The Last Shadow Puppets egyik legnagyobb slágerét, a Standing Next To Me-t. Talán a koncert után végre leültek megbeszélni a folytatást?

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás