Új dalokkal és orfűi minifesztivállal tér vissza a Kispál és a Borz

Avatar photo
2022.05.30., 11:17

Február óta újra aktív a legendás Kispál és a Borz. Dalokat írnak, dalokat rögzítenek és hamarosan koncertet is adnak. Lovasiék augusztus 27-én, a Kispál on Orfű nevű kétnapos rendezvényen lépnek ismét színpadra.

Fotó: Máté Péter

Februárban, a Partizán Sessions Extra adásában az elmúlt éveikről és a visszatérés miértjeiről is meséltek a tagok.

„Egy zenekar akkor van, ha ír új dalokat, ha van kémia a tagok között. Nem véletlenül lehetett érezni rajtunk a döcögést 2004 után. Most újra vannak dalok, kreatív energiák, tehát újra van zenekar.”

– Mondta el a visszatérésről Dióssy D. Ákos.

„Az utóbbi években egyre többet zenéltünk Kispivel, egymás után jöttek az új ötletek és az is kiderült, hogy újra inspiráljuk egymást.”

– tette hozzá Lovasi András.

„András többször is hívott játszani, voltak a kertkoncertek a stúdiójában, volt a szólólemeze… A fordulópont egy veszprémi koncert volt, a felkészülés során vettem észre, hogy felszabadultan ötletelünk és újra úgy kapcsolódunk zeneileg, mint régen.”

– mondta el Kispál András. Lovasi, Kispál és Dióssy mellett Bajkai Ferenc (Kiscsillag) dobol a 2022-es felállásban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Partizán Sassions Exra adásában bemutatott Rózsaszín című dal az első az új szerzemények közül.

„Hat-nyolc dalötletünk van jelenleg készen, ezek közül hármat már fel is vettünk, a Rózsaszín az első, amit megmutatunk a közönségnek.”

– árulta el Lovasi András.

A zenekar terve egy vadonatúj nagylemez elkészítése. Az eddigi ötletek alapján egy klasszikusabb Kispál-anyag várható, amelyben bőven lesz önreflexió és önirónia.

A zenekar 2016-ban, Orfűn állt legutóbb színpadra, ahová egy különleges minifesztivál keretein belül térnek vissza a nyár végén. A Kispál on Orfűt 2022. augusztus 26-27-én tartják meg a Fishing on Orfű fesztivál otthonául is szolgáló Panoráma Campingben.

A kétnapos rendezvény pénteki napján akusztikus koncerteket láthat a közönség, Kispál András és Lovasi András duója mellett fellép az Aranyakkord, a Csaknekedkislány, Beck Zoltán (30Y), Bérczesi Róbert (Hiperkarma), a Platon Karataev két frontembere, Leskovics Gábor Lecsó és még sokan mások.

A szombat a hangos koncertek napja lesz, a Kispál és a Borz visszatérő koncertje mellett színpadra áll többek között a Galaxisok, a Ricsárdgír, az Analog Balaton, a Tudósok, A kutya vacsorája, a Kinopuskin és az Üllői Úti Fuck is.

A rendezvény baráti atmoszféráját szem előtt tartva a szervezők a látogatói létszámot 7000 főben limitálják, akik közül 300-an egy exkluzív csütörtöki főpróbán is részt vehetnek. A pénteki és szombati napon összesen 28 produkció lép fel 4 helyszínen.

A rendezvénnyel kapcsolatos minden információ a www.kispalonorfu.hu weboldalon.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás