Erős kezdés után még erősebb folytatás: a Kiscsillag és a 30y nyitókoncertjeit rock klasszikusok és ethno punk követi a PARK-ban. – Készüljetek!
A buli ezen a héten már szerdán elkezdődik, reméljük a Copy Connak az időjárással is több szerencséje lesz, mint a nyitóhétvége fellépőinek. A zenekar másfél év „alkotói szabadság” után tér vissza a világot jelentő deszkákra új, a Budapest Riddim Band zenészeivel alakított csapatával. A műsorból természetesen nem maradnak ki az elmúlt évek slágerei sem, de a hangsúly ezúttal a közelmúltban született dalokon lesz. A sok tekintetben felfrissült szerzemények négy tagú énekszekcióval, átalakított hangzással szólalnak meg, hamarosan nem csak a koncertek keretében…
https://www.youtube.com/watch?v=S5lpxLIhOXk
Azok, akik azt gondolták, hogy a banda sikere csak Kusturica személyéből fakad, meggyőződhetnek az ellenkezőjéről, ha kilátogatnak az Emir Kusturica And The No Smoking Orchestra élő koncertjére. Fellépéseik során hihetetlen energiák szabadulnak fel a színpadon, ahogy mesterien keverik az ethno és punk-rock stílusokat, a zenészek játéka pedig önmagában is felejthetetlen élményekkel gazdagítja a résztvevőket. A csapat többek között Franciaországban és Dél Amerikában vált különösen híressé, ahol mindig telt házas show-kat adnak a legnagyobb koncerttermekben és stadionokban. A Besh O Dromot pedig ugye senkinek sem kell bemutatnunk? – Egy csütörtöki, felhőtlen majális-levezetéshez tökéletes!
Na az a nem mindegy, hogy otthon maradsz pénteken, vagy a Részegen ki visz majd hazát ordítod a Bikini koncertjén! Ebből szinte tilos kimaradni, de ha ez nem lenne elég, akkor eláruljuk, hogy a legendás rock-motorosok vendége a Steel Orange lesz. Az Orange egy fiatal rockbanda, akik nem az ideiglenességben gondolkodnak: rég eltűnt korokat vegyítenek modern hangzással. Aki kilátogat a koncertekre, annak kellemes meglepetésben lesz része, hiszen a régi és új dalok ötvözése izgalmas hangulatot ad a rendezvénynek.
Bár az Alvin és a Mókusok lassan szintén legendaszámba megy, abban azért biztosak lehetünk, hogy tudnak még újat mutatni. A ‘mocsokfunk-hardpop‘ dalok ezúttal a győri NIKSON zenekarral egészülnek ki, akik fiatalos, lendületes és megkapó zenéjükkel mindenkit mozgásba hoznak.
Pénteken és szombaton a Nagyszínpad mellett a Park Dance Aréna sem marad ki a jóból: a kiváló ausztrál DJ, Will Sparks első magyarországi fellépésén pöröghetnek tovább a bulizni vágyók. A Melbourne Bounce stílus mellett hazai EDM sztárok is fellépnek: Bárány Attila, Antonyo, Strong R május 2-án zenélnek majd.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.