Tizenkét zenével bizonyítjuk, hogy az italodiszkó menő, mint a vintage olasz farmer
Folytatódik az italodiszkó előtt tisztelgő Super Italo bulisorozat, ami bátran merészkedik oda, ahová ember ma már csak ritkán: a nyolcvanas évek italo disco zenéinek bűnös örömöket kínáló zónájába. A bóvlit és aranyat egyaránt kínáló műfaj végtelen gazdag felhozatalából az este szakavatott szelektorai, Gördön, Galactic Jackson, Hifi Nyuszi és dEndre válogattak ki tizenkét kötelező darabot.
Az italo diszkó fura képződmény, lehet kinevetve cikizni, vagy kultikus imádattal rajongani érte. és mindkét hozzáállás indokolt. A kezdeti szakaszával, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának űrszintis-robotikus hangzásával például komoly hatást gyakorolt a house és a techno fejlődésére, ugyanakkor a nyolcvanas évek közepétől az elnyálasodott, kommersz vonala bevette Európa – leginkább a déli, illetve a közép-keleti régió – diszkóit, nagyban hozzájárulva olyan szörnyek világra segítéséhez is, mint a Stock-Aitken-Waterman művek és a Modern Talking.
Gagyi dobgép-alapok, szirupos szintidallamok, borzalmas angolsággal előadott fahangú ének
– tagadhatatlanul ezek a tömegfogyasztásra szánt italo diszkó legfőbb ismérvei, na de mi ez, ha nem tiltott édességhez hasonló bűnös öröm?! Ráadásul ez tényleg csak az italo egyik oldala, mert minden giccses slágerre, az I Like Chopin-ekre és Tarzan Boy-okra ugyanannyi izgalmas, értékes, a maga korában előremutató, vagy éppen még ma is meglepően frissnek ható gyöngyszem jut, az italo nyoma pedig az elmúlt három évtizedben rendre tetten érhető az elektronikus zenében, a new wave/szintipop-hullámtól kezdve a detroiti technón, az electroclash-en és nu-discón át a manapság felkapott synthwave-ig.
Gördön
Klein & M.B.O.: Dirty Talk (USA European Connection Instrumental Mix) (1982)
„Abszolút meghatározó darab, az elektronikus tánczene kialakulásában kulcsfontosságú olasz-amerikai kapcsolat tökéletes példája (Mario Boncaldo és Tony Carrasco alkotta a transzatlanti formációt). Talán az első olyan italo volt, amire annak idején rácsodálkoztam, hogy, hoppá, 1982-ben ilyen zenéket csináltak. A Roland TR-808-as dobgép és a csodálatos basszus viszi a prímet, mint mondjuk a technónál vagy az electrónál, melyekre nagy hatással volt, de simán el lehetett sütni egy eletroclash-bulin is”.
Klapto: Mister Game (1983)
„A tipikus klasszikus italo, a csodás nevű Valter Fausto Bassani alapvetése. Úgy gondolom, ezt hallgatva képet kaphatunk a ’84 előtti hangzásról: a feszes basszus, a szinti, a zongora, a fülbemászó dallam, a női vokál, a kiállásban a dobgépre vocoderezés – minden benne van”.
Jock Hattle: Crazy Family (1983)
https://www.youtube.com/watch?v=ch3t5EcJFdM
„Természetesen az olasz disco leginkább mégiscsak a bulizásról szólt. Nagyon szeretem ezt a már-már hi-NRG számot. Nincs kecmec, lehengerel. A Jock Hattle-figura is nagyon jó, cigivel a kezében. Szándékosan poposabb, mint a másik kettő. ez már az italo könnyedebb arca. Jock Hattle (Alberto Carpani) később Albert One-ként lett híres, és szerencsére aktív ma is.
dEndre
Ken Laszlo: Hey Hey Guy (1984)
„Az italo disco nekem a gyerekkorom, Madeleine kekszem, Rózsabimbóm. Is. Vidéki (falusi) serdülőként a nyolcvanas évek elején-közepén két választás volt: vagy diszkós, vagy metálos volt az ember. Én diszkós lettem, azon belül italós, egyszerűen mert nem volt – és nem is biztos, hogy lesz – ennél menőbb zene. Egy utcában laktam a sulidiszkót csináló Somával, akitől hetente másoltam át a jugó rádióból felvett legújabb slágereket, és akitől, amikor ő elballagott, mi meg felsősök lettünk, átvettük a dj-zést a haverokkal. A magyaros nevű, de sajnos teljesen olasz előadó (Gianni Coraini) a műfaj egyik legnépszerűbb, legismertebb sztárja, a Hey Hey Guy pedig az egyik legnagyobb klasszikusa, elkoptathatatlan dal. Hát lehet nem szeretni ezt az ellenállhatatlan hi-NRG-t, ezeket a buja szintihangszíneket és ezeket a felemelő dallamokat?”
Camaro’s Gang: Fuerza Major (1985)
„Az ezerarcú italóban ’82-ig forrtak össze a különböző hatások, 1983-84-ben születtek a legnagyobb slágerek, de én a későbbi, elnyálasodó korszakot is nagyon szeretem. Hiszen pont az a szép az italóban, hogy mindig is önazonos műfaj maradt: önfeledt örömzene. A Camaro’s Gang projekt például az őskorszakban, 1982-ben egy klasszikussal (Ali Shuffle) építette a stílust, de hát mekkora már ez a sláger is! Plusz tökéletes példa az italo disco nyelvi leleményére, haha. Igen, borzasztóan bénán viccesek a szövegek, a szótárral angolosított dalok között ez az egyik csúcs: „cause I’ll take your hand don’t take me there / we’ll find shelter in the lonely sky / in the silence a silent face / sways a heart that beats only for you.”
Magazin 60: Pancho Villa (US Remix) (1986)
https://www.youtube.com/watch?v=v-_4ACRxqKE
„És az italo disco mindenkié, nem véletlen, hogy a műfaj a mai napig világszerte mindenütt népszerű. Ez például egy jó páneurópai példa: italo, de közben franciák az előadók (ott is sok klasszikus született), akik spanyolul énekelnek (ott is sok klasszikus született), és amerikai a remix, legalábbis nevében – ahonnan meg a műfaj egyik alapja, a hi-NRG származik. Az első perc majdnem lehetne dobgépes baile funk, de aztán beindul az időgép, jön a szárnyaló dallam, pillanatok alatt nyár van és gondtalanság. Eszképizmus persze, de sokszor nagy szükség van rá”.
Hifi Nyuszi
Mr.Flagio: Take A Chance (1983)
Az italo disco I Feel Love-ja, mondjuk, ugyanolyan hipnotikusan pulzál a szintibasszus, ugyanúgy azonnal magába szippant, ugyanannyira hűvösen szexi, miközben érzelmes robotember-zene. A vocoder a jövőbe, a kongás betét a múltba mutat, de összességében kortalan szám, a mai napig libabőrös leszek, amikor csak megszólal. Amúgy a Material nevű nagy hatású experimentális funk/jazz/elektronikus zenekar ’82-es – önmagában italo discós- számának feldolgozása, ennyit arról, hogy ez a buták műfaja.
Stargo: Capsicum (1983)
„Az italo disco bájának egyik fő forrása a dalszövegek nyakatekert, viccesen tört angolsága (angol nyelvtanári végzettségemmel ez az egyik legfontosabb tényező, amiért imádom a műfajt), és mint fent már leírták helyettem, az embernek az az érzése, hogy a dalszövegek szótárazással születtek, és az előadónak fogalma sincs róla, miről énekel. Ennél már csak az a jobb, amikor a hallgatónak sincs, mint ahogy valószínűleg a legtöbben nem vágják rá azonnal a capsicumra, hogy étkezési paprika. És akkor ez ülepedjen még egy kicsit: ennek a számnak az a címe, hogy paprika. Mivel ott virít a lemezborítón, nyilván itt tudták mit jelent, és pont a hallgatók megtréfálása volt a cél, ahogy egyébként a női-férfi felelgetős szöveg is csupa nonszensz sorból áll – és baromira szórakoztató –, szóval ez akár az önparodiksztikus italo-szövegek paródiája is lehetne, de ennyire azért talán ne menjünk messzire. Viszont ez a szám egy másik tipikus italo-vonásra is remek példa: az énekes verzió mellé általában készült kvázi-innstrumentális dub verzió, azoknak, akiket elriasztanak a vokálok. Az italo-sznobok csak a dub verziókat hajlandók befogadni, de a true italósok büszkén vállalják az eredeti énekes verziókat. Bonus feature: a Stargo első kislemeze tiszta korai Pet Shop Boys, vagyis fordítva – a brit duó igen sokat köszönhet az italónak”.
Baby’s Gang: Jamin (1985)
https://www.youtube.com/watch?v=OB4WVHyxfiQ
Az olaszok legendásan csúnyán beszélnek angolul, és persze énekelni sem tudnak szebb kiejtéssel, elég csak egy angol nyelvű italo disco-számot meghallgatni. Természetesen ez nem hiányossága, hanem erénye a műfajnak, alapvető sajátossága, egy másik nyomós ok, amiért rajongani lehet érte, és ezt minden irónia vagy lenézés nélkül vallom, mert hát a magyarok angol kiejtése hasonlóan pocsék. Ebben a számban ráadásul tizennégy fahangú olasz lány kórusban erőszakolja meg az angolt, az akcentust súlyosbítva hajmeresztő intonálásokkal. Ví ár góin dántán. Imádom. A projekt egész albuma gyöngyszem, a Boney M által feldolgozott, ’83-as Happy Song pedig tényleg az egyik legvidámabb italo disco-szám evör.
Galactic Jackson
Ivan Cattaneo: Bang Bang (1983)
„Az italo disco-feldolgozások elől nem volt menekvés, ez itt Nancy Sinatra 1966-os örökzöldjének olasz verziója. Telitalálat. Minden buliban robban”.
Frank Tavaglione: Tumidanda (1984)
„Egy a kismillió egyszámos stúdióprojektből, a Jock Hattle-számot is kiadó milánói Market Records producereitől. Az annyira rossz, hogy már nagyon jó esete. „Come back” – kéri a férfi, „Oh no” – feleli a nő, micsoda szerelmi dráma! A szintidallam azonnal bennragad, a visszhangos gitár a kiállásban igazi kis meglepetés. Az olasz nyelvű verziót is érdemes meghallgatni, abban szinte már rappelnek!
Love Kills: I Want To Become (1989)
https://www.youtube.com/watch?v=jZ8AwkakvTc
„Én alapvetően a ritkaságokat vadászom az italo discóból (is), ez pedig annyira az, hogy jelenleg nem beszerezhető, és ha egyszer az lesz, mélyen a zsebbe kell nyúlni, sajnos. Nagyon nagy kedvencem, enyhén Depeche Mode-os, már-már darkos szintipop-beütéssel, az italónak abból a korszakából, amikor már alig akadt vállalható lemez. Bízom benne, hogy egyszer egy kiadó még lesz olyan kedves és csinál belőle néhány példányt. Csak nekem.”
Ha ezek után ráéreznél egy tavaszra hangoló baráti italózásra, március 3-án a Beat On The Bratben vár a nyolcvanas évek kultikus műfajának legmámorítóbb zenéivel a Super Italo Primavera!
