The Libertines újratöltve

Avatar photo
2014.04.27., 18:37

Az angolok fenegyerekei, azaz a garázs rock és az indie keverékét játszó The Libertines Pete Dohertyvel az élen most újra összeáll egy koncert erejéig.

The+Libertines

A zenekar júliusban a British Summer Time keretein belül a Hyde Parkban fog fellépni olyan előadók mellett, mint a Maximo Park, a The Enemy vagy a The View. Ráadásul ez lesz a fiúk eddigi legnagyobb koncertje és az első a 2010-es Reading & Leeds fesztivál headline-ja után.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A The Libertines még 2004-ben jelentette be szétválását, és noha pár éve adtak egy koncertsorozatot, új dalokkal nem álltak elő, egészen mostanáig. Carl Barât, a zenekar énekese a The Independentnek adott interjújában a közelgő koncert kapcsán megemlítette,  hogy a zenekar néhány új számmal is készül, rajongóik nagy örömére. A két frontember arról is beszélt, hogy a július 5-ei koncert előtt szívesen tartanának egy kisebb bemelegítőt – terveik szerint ingyenesen – azoknak a rajongóknak, akik már nem jutnak be a Hyde Parkba. Az ígéretet reméljük, meg is tartják, addig is: Long Live The Libertines!

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás