Szenzációs Sziget-afterparty: önálló koncerttel érkezik a Foals!

Avatar photo
2016.04.26., 12:13

Idén szerdától szerdáig tart a Sziget, de egyáltalán nem kell elszomorodnunk, mikor hajnalban a sátor- és színpadbontás látványa miatt leszegett fejjel sétálunk ki a K-hídon, hiszen este a Budapest Parkban folytatódik a mulatság, ahová a tavalyi Sziget egyik legjobb fellépését jegyző Foals érkezik, ezúttal önálló koncerttel!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A többi mint tíz éve ugyanazzal az öttagú felállással működő Foals a kétezres évek egyik legmeghatározóbb indie-zenekara, illetve legjobb példája annak, hogy a műfaj egyáltalán nincs leszállóágban, sőt. Tavaly megjelent negyedik stúdióalbumuk, a What Went Down egy egészen új szintre emelte a zenekart. Izgalmas visszatérésük tavaly kezdődött a lemez címadó dalával, de az igazi őrület a Mountain At My Gates című kislemezzel, és az ahhoz készült intertaktív GoPro-videóval vette kezdetét.
Az augusztusi lemezmegjelenést egy meglepetés koncert előzte meg a Reading Fesztiválon, ami az NME szerint az egész esemény legjobb pillanata volt. Az albumot pedig remek fogadtatás jellemezte, a legfontosabb magazinok (Uncut, Mojo, NME, GQ) is elismerően nyilatkoztak róla, sőt, az idei NME Awardson el is hozhatták a Legjobb Album díját.

 
 

A többször a világ legjobb koncertzenekarának választott Foals tehát karrierjének csúcsán látogat újból hazánkba, hogy két fesztiválos fellépése után végre önálló koncerten mutathassa meg, valóban érdemes a címre.

Találkozunk augusztus 17-én a Budapest Parkban!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás