PREMIER! Új dallal és klippel jelenti be érkező albumát a HOLDUDVAR

Avatar photo
2023.02.27., 10:00

Megérkezett a JETLAG, a HOLDUDVAR hiphop kollektíva friss dala. Ez a második single a fiúk április 10-én érkező, STEVE JOXLER című albumáról. A JETLAG-hez videóklip is készült, amelyet Pataki Anna készített.

Holdudvar: Efkilenc, 1301, Déé, Signo, Vargas, Peety, Jambush és Young Majré. Fotó: Székely Zsófi

A tavaly novemberben megjelent ARIZONA című dal után itt a JETLAG, amelyhez stopmotion technikával alkotott videóklip is készült. A csapat első albuma, a STEVE JOXLER április 10-én érkezik. A lemezen dominálnak az elektronikus tánczenei, klubzenei alapok, a JETLAG beatje is a UK Garage világát idézi, de tartogat meglepetést is a dal.

„Azt hiszem, a JETLAG fontos szerepet játszott abban, hogy a STEVE JOXLER úgy szól, ahogy.”

– mondja Efkilenc, a szám producere, aki rapperként is megjelenik a dalban.

„2020 nyarán körvonalazódott a dal, ebben az időszakban pedig a zenekar is átalakulóban volt: ki kellett találni a HOLDUDVAR jövőjét, hangzását, nekem személyesen is rá kellett jönnöm, hogy mit tudok hozzátenni a zenekarhoz mint producer.”

„A vokálmintát találtam meg először. Rögtön a kilencvenes évek végi, kétezres évek eleji angol sample based elektronikus cuccok jutottak eszembe róla, Massive Attacktől Burialig, amikért odavagyok. A fiúk pedig ekkoriban kezdtek rákapni a UK garage-re, úgyhogy adta magát ez a hideg, recsegős-zakatolós groove is – és nagyon jó volt látni, hogy minden emszinek jól áll, ráadásul valami olyasmi lesz belőle, amit nem csinál senki más. Úgyhogy ezen fellelkesülve elkezdtük arcátlanul kisajátítani a különféle elektronikus zenei hagyományokat, amíg össze nem állt a STEVE JOXLER.”

– teszi hozzá a lemez friss hangzását szignifikánsan meghatározó rapper-producer.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A JETLAG fontos mérföldkő volt tehát az album készítésekor, és nagyban orientálta azt, hogy a banda milyen zenei elemekhez nyúlt az április 10-én érkező albumon. A friss dalhoz készült videoklipet Pataki Anna forgatta, akinek ez az első zenés munkája.

Az ARIZONA és a JETLAG is elérhető már minden streaming platformon.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás