Lassan hömpölygő, kilencperces ambient feldolgozásként született újjá a Kispál és a Borz-klasszikus, a Csillag vagy fecske a mostanában félimprovizatív techno live actekben utazó Perro Lulú keze alatt.
A Perro Lulú művésznéven alkotó Stéger Tamás közel húszéves, kalandos zenei pályafutását a legendás egri Más Klub (később Egál Klub) egyik rezidens DJ-jeként kezdte, majd 2005-től rendszeresen pörgetett lemezeket a Cökxpôn Ambient Társaság és a budapesti Fúzió rádió bulijain. Debütáló, ex.p című EP-jét a görög From A Tree, kísérleti zenékkel foglalkozó kiadó jelentette meg 2010-ben. Ezt követően dániai, majd norvégiai tanulmányaira fókuszált, hogy a kevés európai, egyetemi mesterfokozattal rendelkező sound designer egyike legyen. Perro Lulúval az elmúlt időszakban leginkább a CÉGES kollektíva bulijain lehetett találkozni, ahol félimprovizatív, techno jellegű live acteket csinál.
Perro Lulú a Kispál-klasszikus újragondolásának motivációjáról így mesélt:
A Csillag vagy fecske egy kiváló dal, úgy jó, ahogy van, szöveggel, Lovasival. Szinte észre se venni, hogy ez egy gyors szám úgy 145 körüli BPM-mel, olyan jól hozza a melankóliát. Kíváncsi voltam, hogy magamhoz közelebb húzva, lelassítva, ambient keretek között, ének nélkül is átjön-e az reménnyel is átitatott életérzés, ami az eredeti dalt jellemzi; vagy átjön-e valami más, születik-e valami új. Aztán mire elkészült a feldolgozás, mindegyik igaz lett: az eredeti érzés, amit bennem generált, megmaradt. Talán kicsit még hangsúlyosabb is lett, de ezt már a hallgatóra bízom.
„Jó lenne újra élőben játszani minél többet” – mint jelenleg minden zenész, Perro Lulú is ezt említi elsőként, ha arról kérdezzük, mik a jövőbeli tervei. Azonban amíg a járványhelyzet miatt erre nincs lehetőség, addig a következő EP-jén dolgozik, amely a tavaly decemberi CÉGES bulijának az anyaga lesz. Eközben pedig egy nagylemezre is készül, amelyhez – hiszen most erre is van idő – az évek óta gyűlő ötleteit is előveszi a fiókból.
És akkor íme a Kispál és a Borz Csillag vagy fecske című dalának kilencperces ambient szerzeményként való újragondolása Perro Lulútól!
https://soundcloud.com/perrolulu/csillag-vagy-fecske/s-luPReBcGz5i
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.