Polarizmus
Polarizmus – A MODEM és az Ivan & The Parazol közös kiállítása Debrecenben
Június 25-én került megrendezésre a Múzeumok Éjszakája, amely idén számomra több szempontból is érdekes volt. Először is most a szülővárosomban, Debrecenben töltöttem, másodszor pedig egy nagyon rendhagyó eseményen vehettem részt, a Polarizmus: az Ivan & The Parazol és a MODEM közös tárlatának megnyitóján.
És hogy miért is volt az annyira rendhagyó? Nos, a kiállítás számos, különböző területen alkotó művész közös munkája által valósult meg. Lőrinczy Lia dokumentumfilm rendező, Bedécs Lola operatőr, Kocsi Olga képzőművész, az Ivan & The Parazol zenekar a szocialista időszak hagyatékát vizsgálták más-más művészeti nyelvezettel. Ezen felül, a kifejezetten erre az alkalomra készült dal is összekötötte a videóinstallációkat. Végül a Múzeumok Éjszakáján Takács László, Kaiser Fruzsina és Mangi Kornélia Nelli táncososok kortárs táncelőadása tette fel az i-re azt a bizonyos pontot.
Definíció szerint „a Polarizmus egy nem létező szó, ami egyrészt tekinthető a polarizáció (szemben álló csoportok, vélemények ellentéte) és a pluralizmus (eltérő vélemények létjogosultságát megengedő irányzat) szavak összeolvasztásának. Illetve annak a megállapításnak, hogy a társadalmunk olyan mértékben nem tud közös nevezőre jutni szinte semmiben, hogy ez már egy áramlatként, egy »izmusként« is értelmezhető.” Az új szóösszetétel is a kollaboráció eredménye, melyet így jellemzett a zenekar énekese, Vitáris Iván:
„A polarizmus mindenhol ott van. Kicsit hatásvadász idézet lenne, ha azt mondanám hogy »ahol Polarizmus van, ott Polarizmus van« a híres verset átdolgozva, de az tény hogy itthon és a világban is tapasztalható ez a tendencia. Nehéz dűlőre jutni a múltunk feldolgozásában, elfogadni egymást olyannak, amilyenek vagyunk, és nem átpolitizálni még egy adag paradicsomlevest is. A zenekari mindennapok része ez a probléma, és szerintem ez az egész társadalmat érinti és megoldást kéne találni rá.”
A kiállításra készült dal jól hallhatóan eltér az eddigi IATP számoktól, és szerintem ez korántsem baj, sőt nekem ez lett az új kedvenc számom az együttestől. Kérdésemre, hogy a változás a nagyobb alkotói szabadságnak vagy tudatosan a zenei stílusokkal való kísérletezésnek tudható-e be, Springer Márton (a továbbiakban az ő válaszai következnek) így nyilatkozott: „Mind a kettő, bár inkább a hangzásokkal kísérletezünk most sokat, főleg Máté, aki mindig hoz valamilyen új pedált vagy billentyűt, új plug-inokat, amik nemcsak a hangzást teszik érdekesebbé, hanem kifejezetten a megszólalás inspirálja azt, hogy milyen riffek jönnek létre. Így született például egy billentyű téma is, amit Simi, a zenekar dobosa, talált ki és egy zselés szintin játszotta fel. De ez nem egy Parazol dalnak indult, hanem egy kollabnak, egy más stílusból érkező zenekarral, ezért mi sem úgy ültünk neki, mint ahogy például a Budai Pop lemeznek, teljesen más volt a dalírási metódus.”
Természetesen bennem is felrémlett az irodalomtanárok kedvenc kérdése: Mire gondolt vajon a költő? Amitől egyébként engem is rázott a hideg, de a stilisztikai újítások talán most adtak némi létjogosultságot még egy ilyen hírhedt kérdésnek is. Szerencsére, elég egzakt választ kaptam:
„Egymást inspiráltuk a dal írásánál, bízunk egymás zeneiségében és egymásban, ebből építkeztünk és ezáltal tudott egy olyan dal születni, amilyen született.
Gyakorlatilag gátlástalanul telepakoltuk olyan ötletekkel is a trekket, amik eddig talán nem lettek volna jellemzőek ránk, bár a kísérletezés és az új dolgok keresése mindig jelen volt, most valahogy extrán ki tudtuk használni ezeket az impulzusokat.
Szerettük volna más művészekkel együtt csinálni és el is kezdődött egy közös munka, de az utolsó pillanatban kihátráltak belőle a többiek, így egyfajta dacosság is volt bennünk, ez is érezhető a dalban. Érdekes belegondolni, hogy az a széttagoltság, amiről valamilyen szinten a kiállítás is szól, megjelent az alkotói folyamatokban is.”
Talán azért is fogott meg ennyire a tárlat, mert nagyon tükrözi a személyes ízlésem – innen az elfogultságom–, különösen tetszett, hogy nem egy 3-4 perces „rádió kompatibilis dal” hallgatható, hanem egy, a 15-30 másodperces (TikTok) impulzusokhoz mérve, mondhatni eposzi hosszúságú 7 perces. Ami számomra nagyon pozitív csalódás volt.
„Igen ez a dal kifejezetten hosszúra sikerült, olyannyira, hogy a kiállításon loopként megy körbe-körbe, tehát direkt úgy írtuk meg, hogy úgy érjen véget, ahogy kezdődik, ezért akár örökké lehetne hallgatni. Igazából az egész szám kilép a klasszikus értelembe vett rádióformátumból, nem is akartuk, hogy ez máshogy legyen, mindenkit nagyon inspirált, hogy ennyire szabadon tudtuk az elvetemültebb ötleteinket is belerakni és együtt kidolgozni, viszonylag gyorsan meg is született az egész hangszeres rész Simi nappalijában.”
A kérdésemre, hogy várhatóak-e hasonló dalok, (számomra) megnyugtató választ kaptam.
„Biztos vagyok benne, hogy ezzel a gondolatisággal fogunk tovább haladni az új anyagokkal, ha nem is lesz minden dal 7 perces, most valahogy mindenki belekóstolt ebbe a fajta alkotói fesztelenségbe és nagyon fluidan tudtunk együtt dolgozni, így ezzel megyünk tovább.”– tette hozzá Springer Márton.
A zene mellett a másik kedvenc elemem a színpadi installáció volt, ami első pillantásra erősen a Budai Pop színvilágát tükrözi, így felmerülhet a kérdés; ez a véletlen műve lenne?
„Összefüggés természetesen van, de nem az volt a főcél, hogy teljesen rátelepedjen a budai világnézet a kiállításra. Alapvetően amikor épült, rengeteg gondolkodás ment azon, hogy mi az a szín ami a térhez, az installációhoz és az egész esemény koncepciójához a legjobban illik – fejtette ki Vitáris Iván, a zenekar énekese –, A rózsaszín egy furcsa, feltűnő, gyengéd már-már nőies szín, ami pont, hogy óriási kontrasztban van mindazzal, amit a dal és az installáció üzen.”
Az esemény és a kiállítás megvalósításának részletein kívül Don Tamás a MODEM kurátora a kiállításszervezés rejtelmeibe is beavatott.
Azok számára, akik nincsenek annyira képben a kurátori munkával, hogyan összegeznéd azt?
Csak a saját nevemben tudok nyilatkozni: úgy lettem kurátor, hogy édesapám képzőművészettel foglalkozott, sok művész barátja volt, emiatt művészek és műtárgyak között nőttem fel. Természetes volt számomra ez a közeg. Amikor választanom kellett, hogy melyik egyetemekre adom be a jelentkezésem, akkor egyértelmű volt, hogy vagy művészettörténet szakra vagy kurátor szakra szeretnék járni. Szerencsémre felvettek a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakára, ahol rengeteget tanultam a szakmáról és sok, a hazai közegben és nemzetközileg is meghatározó művészt és szakembert ismerhettem meg.
A kurátor felel a kiállítás vagy projekt (lehet ez egy performatív esemény, beszélgetés, workshop, sorozat stb.) egészéért. Ő találja ki a projekt témáját, végzi el a szükséges kutatásokat, választja ki a művészeket, egyeztet az arculatról a grafikussal, egyeztet a logisztikai kollegákkal (már ha vannak, és nem a kurátor maga csinálja) a műtárgyak szállításáról, biztosításáról. Adott esetben a kurátor szervezi meg a kísérő programokat, esetleg próbál sajtó publicitást biztosítani a projektnek.
Szeretném azt hinni, hogy egy kurátor picit olyan, mint egy zenei producer (ezt legjobban vizuálisan a Wu-Tang – An American Saga második évadának hatodik epizódjának egy része mutatja be), egy filmrendező, esetleg egy jó edző, vagy ennek a háromnak valamiféle mixe.
Egy ilyen szerteágazó, összművészeti projekt nem kevés szervezést, koordinálást és rengeteg időt igényelhet. Mennyi ideig tartott, amíg a kiállítás minden, audio-, és vizuális darabja elkészült?
Alapvetően egy nagy intézményben általában kilenc hónap és másfél év közötti időszak áll rendelkezésre egy kiállítás megszervezésére. A mostani projekt sok szempontból különleges, részben azért, mert a MODEM-től független okok miatt úgy alakult, hogy át kellett ütemeznünk egy tárlatunkat a jövő évre, így keletkezett egy hely az idei kiállítási naptárunkban. Nagyjából április végén gondoltam egy merészet, és megkérdeztem Ivánékat, hogy mi lenne, ha ilyen rövid idő alatt megpróbálnánk összehozni egy kiállítást. Szerencsére nyitottak voltak rá a srácok. Ami pedig ugyanilyen fontos, hogy a MODEM vezetősége is nyitott volt az ötletre, és a nagyon rövid idő ellenére is bizalmat kaptunk.
A zene és a képzőművészet a köztudatban elég távol áll egymástól. Hogy jött az ötlet hogy összevond a kettőt, ki kezdeményezte a közös munkát?
Az én felfogásom szerint egy kortárs művészeti intézménynek nyitottnak kell lennie és folyamatosan keresnie kell a különböző együttműködéseket, kapcsolódásokat más diszciplínákhoz, művészeti ágakhoz és természetesen a társadalomhoz.
Az Ivan & The Parazol és én is több olyan projektet csináltunk már, ahol szorosan együtt dolgoztunk más művészeti ágak képviselőivel. Például a MODEM 2019-es Családi okok miatt című kiállításán többek között zenészekkel is dolgoztam együtt. Akkor Szabó Benedeket és Sallai Lászlót kértem fel egy Oravecz Imre vers megzenésítésére. Baromi izgalmas végeredmény született. Iván többször tartott már tárlatvezetéseket a MODEM-ben, ezeknek az apropóján kezdtünk el beszélgetni, és kiderült, hogy sok mindenről hasonlóan gondolkodunk. Már bő fél éve tervezgettük, hogy milyen összművészeti projekteket tudnánk tető alá hozni. Mindketten úgy véljük, nagyon fontos, hogy szoros kapcsolat legyen a különböző művészeti ágak között, hogy képben legyünk azzal, hogy mit csinál a másik és alkalom adtán esetleg közösen is dolgozzunk. Ezekből az együttműködésekből nagyon izgalmas dolgok tudnak kisülni.
Kurátorként mi okozta a legnagyobb kihívást a kiállítás megszervezésében, összeállításában?
Az egyik legnagyobb kihívás az idő rövidsége volt, de ezt magunknak köszönhettük, szóval emiatt nem lehet panaszkodni. A projekt során több résztvevő is kiszállt különböző okok miatt, ezért sokszor kellett változtatnunk az eredeti elképzelésen.
Várható esetleg az együttműködés, közös munka kiterjesztése, folytatása? A beszélgetésben említettétek, hogy egy műhelyt/tábort terveztetek először, ez esetleg megvalósulhat a jövőben.
Nagyon szeretnénk folytatni a közös gondolkodást. A Polarizmusra az elejétől kezdve kísérleti projektként tekintettünk. Kicsit kifújjuk magunkat, aztán átbeszéljük a mostani projekt tanulságait, utána nekiállunk előkészíteni a folytatást. Több ötletünk is van: egyfelől egy összeművészeti alkotótáborban is gondolkozunk, másfelől pedig egy konceptuális album létrehozása is tervben van.
A kiindulópontot az Ivan & Parazol által felvett szám adja. Mi volt a víziód a kiállításról, mikor meghallgattad, mi volt az alapkoncepció?
Előbb volt víziónk a térről, mint hogy a szám megszületett volna. Az elejétől fogva abban gondolkodtunk, hogy lesz egy központi installáció, ami markánsan meghatározza a teret és körülötte fognak megjelenni Kocsi Olga installációi és a Bedécs Lola-Lőrinczy Lia duó által rögzített visszaemlékezések a rendszerváltásra.
Általában elég vegyes fogadtatása van a kortárs művészetnek, a nagyvárosokban is, pláne vidéken. Nem aggasztott, hogy ez egy kicsit „túl sok lesz a közönségnek” még egy kortárs múzeumban is?
Nem igazán aggódtam emiatt. Sőt! Azt gondoltam, hogy a zenekar bevonásával sok olyan embert is meg tudunk mozgatni, akik amúgy nem biztos, hogy bemennének egy kortárs múzeumba.
Ha lehet ilyet kérdezni, melyik a kedvenc elemed, miért emelnéd ki azt?
Az IATP szám, nagyon vagány! Viszont az installációkkal, riportokkal együtt még izgalmasabb, olyan mintha egy térbeli klip lenne az egész. Így válik teljessé az élmény.
Nem szeretném nagyon lelőni a poént a kiállítás minden egyes darabjáról, így aki teheti, július 17-ig mindenképp látogasson el a MODEM-be a teljes audiovizuális élményért.
Polarizmus: Az Ivan and the Parazol és a MODEM különleges kísérletező tárlata
Helyszín: MODEM – 4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.
A kiállítás megtekinthető: 2022. június 25. – július 17.
MODEM – Modern és Kortárs Művészeti Központ ›
