Pink Floydból Jaywalk
Ki mondta, hogy a jazz, a blues és a komolyzene nem alkothat tökéletes fúziót a progresszív pszichedelikával és a rockzenével? A kétkedőknek line up rovatunkban ezúttal a Jaywalk zenekart mutatjuk be, akik koncertjeiken a Pink Floyd legendás dalait értelmezik újra. A magukat extrém pink floyd cover bandként emlegető fiúk zenéjével még azoknak is érdemes egy próbát tenni, akiktől az eredeti zenekar távol áll, hiszen garantáltan nem azt kapják, amit megszoktak.
A Jaywalk jelenlegi formációja 2009 őszén állt össze, és sokáig tartott, amíg kialakult a mostani íz. Rengeteg kísérletezés és befektetett munka után a négytagú zenekar (Hibsch Sándor – ének, billentyű; Csendes Norbert – gitár, zaj; Barabás György – dob; Noveczky Tamás –basszusgitár) először 2012 januárjában állt színpadra, azóta mondhatni le sem lehet őket kergetni onnan. És nem is akarjuk, talán csak egy interjú erejéig.
Miért éppen Pink Floyd? Persze, nincs ember, aki például a The Wallt ne ismerné, de mégsem a legelcsépeltebb, legfelkapottabb zenekar manapság.
Sanyi: Gyuri kezdte, ő volt határozottan… az ő generációjának a Pink Floyd alapélmény, bár én is ezen nőttem fel részben. A többiek pedig örültek, hogy végre nem Nirvana vagy Guns and Roses.
Gyuri: A Pink Floyd meglehetősen rétegzene, már a hetvenes években is az volt. Engem a hangzás, illetve a művészet időtállósága fogott meg, mert jó értelemben vett örökzöld. Gondoljunk csak egy-egy mai zenekarra, talán 10 év múlva még emlékezni sem fog rá senki, hogy létezett.
Tamás: Én ismertem a Pink Floyd néhány számát, és gondoltam csatlakozom a Jaywalkhoz, aztán egyre izgalmasabbá vált, amit csináltunk. A Pink Floyd is a kísérletezéstől kezdett érdekelni, mert rendkívül sok szabad teret ad, főleg a pszichedelikus korszak.
Mi az, amiben kihasználjátok ezt a szabad teret, és miben őrzitek az eredeti Pink Floyd hangzást vagy hagyományt?
Sanyi: Ha egy pillanatra elnézünk 1967-be, akkor látunk egy zenekart, amelyik megnézi, milyen irányokban lehet túllépni az adott zenei kontextuson: próbálkoznak zajokkal, saját maguk által fabrikált fényekkel, vagy éppen játszanak az idővel (10 perc fölötti, már-már klasszikus zenei szerkesztésű darabokat alkotnak). Ezt a szabadságot próbáljuk átmenteni. Az alapanyag, ami akkor, ott létrejött nagyon jó, mi pedig a lehető legszabadabban kezelve szeretnénk megkeresni benne azt, amitől ma is működik.
Hogyan zajlik az átdolgozás, a kreatív folyamat?
Sanyi: Először is, nem hallgatjuk meg a dalt, és nem tanuljuk meg az akkordokat… ez félig vicc csak.
Gyuri: Sok kísérletezéssel.
Norbi: Egyszer csak ráéreztünk, hogyan kell a Pink Floydból Jaywalkot csinálni, és egyre könnyebben megy. Volt már, hogy egy dal teljes szerkezetét átvariáltuk.
Sanyi: Mivel Norbi nem hajlandó egyetlen szólót sem megtanulni, egyszerűen nincs más választás, mint megkeresni a Jaywalkot az adott dalban… és ez, tegyük hozzá, hálás feladat. Igazából csak annyi a dolgunk, hogy ne rontsuk el nagyon azt, amitől az eredeti dal jó.
Hogyan válogatjátok ki a dalokat, amiket feldolgoztok?
Sanyi: Az eredeti koncepció az volt, hogy csak a Shine-t vagy a The Wallt ne, mármint a híres számokat. Próbáltunk a korai korszakból keresgélni, vagy kevésbé ismert dalokat kiválasztani. Ez azért volt jó, mert azokon született meg a módszer. Aztán már elővehettük a nagy slágereket is, mert tudtuk, hogy mit csináljunk velük.
Norbi: Próbáltunk nagyon elborult Pink Floydot is játszani, de nem tudtuk negyedóráig tartani a pszichedeliát… viszont 2-3 percben vissza tudjuk adni remekül.
Mennyi időt töltötök egy-egy dal átdolgozásával?
Tamás: Sok időt.
Sanyi: Rengeteget. Tíz, tizenöt perc is elmegy egy próbából…
Nem tartotok attól, hogy azok számára, akik nem tudják, mennyire máshogy szól egy-egy dal a kezetek alatt, a ’cover band’ címke beskatulyáz titeket?
Norbi: Szerintem vagyunk annyira egyediek, hogy ez ne legyen gond. Ha én például elmegyek egy cover koncertre, nem arra vagyok kíváncsi, hogy a zenekar hogyan tudja minél hasonlóbban előadni a dalokat, hanem arra, hogy ők mint zenészek mit gondolnak róluk .
Tamás: Én egyébként mondtam, hogy pár EDDA-dalt eljászhatnánk, lévén, hogy Waters (Roger Waters, a Pink Floyd basszusgitárosa – a szerk.) kedvenc zenekara, de a többiek nem lelkesedtek… viccet félretéve, én sem látom, hogy más dalait idekeverjük.
És sajátokat?
Gyuri: Ha rajtam múlik, soha. Az egy másik zenekar lenne.
Tamás: Onnantól szűnne meg a Jaywalk, hogy elkezdenénk saját dalokat írni, ez egy ilyen furcsa állapot.
Ha már a Jaywalk lényegénél tartunk, mi az a három szó, ami eszetekbe jut a zenekarról?
Tamás: Gyuri, Sanyi, Norbi … vagy nem?
Sanyi: Például szoktam mondani, hogy „Norbi, ez blues”. Ez nagy elismerésnek számít, és gyakran mondom. Ez három szó…
Norbi: …de ugye normális embereknek fogtok minket beállítani?
Tamás: Nehogy normális embereknek állítsatok be minket!
Sanyi: Végül is mindent nem lehet…nahát, ez az a három szó.
Gyuri: Mindent nem lehet. Amilyen a zenénk is. Szóval tőlünk csak (Jaywalkra formált) Pink Floydot fogtok hallani, mert mindent nem lehet.
Ha kíváncsiak vagytok a fiúkra, nézzétek meg a zenekar facebook oldalát, vagy az ünnepek között, december 28-án látogassatok el a Rézmálba!
Addig is hallgassatok bele a Jaywalk Soundcloudjába!
