Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Kocsis Panna
Ha egy mondatban kellene jellemeznem a nyaram, akkor azt mondanám: egyszer fent, egyszer lent. Ennek megfelelően a következő lista nagyon eklektikusra sikeredett, az elektropopot játszó Fever Ray-től az alternatív Csaknekedkislányon keresztül a garázs-punkos, de mégis a 60-as évek popzenéjébe szerelmes Dope Calypsóig minden megtalálható rajta. Fontos megemlíteni, hogy a számok sorrendje véletlenszerű.
Dope Calypso – Jesus Loves You
A spanyol Primavera fesztivált is megjáró banda nem több mint 1 perc 26 másodperces száma első hallásra belopta magát a szívembe. A benne rejlő energia az idei nyár meglepően sok esős reggelén is képes volt életerőt lehelni belém.
Gustave Tiger – New Light of Myanmar
Az egész dal annyira stimmel, hogy amikor hallgatom, úgy érzem, mintha én is a klipben látható izlandi tájakon barangolnék. Az egyébként újhullámos szintifutamokkal teli dalban a zenei alap, az ének és a vokálok tökéletesen kiegészítik egymást. Ha szeretnél kiszakadni a valóságból, ne hagyd ki!
Csaknekedkislány – Dick Dale
A Csaknekedkislány (tánc)zenekar egyik, általam legkedveltebb jellemzője, hogy humoros szövegek álcája alatt nagyon vaskos témákat feszeget. A ’80-as éveket alternatív zenéjét megidéző, modern, amerikai gitártémákat felhasználó zenekar egyik nagyon jól sikerült dala a Dick Dale. Rongyosra hallgatás = pipa.
Arctic Monkeys – Four Out of Five
Bevallom, eleinte nem hallgattam túl nagy lelkesedéssel Alex Turnerék legújabb albumát, de így utólag úgy gondolom, kifejezetten jól áll nekik ez az eddigiekhez képest nagyon újfajta stílus. Ezt a gondolatomat a szigetes koncertjük erősítette meg igazán. Számomra ennek a 180 fokos fordulatnak a Four Out of Five adja vissza leginkább a hangulatát.
Kelela – Rewind
A Kolorádó fesztiválon fellépő Kelela ebben a dalban tökéletesen bemutatja, milyen elragadó hanggal rendelkezik. Egyszerre tekintélyt parancsoló és emberséges, fájdalommal teli és vágyakozó. Tökéletesen illik a nyaram hullámzó hangulatához.
Fever Ray – I’m Not Done
A The Knife nevű svéd elektronikus duó egyik tagjának szóló projektjét, a Fever Ray-t a Sziget Spotify-listáját hallgatva ismertem meg. Az utolsó napra tervezett fellépése végül legnagyobb csalódásomra elmaradt, de ez sem tudta letörni a lelkesedésemet a hölgy által kreált különleges hangzások és az I’m Not Done-ra olyan jellemző, nyomasztó gitárhangok iránt.
The Kills – List of Demands
Saul Williams 2004- es számát idén márciusban dolgozta fel az Alison Mosshart és Jamie Hince által alkotott duó. A feldolgozás az eredeti verzió sürgető jellegének és Mosshart egyedi stílusának tökéletes egyvelege. Ahogy a megjelenésekor nyilatkozták, ez a dal az „erő és a fejlődés” dala.
Miles Kane – Don’t Forget Who You Are
A szöveget, a pörgést és az átadott energiát figyelembe véve könnyen lehet, hogy a The Last Shadow Puppets egyik frontemberének 2013-as szólószerzeménye a nyár egyik himnuszát jelenti számomra.
Childish Gambino – This is America
Gyönyörű rémálom.
Courtney Barnett – Nameless, Faceless
Courtney Barnett az a lány, aki sosem titkolja el a véleményét, ha politikai vagy társadalmi témáról van szó. A Nameless, Faceless azonban még ennél is több, az énekes-dalszerző ugyanis kiszélesíti látókörét, és dallal a mindennapi élet sötét oldalára hívja fel a figyelmet, az ehhez használt eszköz pedig nem más, mint egy Margaret Atwood-idézet. (“Men are afraid that women will laugh at them. Women are afraid that men will kill them” / „A férfiak attól félnek, hogy a nők ki fogják nevetni őket. A nők attól, hogy a férfiak meg fogják ölni őket.”). Mindez pedig grunge-popos alapokba ágyazva. Hát nem tökéletes?
