Phenom’enális szerkesztők nyári kedvencei: Hering Andris
Ha a friss zenékkel való viszonyomat kéne leírnom az idei nyárra vonatkozóan, akkor valószínűleg a várakozás szó jutna eszembe legelőször, mivel bár akadtak kedvemre való újdonságok, türelmetlenül vártam azokat, amik igazán beütnek nálam. Szerencsére akadt néhány felvillanyozó zenei kiskincs, ahogy nagyok is bemásztak a nyári lejátszási listámba (akár jó sok évtizeddel ezelőttről), azt a pesszimista tézist ledöntve, hogy nincs új a (nyári) nap alatt. Volt!
Kindness (feat. Robyn) – Cry Everything
A brit Adam Bainbridge szólóprojektjét már a 2012-es World, You Need a Change of Mind és a 2014-ben bemutatott, Otherness lemeznél erősnek tartottuk, ez a vélemény pedig egy cseppet sem változott az idei Something Like A War esetében sem. Bainbridge ezen a lemezen olyan helyi, dél-afrikai művészekkel dolgozott, mint Samthing Soweto vagy Vuyo Sotashe, akik zenei producereként most is kizárólag saját elképzelései mellett segítették Kindness harmadik lemezének hangzását. Témája pedig az empátia tökéletlen utópiájának megzenésítése, mely eddigi munkái közül a legemocionálisabb és legrezonánsabb önmagával. Az érzelmek széles skáláját pedig vendégművészei eklektikus stíluskonzorciumával alapozta meg, így Robyn, Seinabo Sey, Sampha, Bahamaida vagy Cosima is tökéletesen kapcsolódik az emberi érzelmek egyetemes ápolásának és újraleosztásának kiáltványán.
Solange – Binz
A 2016-os A Seat at the Table című lemeze után tavaszindító megjelenésként hozta ki legújabb albumát Solange. A When I Get Home 19 számot foglal magába, ennyi dal mellé pedig még rengeteg közreműködőt is kaptunk a kortárs szcénából. Az énekesnő többek között olyan előadókkal dolgozott együtt, mint például Panda Bear, Earl Sweatshirt, Tyler the Creator, Gucci Mane, Playboi Carti, Dev Hynes, Cassie, Pharrell, Sampha, Devin the Dude, Metro Boomin, The-Dream, Raphael Saadiq, és még hosszan folytatódik a lista. Az egészen kollaboratívra sikeredett lemezt egyébként Solange maga írta, és egyben ő az executive producere is. „Sok jazz van a középpontjában, de elektronika és hiphopos dob és basszus is, mert azt akarom, hogy üssön és megrázza a seggeteket” – mondta a művésznő a New Orleansban, Los Angelesben és Jamaikában rögzített albumról.
Jai Paul – He
Az angol producer, Jai Paul hét év után egy kislemezzel állt elő, amelyen két felvétel, a Do You Love Her Now és a He kapott helyet. Mindkét számot Paul írta, rögzítette, producerelte és keverte. A megjelenéssel párhuzamosan egy új weboldalt is elindított, melyen a Leak 04-13 (Bait Ones) címmel azt a dalgyűjteményt is újra elérhetővé tette, amely 2013-ban a még mindig ismeretlen tettes(ek)nek köszönhetően szivárgott ki, sajnos abban az állapotában, ahogy éppen volt: félkészen és befejezetlenül. Az eset egyébként nagyon megrázta Pault, aki jó időre vissza is vonult a zenéléstől, bár szerencsére két új dalával most bőven kárpótolt minket – engem legalábbis a future funk-R&B hangzású He-vel jócskán.
Blood Orange – Benzo
Dev Hynes júliusban adta ki Angel’s Pulse című mixtape-jét, melyen teljesen házilag rögzített felvételei hallhatóak. Ezeket jellemzően lemezmegjelenései után, amolyan epilógusként veszi fel, és legfeljebb barátoknak mutatja meg őket, most azonban úgy döntött, hogy ha az emberek tényleg kíváncsiak a dalaira, nem fogja magában tartani őket, így egy 30 perces anyagot hozott ki olyan közreműködőkkel, mint Kelsey Lu, Toro y Moi, Arca és Tinashe. A mixtape csúcspontja a Benzo című dal lett, kifinomult hangzásához pedig egy szürreális videót is rendezett, amely látványvilágában szokatlanul díszes eddigi klipjeihez viszonyítva, és amelyet olyan hatások ihlettek, mint a Smashing Pumpkins Zero videója, Sofia Coppola, Erzsébet királynő és a Wagner-operák.
Whitney – Giving Up
A chicagói duó Forever Turned Around című albumán megjelenő Giving Up könnyed dallamára ismét bánattól lesújtó dalszöveget írt a formációt alkotó Julien Ehrlich és Max Kakacek. A szerelmi kínokat megéneklő fiúk nagymesterei a fájdalom örömteli megzenésítésének: például ebben a dalban is csupán a b-szakasz hangszerelése fényesebb, a felszabadító trombitákat és az elektromos gitár riffeket végül itt is a szomorgó belső hangok vágják ketté, végképp elvarrva egy cseppnyi boldogság reményét.
Kate Bush – Cloudbusting
Kate Bush remek dala a Handmaid’s Tale (A szolgálólány meséje) harmadik évadának soundtrackjeként jött szembe velem újra, felváltva a This Woman’s Work dallamtapadását a második évadból. A YouTube-nak hála, fel is pattintottam Bush vizuális archívumát is: az 1985-ös Cloudbusting klipjében Donald Sutherland alakítja Wilhelm Reich osztrák pszichológust, Bush pedig a fiát, Petert (az ő viszonyukról szól a dal) ebben a megható és felemelő mini játékfilmben.
Sam Smith – How Do You Sleep?
Sam Smith 2019-ben maga mögött hagyta szorongásait, és egy nagyszerű dalszövegíró/énekesből egy igazi popsztárrá avanzsált. Magabiztosságát nemcsak a ledobott kilóknak, hanem új producereinek is köszönheti, hiszen a 2018-as, Calvin Harris-szel közös Promises című klubhimnusz után bátran táncol is, így a Max Martin, Savan Kotecha és ILYA közreműködésével készült dance-pop dal egy igazi felszabadult kinyilatkoztatás is. A Grant Singer által rendezett videó pedig ezt gyönyörűen hozza is: a fashion videók vizualitására épülő táncjeleneteket félmeztelen táncosok és modellfiúk fűtik fel, amivel Smith az LMBTQ-közösség nyári kedvencévé pumpálta dalát a klubokban és a Billboard listáin egyaránt.
Channel Tres – Topdown
Bár a hip-house rapper majdnem egy éve jelentette meg ezt a dalt, nálam idén nyáron ragadt be annyira, hogy ritkán volt nélküle reggeli villamosozás a kánikulaközi napokon. Az amerikai G-funk rapper pedig attól zseni, hogy úgy adja össze Dâm-Funk és Todd Terje hangzását, hogy közben egy sötét és mély house-ra keveri az egészet, jó morcos nyugati parti hiphoppal, detroiti gettotech-kel és leuraló rapszövegekkel.
Madonna – God Control
A Madame X lett Madonna tizennegyedik stúdióalbuma, amely egyben (a zenei kritikusok szerint is) az elmúlt évtizedek egyik legjobbja lett a pop nagyasszonyától (mi is részleteiben írtunk erről a hanganyagról). A nagyrészt Lisszabonban született lemez koncepciója szerint „Madame X egy titkos ügynök, aki a világban utazgat, változtatja a személyiségét, harcol a szabadságért, fényt hoz a sötétségbe. Ő egy táncos, egy professzor, az állam feje, egy diák, egy házvezetőnő, egy apáca, egy szent, egy énekesnő, egy kurva. Egy kém, aki a szerelem és a szeretet nevében él”. Ez a határozott idők, személyek és stílusok feletti átjárás pedig a dalokon is érződik: egyszerre merít a latin zenéből, Madonna ezredfordulós dance (a szintén Mirwais producelte Music, American Life vagy Confessions on a Dance Floor albumok dalainak) hangzásából, amihez hozzákanalaztak egy kis artpopot és trapet. Eklektikus popgyűjtemény, de vannak közte szép kincsek, mint a God Control is, melyben az amerikaiak fegyvertartási engedélye ellen emeli fel szavát.
Tyler The Creator – I Think
Az amerikai rapper, Tyler The Creator új lemeze, az Igor úgy betalált zeneileg, hogy azt öröm volt hallgatni: a kifejezetten érettebb, sokkal több R&B és soul hatással építkező album tényleg olyan lett, amire senki sem számított nagyon. Emellett kipucolta a korábbi nyers, erőszakosabb hangzását, és ahogyan azt a borító artworkje is sugallja, visszanyúl a nyolcvanas évekhez, ami leginkább a szintiken és a szokatlanul sok vokálbetéten is érződik.
Robyn – Ever Again
A svéd dalszerző-énekesnő, Robyn nyolc év után hozta ki új stúdióalbumát, amely a 2010-ben megjelent Body Talkot követte. A szofisztikált dance lemez közreműködői között volt a metronomy-s Joseph Mount, régi zenésztársa, Klas Ålund, Kindness (azaz Adam Bainbridge), Mr. Tophat és Zhala. A tökéletes poplemez dalai közül pedig nehéz lenne egyet is kiemelnem, de az biztos, hogy az Ever Again zenei aláfestésként meghatározta az idei nyaram, ami a dalhoz hasonlóan volt belassultabb és hipnotikus kitörésekkel felemelő.
