Budapest 2014-ben is egy Színes Város
A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
A Színes Város Csoport Magyarország első tűzfal- és köztérszínesítő szervezete idén is mozgalmas és termékeny évet tudhat magáénak. A civil alapokon nyugvó Színes Város Projekt alapgondolata Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely) 1983-ben megjelent Színes Város koncepciójára épül, melynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és az emberek ne csak a galériákban találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal. Budapest egy-egy elhanyagolt, nagy gyalogosforgalmú ütőerét szemelik ki, tereket, tűzfalakat színeznek ki, kortárs, funkcionális művekkel a helyi közösség számára kedvesebbé, szebbé tenni. Mostanra 20 000 négyzetméternél is több azon fővárosi felületek száma, amelyek kezdeményezésünk nyomán kiszínesedtek. Köszönjük!