Avatar photo
2020.01.20., 17:59

„Olyan nyitottá váltam, hogy kiestem magamon” – Bérczesi Róbert (hiperkarma)-interjú

Csak a dob meg a basszus zakatol majd a Budapest Arénában február 7-én a hiperkarma nagyszabású, 20. jubileumi koncertjén. A kerek szülinap nem csupán ünneplésre ad okot; az alapító frontember, Bérczesi Róbert összegzi a hullámvölgyekkel tarkított időszakot, melynek során nem csupán egy évtizedes drogfüggőséggel számolt le, hanem a saját, belső démonjaival is… részben, és nem képletesen.

Hogyan készültök a jubileumi koncertre?

Rengeteget próbálunk. Játszunk majd új számokat, és bevettünk a műsorba olyan dalokat is, amelyeket már nagyon rég nem adtunk elő színpadon. Ezek egy része az életem hullámvölgyeiben íródott, de nem felkavaró beléjük merülni, inkább egyfajta nosztalgikus érzés kerít általuk hatalmába. Az új szerzemények azonban sokkal könnyedebbek náluk, így szívesebben is játszom őket, mint a régieket, talán pont a vidámságuk miatt. Ez a hangvétel ma már közelebb áll hozzám. Lesznek velünk a színpadon vendégek, olyan emberek, akik korábban játszottak a zenekarban, és mellettük lesz meglepetésvendég is.

Ez a koncert egyfajta tisztelgés lesz a decemberben elhunyt menedzserünk és legjobb barátom, Medgyesi Ferenc „Pite” előtt, hiszen ő is belerakta a magáét ebbe az életműbe. Még nem fogtam fel, hogy elment, de megnyugtat, hogy megjelent a fejemben a hangja, és mondta, hogy jó helyen van. Itt van velem, mióta meghalt. Nem ment tovább. Azt mondta, megvár.

 
 

Mit tartasz a legnagyobb sikerednek az elmúlt két évtizedből?

A hiperkarma első két lemezére vagyok a legbüszkébb, azok nagyon jó csillagzat alatt készültek, szinte teljesen egyedül írtam őket. Azóta megváltoztak az alkotói folyamatok, a többiek is a részesei. Ha írok egy számot, a saját témáikat ők maguk készítik el. Régebben azt is én tartottam kézben, de felnőttek a feladathoz, megérett rá a személyiségük.

Te miben változtál?

Régen rengeteget beszéltem. Akkor is, ha nem kérdeztek, sőt, még egyedül is. Addig beszéltem magamban, amíg berekedtem. Ez az időszak elmúlt, a drogokkal történt tízéves ámokfutás örök lecke volt számomra. Ma már jobban oda tudok figyelni az emberekre, és mélyebb kapcsolataim alakulhatnak ki azáltal, hogy nem csak én beszélek. Könnyebben is nyitok mások felé, lettek új barátaim, akik nagyon sok szeretetet adnak. Ráadásul amikor velük vagyok, és hallgatom őket, elfelejtkezem a saját gondjaimról.

Mitől félsz?

Régen mindentől tartottam.

Az volt az elméletem, hogy ha mindentől egyszerre félek, akkor nem érhet probléma. Azt gondoltam, hogy fel tudok készülni a legrosszabb dologra is azáltal, ha rettegek tőle.

Azóta rájöttem, hogy ez nem megoldás, sőt. Nagy csapda, mert ha az ember rászokik erre, akkor utána mindentől rettegni fog.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ezt miként oldottad fel magadban?

Egyszerű volt rá a receptem, mivel hívő ember vagyok. A hit nagyon sok mindenen átsegít engem. Az alkotómunkának is szerves része.

Azokat a hangokat engedem előre a fejemben, amelyek a dalszövegeket írják. Ezek alapvetően jó hangok, mondhatni, angyaliak. Szellemi lények által voltam és vagyok megszállva. Most is itt vannak a fejemben, csak most már más lények vannak itt, mint korábban, nem gonoszok. Ahhoz, hogy ez a váltás megtörténhessen, abba kellett hagynom az állandó beszédet és drogozást, fel kellett lélegeznem.

A sok átalakulás mellett mi az, ami változatlan maradt benned az elmúlt két évtized alatt?

Az emberek felé irányuló szeretetem. Mindenképp azért írom a hiperkarmát, hogy segítsek azoknak, akik belebonyolódtak egy olyan lelki folyamatba, amibe én is. Szeretném, ha tudnák, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal. Ennek a felelőssége egyáltalán nem nyomaszt, sőt, elbírok többet is. Erre tettem fel az életem.

Nem tanácsokat osztogatok, hanem a saját életem és kálváriám leírása által segítek. A legnemesebb cél vigaszt adni az embereknek.

 
 

Miben hiszel igazán?

Abban, hogy az életünk után az emlékeink, a gondolataink és az érzéseink megmaradnak, és egy másik szinten élünk tovább.

Ezért szerintem nem az a kérdés, mi van a halál után, hanem az, hogy mi van az élet után? A halál is lehet egy létezési forma, ami hasonló az élethez a maga bürokráciájával együtt. A túloldalon sem tudják, hogy Isten kicsoda.

Hiszek szellemi lényekben és abban, hogy tudok önmagammal kommunikálni másokon keresztül. Ha beülök egy társaságba, és bizonyos mondatok megütik a fülemet, vagy ha az utcán elhalad mellettem valaki, és elcsípek egy telefonbeszélgetést, akkor az azért történik, mert a másik ember szavai egybekapcsolódnak a bennem kavargó gondolatokkal. Választ adnak a kérdéseimre.

Ha bármit megváltoztathatnál az életeden, mi lenne az?

Valószínűleg többet utaznék, és jobban szeretném saját magam.

Mi áll az önszeretet útjába?

A gonosz hangok, amik bár kevesebben vannak, mint korábban, nem tűntek el teljesen. Hátrább küzdöttem őket, halkabbak, de folyamatosan pengeélen egyensúlyozok. Bármilyen negatív dologra előbukkannak. Olyan, mintha a negativitás éltetné őket, mintha az általam kibocsájtott rezgéseket ennék, és ezt az ételt úgy tudják előidézni, ha állandóan cseszegetnek engem. Mindenféle dolgokat mondanak rám és azokra is, akiket szeretek, így sokáig nem is tudtam gondolni senkire.

Másoknál is ott vannak ezek a lények, csak a sok hárítás és elfojtás miatt nem vesznek tudomást róluk. Az emberek többsége úgy csinál, mintha nem lennének, nem tudatosítják a jelenlétüket, de én engedem közlekedni őket. Nyitott vagyok. Olyan nyitottá váltam, hogy kiestem magamon.

Konkrétan… És amikor az ember nyitottá válik és úgy érzi, beenged akárkit, akkor első körben sajnos nem a jó szellemek jönnek. Elüldözni őket szinte lehetetlenség, de le lehet halkítani. Nem volt egyszerű felülemelkedni rajtuk. Azt hittem, hogy nem fog menni, de végül sikerült. Keményen felléptem ellenük, elhallgattak, és a helyükre jöttek az újak. Most nagyjából 80-20 arányban van a jó és a rossz hangok jelenléte. Ezt úgy értem el, hogy beszéltem velük, de olyan is előfordult, hogy valamelyiket meg kellett ölnöm ahhoz, hogy elhallgasson. Elképzeltem, ahogy támad, én pedig védekeztem és visszatámadtam.

 
 

Introvertált személyiségként miként vagy képes az önkifejezés által, a zenén keresztül összekötni embereket?

Ezt az utat választottam. Egészen kicsi koromban olvastam egy könyvet a Beatles-ről, és nagyon megragadott a történetük, én is szerettem volna úgy élni, ahogy ők. Szeretetről beszélni, és megpróbálni valahogy segíteni az embereknek.

Néha úgy érzem magam, mintha egy médium lennék, akin keresztül meg tudnak szólalni a szellemi lények. Történetekkel segítenek engem, próbálnak rávezetni arra, ami egyelőre szavakkal megfogalmazhatatlan.

Csak annyit tudnak mondani az emberek, hogy a szeretet a legfontosabb, arra van szükség, de ezt gyakorlatba is áthelyezni már nem olyan egyszerű. Most, hogy megjelentek az új hangok, amik sokkal kedvesebbek, és nem cseszegetnek, sokkal könnyebben magamba tudom építeni a tanításaikat, hiszen nem kell harcban állnom velük.

Mostanában min dolgozol?

Jelenleg a hatodik albumunk anyagát rakom össze, ami egy – a régi számokhoz hasonló – raplemez lesz. Egy szál gitárral és énekkel megvan 13 szám, most hangszereljük őket. A munkafolyamatok úgy zajlottak, hogy miután megírtam a dalokat, felvettem otthon, a kis házi stúdiómban, majd körbeküldözgettem a tagoknak, akik rávették a saját szólamaikat. Így kialakult a demó, a végleges forma pedig a próbák során áll össze. A nemrég megjelent, Attól kezdve című dal a tudatos álmodásról szól. Arról, amikor valaki felkel az álmában. Az egész album fő témája is ez lesz. „Csengetnek alszik felkel kimászik / a hálószobától az előszobáig / csukott szemekkel kapcsolja villany / és ajtót nyit a fény meg beillan // a holdon nincs az árnyékban élet / a földön van csak álmodban éled / a legjobb dolgok akkor jönnek / ha lekapcsolnak az álomemlékek.” Ez a téma azért áll közel hozzám, mert gyakran ébredek fel az álmomban, egy éppolyan valóságos közegben, mint amilyenben élünk.

Ott is ugyanúgy szilárd minden, aminek annak kell lennie, a fű harmatos, az ételek ízletesek. Lehet érzékelni az érzékszervek nélkül is. Az se biztos, hogy ez a fejemben játszódik. Lehet, hogy van egy közös álomtér, ahol az emberek lelkei együtt élnek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Fotók: Bende Csaba

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás