Oldies but Goldies – The Human League
Az első felállás 1980-ig volt érvényben, és a kezdeti sikerek után (Siuoxsie and the Banshees és Iggy Pop előzenekaraként is játszottak, és a The Undertones megénekelte őket a My Perfect Cousin című dalukban) egyre inkább úgy tűnt, hogy elvesznek a süllyesztőben, Gary Numan Are ‘Friend’s Electric? című slágere leszorította őket a listákról. Második, Travelogue című albumuk első kislemezdala is csak mérsékelt sikert hozott, így a Virgin Records egy időre visszautasította a további dalok megjelentetését. Az európai turnét már 1980 október-novemberére megszervezték, viszont a kiadói támogatottság hiánya miatt zenekaron belül is fokozódó feszültséggel és vitákkal kellett szembenézniük. Oakey szerette volna, ha egy sikeres popcsapattá kovácsolódnak, ám a másik két tag, Martyn Ware és Ian Craig ragaszkodott az elektronikus vonalhoz, így ők magára hagyták az énekest két héttel az európai turné előtt, és megalapították a Heaven 17 nevű zenekart. A show-nak azonban le kellett mennie, Oakey-nak pedig nagyon gyorsan új embereket kellett találnia a kilépettek helyett.
Barátnőjével egy szerda éjszaka útnak indultak azzal a céllal, hogy egy női vokalistát keressenek: pár sikertelen próbálkozás után a megfelelő jelölt, vagyis inkább jelöltek a Crazy Daisy Nightclub-ban táncoltak a szeme elé. Susan Ann Sulley és Joanne Catherall akkor még iskolások voltak, és semmiféle táncosi vagy énekesi tapasztalattal nem rendelkeztek, de vállalták a feladatot. A turnéra sok jelzőt lehetne aggatni, de a sikerest semmiképp, ugyanis mindenki az eredeti felállást szerette volna látni. 1981-ben Oakey-t összehozták a híres producerrel, Martin Rushenttel (The Buzzcocks, The Stranglers, T. Rex, Fleetwood Mac) aki rögtön úgy indított, hogy a zenekart egy másik stúdióba költöztette és ezzel kezdetét vette a sikerszéria. A The Sound of the Crowd a 12. helyig, a Love Action (I Believe in Love) pedig a 3. helyig jutott a brit slágerlistán.
A Don’t You Want Me-t csupán töltelékszámnak szánta Oakey, ám a kiadó ragaszkodott hozzá, hogy ez legyen a következő kislemezdal. Már a felvételek is viccesen zajlottak, hiszen a mindenhol ismert és legtöbb példányszámban eladott daluk vokáljait egy wc-ben vették fel… A szöveg megszületése sem volt egyszerű, Sue soha nem volt „pincérnő egy koktélbárban”, a refrént pedig körülbelül 60-szor énekeltették újra vele. Mindannyian fáradtak voltak, de még mindig nem volt teljesen kész a dal. Már kezdték feladni a reményt, amikor Martin fia, James – aki jelenleg a Does It Offend You, Yeah? énekese (és biztosan nagyon örül neki, hogy ezen történet kapcsán újra és újra felmerül a neve…) – berohant egy pár békás gumicsizmában a terembe. Sue meglepődött, elnevette magát és megszületett a hiányzó sor:
Oakey eredeti elképzelése egy sötét, szomorú szám volt, nem csoda hogy felháborodott, amikor Martin beállított azzal, hogy kész a rádióbarát pop dal. A kiadónál odavoltak érte, világszerte több mint kétmillió példányt adtak el belőle, és ennek köszönhetően a Dare tripla platinalemez lett.
Innentől kezdve szinte alig van, aki ne ismerné a nevüket, a felállásban sem volt több változás, ez a formáció még a mai napig aktívan működik, Credo című albumukat idén márciusban jelentették meg, és ugyanazt a színvonalat hozzák, mint 20 évvel ezelőtt.
