Odett 25

Avatar photo
2013.09.3., 11:05

Van az a pillanat, amikor ünnepelni kell, nincs mese, hiszen kerek évfordulóhoz érkezünk. A fiatalságáról, lendületéről, mindig elragadó megjelenéséről és mindenek előtt fantasztikus, egyedi hangszínéről ismert énekesnő, Odett 25. születésnapját tölti be idén.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az eltelt évből van is mit ünnepelni, hiszen Odett eredményes időszakot tud a háta mögött – nagy sikerrel vett részt az Eurovíziós Dalverseny döntőjében, lemezével pedig elnyerte a Fonogram-díjat Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában, no és erős tavaszi koncertturné után a legtöbb magyar zenei fesztiválon ragadta el robbanó energiájával a szép létszámban összegyűlő közönségét.

Az évnek természetesen ezzel még nincs vége – következnek az őszi és téli klubkoncertek, valamint a lemezkészítés, amiből az ősz folyamán már ízelítőt is kapunk majd. A közvetlen hangulatú és magával ragadó koncertélményre azonban nem kell őszig várni: aki elfogadja Odett meghívását a születésnapi nagykoncertre, vagy a szülővárosában, Zalaegerszegen zajló Magyar Dal Napja-fellépésre (szept. 8.), akármelyik várost is választja, számíthat rá, hogy póló és szem nem marad ezúttal sem szárazon.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Odett 25! – Születésnapi nagykoncert
Egy Másik Zenekar, Odett
Időpont: 2013. szeptember 4. szerda 20:00
Helyszín: Kobuci kert 1033 Budapest, Fő tér 1.
Belépő: 800 Ft

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás