Hazájukban már sztároknak számítanak, bemutatkozó nagylemezük tavaszi megjelenése óta bejárták Európa legmenőbb klubjait, de turnéztak már Amerikában és Kínában is. A koppenhágai First Hate október 9-én érkezik a budapesti Dürer Kertbe.
Három éve ők voltak Trentemøller előzenekara Budapesten, most önálló bulival tér vissza hozzánk a First Hate, akik a híres dán producer mellett olyan nevekkel is turnéztak már, mint a Communions, az Iceage vagy a Lust for Youth.
A két fiatal srác alkotta formáció egyre több országban népszerű, a saját országukon kívül is sorra töltik meg a klubokat. 2014-ben alakultak, első két kislemezük már nemzetközi sikereket hozott nekik. Könnyed, mégis érzelmes szintipopjukban megtalálható a euro trance és némi Depeche Mode beütés is, mindez Rick Astley-szerű énekhanggal tálalva.
Májusban megjelent bemutatkozó nagylemezük kiváló fogadtatást kapott a közönségtől és a kritikusoktól is. A Prayer for the Unemployed dalain egyértelműen hallatszik, hogy fiatal, naív srácok csinálták, kiemelt témáik az útkeresés és a szerelem; ezeket viszont olyan zenei nyelven fogalmazzák meg, hogy nem is kívánunk tőlük többet.
„A popzene generációkat határoz meg. Ahogy álmokként találnak rám a dallamok, úgy próbálok álmokat belerakni a zenénkbe. Egy jobb világ álmait”
– határozza meg a First Hate filozófiáját Joakim Nørgaard énekes.
Nyugat-Európa legmenőbb klubjai után a budapesti közönség is megtapasztalhatja, milyen álmokat hoz a First Hate október 9-én, a Dürer Kertben.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.