Nem voltál ott ’92-ben az angol rave-színtéren? Most idehozzuk neked!

„Where were you in ’92?” – kérdezte M.I.A. tíz évvel ezelőtt ebben a számban. A szállóigének számító beszólás persze azokat célozza, akik sehol sem voltak 1992-ben, amikor Angliában épp a csúcson pörgött a rave-korszak. Pfff, az ilyen „én már akkor ott voltam” bezzegezés alapvetően uncsi és fárasztó, de elég, ha YouTube-on megnézel egy korabeli partivideót és azt fogod gondolni, basszus, de kár, hogy ez nekem kimaradt! Igen, tudjuk, hogy a csiricsáré ruhákban magukat teljesen elengedve táncoló fiatalok többsége be volt ekizve, de akkor is csodálatos az egész, és ahogy pár éve a Vice cikke rámutatott, a videók alatti kommentek képesek visszaadni az emberiségbe vetett hitünket. (Mert mégiscsak nagyszerű faj az, amelyik ilyesmire képes, nem?)

Szóval, ez tényleg egy mágikus pillanat volt, ami gyorsan el is szállt, de ugye az internet nem felejt, arról nem beszélve, hogy a zenei trendek két évtizedes ciklikusságának törvényéhez igazodva az akkori „rave” hangzás az utóbbi időben újra dívik. Ez a hangzás pedig különös patchwork, a kor elektronikus tánczenei irányzataiból összefércelve: a detroitinál szögelősebb belga techno négynegyedek felgyorsított breakbeatekkel megsorozva, erre az alapra nyálas, felemelő italo house zongorafutamokat és felpitch-elt diszkó/house díva vokálokat biggyesztve, mélyládagyilkos szubbasszusokkal megküldve, ízlés szerint aciddel, reggae-motívumokkal és mindenféle őrült, hangmintával díszítve, igen gyakran egymás számaiból összelopkodva. A két fő összetevője, a törtütemek és a kemény techno után breakbeat techno, vagy breakbeat hardcore névvel felcímkézett hangzás nagyjából 1991-1993 között futott, 1992-ben tetőzött. A morcosabb, súlyosabb ágából fejlődött tovább a jungle, a vidámabb, pattogósabb ágából a happy hardcore. Nyers és tufa egyszerűségű, ugyanakkor magával sodró és csibészes, szégyentelenül hatásvadász, ugyanakkor totálisan őszinte zene ez, fiatal suhancok tákolták össze fiatal suhancoknak just for fun, és tojtak rá, hogy cheesy vagy underground (mindkettő volt egyszerre). A legtöbb hangja persze mai fúllel hallgatva már inkább elavult és vicces, de a lendület, az eufória még most is maradéktalanul átjön, és a hatásuk semmi máshoz nem fogható; ilyen zene tényleg nem készül ma már.

Ha ismered az Out Of Space-t a Prodigy-től (márpedig ismered), nagyjából be tudod lőni a breakbeat hardcore-t. A műfajnak a Prodigy volt a legnagyobb sztárja, már akkor ütőképes koncertzenekarként kiemelkedve a színtérről, a ’92 szeptemberében megjelent Experience albummal aztán Liam Howlett (a zenei agy) oda is tette a hangzás „művészi csúcsteljesítményét” – egyúttal a Prodigy legjobb lemezét, nincs vita. A színtér pezsgett, ’91-92-ben több tízezres – jellemzően illegális/szabadtéri – rave-eket tartottak, a raverek pedig lelkesen vásárolták a bulikban hallott zenéket, így azok különösebb médiatámogatás nélkül elárasztották a hivatalos slágerlistát. Mennyire punk, hogy bulizók révén underground formációk keveredtek a kor popsztárjai közé? A jungle-előfutár 2 Bad Mice, a maszkos-védőruhás viccmesterpáros Altern-8 (fun fact: az egyikük ’92-ben indult a helyhatósági választáson a Hardcore Party színeiben, és negyedik lett), a Kicks Like Mule (fun fact: a duó alapította a Prodigy-t is elindító XL Recordings-ot, napjaink egyik meghatározó független kiadóját), a már akkor veteránnak számító, később a nu skool breaks-nek utat törő Ratpack, az SL2, az infantilis humorban utazó Smart E’s, az engedély nélküli hangmintázásban élenjáró Shut Up & Dance – és ők csak a legismertebbek.

Ebből a közegből nőttek ki a jungle/drum’n’bass kulcsfigurái (Goldie, Grooverider, Aphrodite, Doc Scott és megannyian), de itt alapozta meg a nevét Carl Cox is. A breakbeat hardcore éra ugyan rövid átmeneti időszak volt, ám annál jelentősebb, hatása azóta is érezhető az angol elektronikus tánczenében. Simon Reynolds, korunk legjobb zenei újságírója hardcore continuumnak nevezte el azt a folytonosan átöröklődő zenei hozzáállást/szubkulturális hagyományt, mely az oldskool rave zenétől eredeztethető. A zsánerre jellemző zenei jegyek ilyen-olyan formában újra és újra előjönnek, lásd a 00-ás évek derekán indult rave breakz irányzat, viszont a nu-rave-et inkább hagyjuk. Napjainkban pedig különösen erős a rave-nosztalgia, kezdve mondjuk Zomby 2012-es albumával (Where Were U In ’92? a címe, naná), Jamie xx 2015-ös és Lone tavalyi lemezéig, vagy éppen Burialig bezárólag. De a kurrens brit technónak is van egy hardcore rave-re visszakacsintó vonala (az élen az ős-jungle-t house-tempóra lassító Special Requesttel, a nyomában Tesselával és másokkal), sőt, Anglián kívül is tetten érhető, például az izlandi techo-fenegyerek Bjarki lemezein. Ja, igen, itthon a Farbwechsel-közeli Crisis Soundsystem vette fel ezt a fonalat jó érzékkel. Erről a nyílt visszarave-edésről megoszlanak a vélemények, a Fact tavaly a fejlődés helyetti pótcselekvésnek értékelte, a Pitchfork idén a nyár egyik trendjeként üdvözölte, de egy biztos: breakbeat hardcore will never die.

Hogy mennyire eleven ez a zene, arról meggyőződhet mindenki a Class Of Rave 92 tematikus bulin, július 14-én a Beat On The Bratben, itt a Bladerunnaz rendezvényeit és a Tilos rádiót erősítő Dj Ren, a Küss Mich szervezőcsapatból Gördön és a Total Rush happy hardcore-istáitól Hiffy & Nu-C csapnak bele a ’92-es breakbeat hardcore-ba.

A hiánypótló rave-idézés elé az este DJ-i ajánlják ’92-es kedvenceiket a műfajból. Egyikük listáján sem szerepel, de ha már annyit emlegettük, és a bulinak is ők adják az apropót, jöjjön egy kis 1992-es évjáratú Prodigy:

https://www.youtube.com/watch?v=tY3hPevpyLY

Cookies (Gördön)

SL2: On A Ragga Tip

Talán ez szám volt az első találkozásom a UK harcore-ral. 1992-ben, somogyi rockerként elkerekedett szemmel néztem az MTV-n. A többi hasonló klippel együtt (Kicks Like A Mule: The Bouncer, Sonz Of A Loop Da Loop Era: Far Out, Prodigy: Everybody In The Place, Altern 8 – E-Vapor-8 stb.). Letaglózó élmény volt. Nem értettem, mi ez a zene. Teljesen új volt, sosem hallottam ilyet azelőtt. Nem pop, nem disco, mégis gépzene, ráadásul valahogy dekadens az egész. Elképesztő jókedv is áradt ezekből a számokból. Mindenki mosolygott és táncolt. Lázadás és mosolygás. Fura volt ez akkoriban. Még azért is szeretem kifejezetten ez a számot, mert a Bros When Will I Be Famous? slágere miatt nagy rajongója voltam a Londonban játszódó klipeknek.

Urban Hype: A Trip To Trumpton

Esszenciája a kornak. Minden benne van: boldogság, jókedv, tánc, szinti, zongora. (És esszenciája a gyermekműsorok zenéjét hangmintázó „toytown techno” trendnek, lásd még a Smart E’s és a Prodigy Charly-ja Ez a szám egy hatvanas évekbeli animációs sorozattól nyúlt – a szerk.)

Shut Up And Dance: Raving I’m Raving

Örök kedvenc. Szentimentális romantika az elhagyott raktárakban és az angol mezőkön. Igazi hatásvadász pofátlanság (az egy évvel korábbi nyálzongorás világsláger, a Walking In Memphis dallamát nyúlja), de csodálatos. A műfaj egyik nagy vonzereje pont a gyermekded hozzáállás. A gátlástalan hangmintázás, a boci boci tarka egyszerűségű dallamok, az akár egy számon belül szinte véletlenszerűen összedobált ötletek.

DJ Edge: Compnded

Fantasztikus partybomba. Ahogy a címe mondja, keverék: egy rész techno, egy rész acid, egy rész trance, egy rész breakbeat. Összességében kicsit már a happy hardcore felé húz. A UK hardcore szabadította fel azokat az energiákat, amikből szinte az egész brit elektronikus zenei szcéna táplálkozott a 90-es években; a jungle, a breakbeat, a happy hardcore, a big beat, a 2-step garage. Egyébként, nagy álmom egyszer napfelkeltekor ilyen zenéket játszani, valamiért a UK harcore nekem reggeli bulizene.

Hiffy & Nu-C

Sonz Of A Loop Da Loop Era: Peace And Loveism

1990-ben vagy ’91-ben fedeztem fel az MTV Party Zone műsorát, és azzal együtt ezt a zenét. Mondanám, hogy megvilágosodás-élményt jelentett, de amellett, hogy teljesen magával ragadott, össze is zavart, mert nem tudtam hová tenni, nem értettem, ezt így hogy. Elkerekedett szemekkel néztem a klipeket, és arra gondoltam, mit keresek én itt (egy alföldi mezővárosban), miközben éppen EZ történik, egy nem is annyira távoli országban. Egy teljesen másik világot láttam, és ezek a klipek segítettek, hogy legalább lélekben ott lehessek. 17-18 éves voltam akkor, így ez a zene nekem összekapcsolódik az ifjúságommal, az egyrészt elveszett, másrészt sosem volt fiatalságomat hozza vissza, ha hallgatom. Eddig a szentimentális nosztalgia-ömlengés. Amúgy ez a később drum’n’bass-ben és hiphopos elektronikában is kimagasló Danny Breaks korai projektje, mely ennek a színtérnek az egyik meghatározó kiadója, a Suburban Base családját erősítette, és ebben a klipben gyakorlatilag a labelhez tartozó producerek, mc-k, énekesek, táncosok szerepelnek: találkozó a bázist adó lemezboltban, aztán kocsiba be és irány a mező, ahol mehet a tánc és a határtalan örömködés. A helyszín Romford, ez a város, és általában Essex megye számított az angliai rave- színtér centrumának, a Prodigy is innen indult. A klipben egy pillanatra feltűnik Rachel Wallace, tőle a Tell Me Why ugyancsak megunhatatlan kedvencem.

The Family Foundation: Xpress Yourself

Ez a másik olyan szám ebből a műfajból, ami leírhatatlan boldogságérzéssel tölt el, ha meghallom, ennyire és így felemelő zenék tényleg csak akkor születtek. Raggázós breakbeat rave királyság, amire a fülbe ragadó játékszinti-hangsor mellett az erős, magával ragadó női ének teszi fel a koronát. (És a vicc az, hogy a nyolcvanas éveket uraló Stock Aitken Waterman slágergyár fejének, Pete Waterman-nek a lemezcége, a PWL adta ki.)

DJ Seduction: Hardcore Heaven

Ugyan jó nagy nyúlás (innen), de ez hozzátartozik a műfajhoz, na meg kit érdekel, amikor pontosan azt adja, amit a címe ígér. Seduction a breakbeat hardcore-ban is nagyot alkotott, de óriássá a happy hardcore tette.

Krome & Time: This Sound Is For The Underground

Talán a legerősebb Suburban Base-kiadvány, de az biztos, hogy az első hangtól az utolsóig úgy tökéletes, ahogy van. A műfaján belüli mestermű, amin ráadásul nem fog az idő – ugyanolyan friss, ugyanúgy harap, mint 25 éve. Nekem ezt jelenti a tánczene. A nyugtalan felütéstől a breakbeat beütésén át az első dallammenet ráengedéséig, a folyamatos csavarok és váltások – LIBABŐR LIBABŐR LIBABŐR !!

Renny Ren (DJ Ren)

Smart E’s: Sesame’s Treet

FUN FUN FUN! (A Szezám utca főcímdalát feldolgozó szám a műfaj kommersz vonalának csúcsa, 2. helyen nyitott az angol slágerlistán – a szerk.)

https://www.youtube.com/watch?v=odQgfUUegQI

Cloud Nine: Gonna Be Alright

A buli nevéről asszociálva muszáj itt szerepelnie, ha már a két jungle-veterán, Nookie & Cloud 9 ‎kLasS oF ’92 – ’95 című retrospektív válogatásán is megjelent ez a trekk, de amúgy sem lehet kihagyni a világ legeslegnagyobb rave-szintitémáját sosem ezekből a felsorolásokból.

https://www.youtube.com/watch?v=sZrvkswuHPg

Phuture Assassins: Future Sound

Reggae/dub meets hardcore/breakbeat. Törtekkel nagyon sok mindent be tudok fogadni.

Skanna: Jungle Rain

A későbbi prog trance atyaisten Quivver korai junglist alteregójának rave-je a műfaj összes elengedhetetlen kellékével, felpiccselt vokállal, Apache breakkel – klasszik!

Címkék: class of rave 92, gordon, Hiffy & Nu-C, party, Where were you in ’92?, breakbeat, elektronikus tánczene, big beat, 2-step garage, rave, beat on the brat, dj ren, jungle, happy hardcore, prodigy