Morrissey talán nincs képben: Spacey és Weinstein pártját fogja

Avatar photo
2017.11.21., 12:48

Mindeközben az áldozatokat okolja: nevetséges vagy undorító? Bármelyik válasz helyes lehet.

A Lena Dunham-ügy után itt egy újabb téves álláspont, most Morrisseytől.

Az egyik német online hírmagazinnak, a Der Spiegelnek fejtette ki a véleményét, miszerint azok, akik egy ügyet szexuális bántalmazásként jelentenek, csak elégedetlenek egy incidens végkifejletével.

Az énekes Harvey Weinstein egy korábbi kijelentésére reflektálva elmondta, hogy szerinte az áldozatok leginkább csak sodródnak egy szituációban, amíg meg nem gondolják magukat, ami után pedig már erőszakra hivatkoznak. A gondolatot tovább is vitte: „De ha az incidens nagyon-nagyon jól alakul, és egy hihetetlen karrierhez vezet, említésre sem méltatták volna.”.

A Kevin Spacey-ügy sem maradhatott ki: Morrissey Anthony Rapp vádaskodását is kommentálta: „Ha valakinek a hálószobájában vagy, tisztában kell lenne azzal, hogy az hová vezethet. Nekem úgy tűnik, hogy feleslegesen támadták meg (Spaceyt).”

Összesen húsz ember nyújtott be panaszt Spacey ellen abból az időből, amíg az Old Vic-nél volt művészeti vezető, míg nagyjából ötven nő vádolta Weinsteint szexuális zaklatással.

Végre eljutott oda a világ, hogy a szexuális bántalmazást kiemelt fontosságú ügyként kezelik, ezért épp most van itt az ideje annak, hogy mindazok, akik jelentős hanggal bírnak a társadalomban, felszólaljanak ellene. De legalábbis semmiképp sem kellene védeniük az elkövetőket, vagy hibáztatni az elszenvedőket.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás