„Minket az érdekel, hogy a vizuális megjelenésünk már önmagában interpretációja legyen annak, amik vagyunk” – 30Y-interjú
A négytagúvá vált 30Y zenekar az idei évben visszatalált önmagához, a tavalyi halk, visszafogott Szentimentálé turné után idén újult erővel vágtak bele a zenélésbe, és sokkal felszabadultabbak, energikusabbak, mint eddig bármikor. Beck Zolival és Zazával – akik egyébként kiadtak egy rockos duólemezt még a 30Y „pihenője” alatt – a SOLD OUT műsor keretei között beszélgettünk a stílusjegyekről, kislemezekről, a bakelitek reneszánszáról és a zenekar átalakulásáról.
Idén mintha sokkal felszabadultabb lenne a zenekar, mint ami a korábbi évekre jellemző volt rátok. Kijelenthetjük, hogy határozottan jót tett nektek az újra egymásra találás?
Beck Zoli: Minden zenekar elfárad néha – általában saját magától. Annyira ráismersz a saját gesztusaidra, hogy elkezded megelégelni azokat, majd egy idő után már zavaróan jól is mennek ezek. És egyszer csak kiderült, hogy az, amiknek felismernek minket, azt mi már tudjuk, és elkezdett nem izgatni bennünket. Ezért is döntöttünk a Szentimentálé turné mellett, amikor egyáltalán nem zenéltünk klubokban. Akusztikus programot játszottunk, 21 zenésszel, és egy egészen más zenei gondolkodásba kellett beleállnunk, ami adott egy évet a zenekarnak, hogy eldöntse, mik az elképzelései a jövőre nézve. Mindenképp rá akartunk kérdezni, hogy ez a 30Y nevű valami, ez végtére is mit jelent a számunkra, és ezt nehéz lett volna úgy megtenni, hogy közben folyamatosan a színpadon vagyunk. Ki kellett kicsit állni és megnézni, hogy mennyire igaz az, amit csinálunk. Erről szólt a 2013-as év, és ez az, amiért az idei olyan, amilyen: rengeteg sok új dallal és sok jó együtt zenéléssel.
Fontos az, hogy egy zenekarnak meghatározó stílusjegyei legyenek, amik minden lemezen visszaköszönnek, és így a közönsége és ő maga is biztonságban érzi magát?
B. Z.: Az, hogy felismerhetővé válik valami, az jó. Az, ha ez a felismerhetőség elkezdi magát beleenni a dalírásba vagy abba, ahogyan megszólalunk, szóval, hogy egyszer csak rájössz, hogy egy 30Y-dal, hogyan képzelődik el, és azt te bármikor meg tudod írni, onnantól kezdve már nem lesz izgalmas. Mi pont azért csináltunk zenekart, hogy ne érezzük magunkat állandóan biztonságban, az érdekelt bennünket, hogy mi a kockázata a zenélésnek, nem az, hogy mi a biztonsága. Persze, vannak zenekarok, akiknek pont ez jelenti a kihívást, hogy azt, amik ők, a legprofesszionálisabban rekonstruálják.
Beck László „Zaza”: Például a Motörhead mind a mai napig nagyon jól csinálja ezt, ők erre alkalmasak…
B.Z.: Épp a napokban hallgattam az AC/DC új lemezét (Rock or Bust – a szerk.)…
Zaza: …pont ugyanolyan mint az első!
B. Z.: …egészen hasonló, csak más a technika, de pont ugyanaz a zenei gondolkodás, állnak benne a rendes rock ‘n’ rollba és működik, elhiszem nekik. Sokféle zenei gondolkodás van, de a mi zenekarunkra sosem volt jellemző, hogy ezt az emblematikus gondolkodásmódot kövessük. Minket az érdekel, hogy a magunk számára, hogyan tudjuk a legaktuálisabban megfogalmazni azt a világot, amiben benne állunk.
Miért tartottátok fontosnak, hogy inkább kislemezeket adjatok ki, mintsem egy klasszikus albumot?
Zaza: Azt gondolom, hogy vannak olyan zenekarok, akik ezt koncepciózusan kitalálják, és szép marketinget húznak köré, aztán a végén mégiscsak ott lesz egy lemez, és csinálnak egy marha nagy világ körüli turnét – ezek egyfelől nem magyar zenekarok, másfelől mi nem így képzeltük el ezt az egészet. Elkezdtük ezt az évet, volt bizonyos mennyiségű, összedzsemmelt fél dal vagy dalkezdemény, volt a Zoli kezében néhány szám, és egyszerűen jólesett dalokat írni. Aztán amikor megszülettek, azt gondoltuk, hogy villámgyorsan mutassuk is meg mindenkinek, hogy lássa más is – és mi is -, hol tartunk éppen. Hogy ne az legyen, hogy molyolunk egy évig a lemezen, és a legvégén majd pukkantsunk egy pezsgőt, amit egyébként sosem csináltunk!
B.Z.: … menet közben ünnepeltünk!
Zaza: Folyamatosan ünnepelünk. Kijött a három EP, kitettük a dalokat, már ez is önmagában ünnep, és az is, hogy meg lehet fogni mindezt egy lemez formájában, és odaadhatjuk a közönségnek.
A jövőben is folytatnátok ezt a tendenciát?
Zaza: Nem, mostantól szemérmesek leszünk! (nevet)
B.Z.: Ismerem magunkat, tehát igen.
Zaza: Micsoda magamutogató bagázs vagyunk! (hangos nevetés az egész stúdióban)
B.Z.: Nincs erre kifejezetten stratégiánk, de valahogyan az idei év jó tanulsága, hogy nekünk is és az embereknek is szintén jó, hogy tudják, hogy éppen hol tartunk. Tehát az jó dolog, hogy van egy képed, mi volt ez a zenekar mondjuk 2006-ban, és ezt a képet mindenki beleírhatja a saját élettörténetébe. Azt képzelem, hogy egy csomó ember így véletlenszerűen kénytelen volt beleírnia a dalainkat a saját életébe, még akkor is, ha utálta őket.
(Zaza észreveszi a bakeliteket a stúdióban)
A bakeliteknek egyébként most nagy reneszánsza van, miért jó egy ilyen lemez?
B.Z.: Mi nagyon bírjuk a bakelitügyet, a Szentimentálé lemez dupla bakeliten jött ki.
Zaza: Mi még onnan jövünk, ahol ilyen tárgyfüggő dolgok vannak. Nekem a bakelit nem az, hogy hi-fi minőségben hallgatom a dalokat, hanem egyszerűen szép, jólesik a kezedbe fogni.
B.Z.: … és van egy vizuális élményed, ami nincsen meg mondjuk egy CD-nél, ami 12 x 12-es felbontás, ellenben egy 30 x 30-as lemezborítóra már lehet minőségi képet csinálni. Másfelől ha – van szabad 20 perced – felteszed egy ilyen lemez egyik oldalát, akkor azt végig hallgatod, és az A-oldalé a főszerep, és megérted, hogy a zenekar mit akar, mit hasít ki a világból, és szerintem ezért is érdekes a bakelitkérdés.
Ha már szóba jött a vizualitás, az utóbbi időben mintha nagyobb hangsúlyt fektetnétek ti is a dalokat kísérő megjelenésbe. Gondolok itt többek között a Dobozember klipjére is.
Zaza: Azt mondanám, hogy szerencsések lettünk újra, mert a Semmi széditő magasságig dolgoztunk egy gyerekkori barátokból álló kis csoporttal, akik a grafikai megjelenéseinket készítették, majd ők szétszéledtek, és kicsit magunkra maradtunk. Mi meg nem vagyunk grafikusok.
B.Z.: … és akkor Bélával (Takács Béláné) dolgoztunk még egy picit.
Zaza: A Bélát végül megfűztük, és most újra ők csinálják az arculatot Pamuki Krisztiánnal. Ők olyan fajta emberek, hogy lejönnek a próbáinkra, átdumáljuk a dolgainkat, érdekli őket, hogy mit csinálunk és mit gondolunk, és ez fordítva is igaz, szóval ez egy jó együttműködés. Nem a zenekar találta ki, hogy akkor mostantól elképesztő arculatfüggőség lesz.
B.Z.: Volt koncepciónk, de nem arra, hogy hogyan jelenjünk meg, hanem arra, hogy kivel kell dolgoznunk és mi legyen. Ezért megkerestük Takács Bélánét, aki a Béla és egy elmebeteg grafikus, és a Krisztiánt, aki egy elmebeteg operatőr. Ők ismernek minket és azt a világot, amiben gondolkozunk. Az a jó, hogy nincs olyan, hogy melyik dalhoz kell filmet forgatni és milyent, hanem bárkinek eszébe jut egy vizuális ötlet, akkor azt elmesélheti nekik és hagyjuk, hogy ők szűrjék meg. Minket az érdekel, hogy a vizuális megjelenésünk már önmagában interpretációja legyen annak, amik vagyunk.
Az új dalokon is érződik, hogy bátrabban nyúltok a zenéhez, kísérleteztek vele. Mennyire volt nehéz újraértelmezni, áthangszerelni a régebbi 30Y-dalokat, így, hogy a zenekar négytagú lett?
Zaza: Bátrabban nyúlunk hozzá, valamennyire már leépítettük a saját elvárásainkat is és nem tudatosan.
B.Z.: Sokkal egyenesebb, direktebb most a megszólalásunk. Azt kezdtük el érezni, hogy már nem hallatszanak a dalaink tőlünk, mert annyira játszuk őket, hogy közben elvesznek. Viszonylag nehéz megtenni, hogy visszaegyszerűsítsd őket, de nagyon sok régi dalt visszafejtettünk az alapjáig és újraépítettük. Megnéztük, hogy miért lett olyan, amilyen és most, 2014-ben hogyan meséljük el őket. Innen is adódik a nyersesség, mert a dal került központi helyre, ráadásul mind a négyen énekelünk, vokáltobzódás van, mindenki huhog, susog, lalázik.
Zaza: A hangszert is mindenki csinálja, bár a dobot még más nem próbálta ki, pedig az Ádi (Varga Ádám) nagyon jól tud dobolni, de a basszusgitár-gitár csere már megvolt. A zongora meg közös hangszer.
B.Z.: A zenekar most úgy áll fel, hogy van két zenész és van két tesó. A dalokról is úgy gondolkodunk, hogy hangszerállásokat képzelünk el, és ezekben azt, aki éppen ott, aktuálisan benne van, ahelyett, hogy zenészeket a hozzájuk kötött hangszerekkel. Szerintem ez jó, mert egészen másfajta dalok születnek így, hogy más hangszer van a kezedben, ez eléggé meghatározza a számokat.
Az interjú az Open Air Rádió stúdiójában készült 2014. november 14-én, a SOLD OUT műsor keretében.
Interjú: Fürdős Zsanett
