„Minden város egy teljesen új történet” – The Holydrug Couple-interjú
A chilei neo-pszichidelikus szintér egyik legfontosabb alakja, Ives Sepúlveda a novemberi Föllakzoid koncert előtt elhozta Szegedre (is) a ’betépve fekszünk a tengerparton, miközben The Velvet Undergroundot és The Beatlest hallgatunk’-életérzést árasztó zenekarát, a The Holydrug Couple-t. Az élőben négytagú banda lenyűgözően kába, ugyanakkor erőteljes pszichidelikus beach-pop/blues szeánsza után egy rövid interjú erejéig a másik alapító taggal, Manuval beszélgettünk.
Először jártok Európában – hogy tetszik? Mennyiben más itt fellépni, mint mondjuk Chilében?
Manu: Sokkal több klub van – akár összességében, akár városonként nézzük. A legtöbb európai városban felléphetünk két-három alkalommal is, és még mindig nem jártunk az összes klubban. Ráadásul minden város egy kicsit más – másként reagálnak az emberek a zenénkre, más technológia áll a rendelkezésünkre, és így tovább. Ezért minden város egy teljesen új történet, tele meglepetésekkel. Chilében van körülbelül három-négy hely, ahol a hozzánk hasonló bandák fel tudnak lépni.
Kívülről szemlélve úgy tűnik, hogy a chilei neo-pszichidelikus színtér leginkább a Blow Your Mind Records köré összpontosul.
Manu: Ezt jól látod – rengeteg, a színtérhez tartozó banda van náluk, sokat segítettek nekünk is, mind a promócióban, mind a lemezfelvételek során.
A Sacred Bones kiadó hogy került a képbe?
Manu: Írtak nekünk egy e-mailt pár éve, hogy nagyon tetszik nekik a mi zenénk, és a Föllakzoidé. Elkezdtünk tárgyalni velük, majd az észak-amerikai turnénk során személyesen is találkozunk velük – azt hiszem, New Yorkban – és úgy döntöttünk, leszerződünk hozzájuk. Kicsi kiadó, de egyre ismertebbek lesznek, ráadásul remek érzékkel választják ki azokat a bandákat, amelyeket végül leszerződtetnek.
Ivan: (közbeszól) A Psychic Illst nagyon szeretjük! (nevetés)
Manu: Igen, rengeteg együttest szeretünk, akik szintén náluk vannak.
Egy interjúban a The Cindy Sisters egyik tagja azt mondta, hogy a chilei neo’pszichidelikus színtér erősen merít a tájból, és abból, hogy olyan közel vannak a csillagok.
Manu: (nevetés) Ebben van valami. A táj, a hegyek, a tengerpart, a rétek – ha fogékony vagy a környezetedre, tény, hogy sokkal ösztönösebben, sokkal magától értetődőbben jön az ilyen zene. Ráadásul az internet térhódításával már abszolút nem számít, honnan jössz, abban az értelemben, hogy nem csak a te bandádat fedezhetik fel hamarabb, hanem te is hamarabb és könnyebben találhatsz rá olyan zenékre, amik inspirálnak. Tehát végső soron az, hogy mi egy chilei zenekar vagyunk, nem jelenti azt, hogy gyökeresen mások lennénk, mint mondjuk egy new yorki zenekar.
Végezetül, tényleg igaz, hogy lényegében Ivan miatt tanultál meg dobolni, mert együtt akartál játszani vele?
Manu: (nevet) Igen. Amikor először találkoztam Ivannal, akkor ő már játszott pár ismertebb zenekarban, én pedig odamentem hozzá, hogy zenélhetnénk együtt. Ő mondta, hogy persze, persze, rendben, de látszott rajta, hogy nem gondolja komolyan. Ellenben én nagyon komolyan gondoltam, elkezdtem gyakorolni, összespóroltam egy dobszerkóra, és egy-két év múlva, amikor már ment is a dobolás, rácsörögtem Ivanra, hogy mi van a zenekarunkkkal. Így kezdődött az egész.
Interjú: Kollár Bálint
