Mi lett veletek?
Patrick Stump gyakorlatilag az R&B és a synthpop vizein találta meg önmagát, vagyis önmagának árnyékát. Jó pár kilót leadva, amolyan „Justin Bieber-nagybácsiként” rója manapság a slágerlistákat, korábbi énjét szinte teljesen elfeledtetve. Eddig két kiadványa jelent meg szólóelőadóként: az első egy nagylemez Soul Punk címmel, amelyet egy EP, a Truant Wave követett. Bár a kritikák vegyesek, számos új rajongó tűnt fel Stump oldalán, igaz a régiek nem igazán tértek még magukhoz.
Blama-faktor: 9/10
Kele Okereke, az újra aktív Bloc Party énekes-gitárosaként tevékenykedik a brit zenei szcénában. Ez persze nagyszerűen hangzik, egészen addig, amíg a kettős életet élő zenész másik identitását meg nem vizsgáljuk. Kele ugyanis egy feltörekvő electro-dance előadó is egyben. Első szólóalbuma, a The Boxer 2010 júniusában jelent meg és kergette őrületbe a Bloc Party rajongókat. Kele már a banda híressé válásának idejében is azt állította magáról, hogy ő bizony imádja az elektronikus zenének ezen ágait. A stílus a Bloc Party muzsikájától sem volt idegen, hiszen az igen kiváló Silent Alarmon és a Weekend in The City-n is egyértelmű elektonikus hatás fedezhető fel.
A legutóbbi Bloc Party albumnál, a 2008-as Intimacy-nél, azonban teljesen átestek a ló túloldalára. Az Intimacy idején egyébként ugyanolyan aktívan koncertezett a banda, mint bármikor máskor előtte, az apró változások eleinte csupán az együttes színpadképén voltak felfedezhetőek . Kele egyre többször lépett fel baseballsapkában, vagy óriási, csillogó ékszerekkel a nyakában, sőt a gitárt is többet ölelgette érzelmektől átszellemült arccal, minthogy pengette volna azt.
Aki már az Intimacy-től is kiakadt, annak nem ajánljuk Kele szólómunkáját, hiszen gyakorlatilag egy minden hangszert mellőző rádió-dance termékkel fog találkozni, ahol egykori hősünk az autotune-t sem veti meg. A rajongók azért még reménykednek, hogy az új Bloc Party album inkább a banda korai alkotásaira fog hajazni.
Blama-faktor: 8/10
Ryan Ross 2009-ben, Jon Walkert magával rántva hagyta ott a Panic! at the Disco nevű formációt, mondván nem érzi már elég kreatívnak a bandát, illetve nem értik meg egymást zeneileg az énekessel, Brandon Urie-vel. Ha valaki jól kielemzi a Panic! zenéjét, nem hiszem, hogy könnyedén egyet tud érteni Ross döntésének alapjával. Az együttes ugyanis olyan hangszerhasználattal és műfaji elemvegyítésekkel operál, hogy azt öröm nézni, illetve hallgatni. Ross ennek ellenére váltott, hogy a „kreativitása szabadabban szárnyalhasson”. 2010-ben létrehozta a The Young Veins elnevezésű bandát, amely gyakorlatilag teljes egészében egy Beatles kópia. A baj csak az, hogy a nagy négyes követőinek száma már így is a csillagok lehetséges számával vetekszik, szóval Ryan Ross egy kreatív banda tagjából lett a másolat másolatának frontembere.
http://www.youtube.com/watch?v=vdvlf6rJC7I
A banda annyira kínosan másolja a Beatlest, hogy mind küllemben, mind hangszeri felszereltség terén alkalmazkodtak hozzájuk (Andy Soukal ugyanolyan Höfner basszusgitáron játszik, mint Paul McCartney). A videoklip-beállításaik is egytől-egyig Beatles remake-ek, a hangzásvilágról már nem is beszélve. Az összképet talán az teszi hiányossá, hogy a Young Veins öttagú.
Blama-faktor: 10/10
Szerző: Billy Spleen
