Megszállottan melodikus, „széles képernyős melankóliával” tért vissza a Manic Street Preachers

Avatar photo
2018.04.21., 15:52

Tizenharmadik stúdióalbumával jelentkezett nemrég a Manic Street Preachers. A Resistance Is Futile mind a rajongók, mind a kritikusok körében remek fogadtatásnak örvend, az új lemez pedig már most a brit lemezeladási listák második helyéig jutott.

Négy év kihagyás után a walesi rockzenekar visszatért a klasszikus Manics-hangzáshoz, amit ők személy szerint „széles képernyős melankóliaként” írnak le. Elmondásuk alapján debütáló, Generation Terrorists című és negyedik, Everything Must Go című lemezük hangzása elevenedik meg az új kiadványon, a 2013-as Rewind the Film akusztikus irányvonala és a 2014-es Futurology elektronikája ezúttal háttérbe szorult.

Fotó: Alex Lake

Az új album dalai az elsők, amelyeket a Manic Street Preachers új, Door to the River stúdiójában rögzítettek. A produceri munkálatokat és a keverést régi ismerőseik, Dave Eringa és Chris Lord-Alge végezték. A kiadvány deluxe formában is testet öltött, amelyen a demók és két bónuszdal is helyet kapott.

A megjelenést megelőzően négy intenzív és empatikusan keserédes beharangozó szerzemény érkezett – az International Blue, a Distant Colours, a Dylan & Caitlin és a Liverpool Revisited. Az International Blue dalszövegét öt éven keresztül csiszolgatták, megkapó tartalmát Nizza városa, a Földközi-tenger hatalmas, nyílt kéksége és az új realizmus francia képzőművészének, Yves Kleinnek a munkássága inspirálták.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Szerettem volna megjeleníteni egy Springsteen/War on Drugs-féle érzékenységet, de mindezt egy európai szűrőn keresztül. Néha az, ha vágyakozol egy érzés után, elég ahhoz, hogy életre is keltsd” – magyarázta James Dean Bradfield frontember.

A Resistance Is Futile egyébként váratlanul nyílt és közvetlen. Dalszövegvilágát tekintve a banda olyan érzelmi palettából merítkezett, ami eddig nem volt feltétlenül hozzájuk kapcsolható. A végeredmény egy olyan dalcsokor, amely színpadra született; szerzemények, melyeket naplementékben fürdőző tömegek teli torokból énekelhetnek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Resistance Is Futile fő témái az emlékek és a veszteség, az elfelejtett történelem, a zavaros valóság és a művészet, mint rejtekhely és inspiráció. Megszállottan melodikus – sokféleképpen visszacsatolva a Generation Terrorists naiv energiájára és az Everything Must Go zenekari áradására. A kezdeti késés és nehézségek dacára ez a lemez nagyon gyorsan összeállt, hála az elmúlt hónapok kreatív hullámának és a megszokott, régimódi kemény munkának” – nyilatkozta a banda az új felvételekről.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás