Meghalt a Deftones basszistája

Avatar photo
2013.04.15., 8:10

Chi Cheng egy autóbaleset után több mint négy évet töltött kómában, hétvégén, 42 éves korában feladta a küzdelmet a szervezete.


Chi Cheng a Deftones alapítójaként 2008-ig zenélt az együttesben, majd az év novemberében súlyos autóbalesetet szenvedett. Nővére is vele utazott az autóban, de míg ő becsatolta biztonsági övét, és megúszta kisebb sérülésekkel, addig Chi kirepült a szélvédőn, és életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol kómába esett.

Bár a családtagok, barátok évekig reménykedtek, hogy sikerül felépülnie, ez nem történt meg, csupán félig nyerte vissza öntudatát, érzékelte a külvilág ingereit, szemkontaktust tudott létrehozni emberekkel, de az éberkómából nem tudott meggyógyulni.

A Deftones öt sorlemezt jelentetett meg Chi Chenggel soraiban, a hatodik, Eros című albumot éppen a baleset előtt fejezte be a zenekar. Ezt az albumot azóta sem adták ki, zenésztársai abban bíztak, hogy a basszusgitáros felépülése után már teljes tagsággal jelentethetik meg azt. Azóta új basszistával két lemezt készítettek és adtak ki.

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás