„Mára megtanultam úgy megírni egy dalt, hogy ne haljak bele” – György Imre (IFI)-interjú

A nálad hatalmasabb dolgok című első lemezetek után hamarosan új dallal jöttök ki. Mire számíthat a közönség?

Változásra. Az első lemez alapvetően egy szerzői anyagnak indult, húszéves koromban kezdtem el írni, közel tíz éven át készült, tehát hatalmas merítés, és ez érződik is a dalszövegeken. A nálad hatalmasabb dolgok cím is azt jelzi, hogy az ember még nem nőtt bele a világba, de most már érzem, hogy koncepciót kéne váltani, már sokkal jobban foglalkoztat az, hogy az ember hogyan találja meg magát, miként érvényesíti magát a szociális létben, mint felnőtt, és mik azok a dolgok, nehézségek, amelyekkel szembe kell nézni eközben. Például nagyon érdekel a dühkitörés, mint jelenség, hogy az ember miként kezeli az agresszióit – a következő dal nagyjából erről fog szólni.

Az inspirációt a saját életedből meríted?

Alapvetően, de igen, most már eljutottam oda, hogy minden inspirál, és ezt szerencsés dolognak tartom. Az egyik barátom azt mondta, hogy én nagy történetmesélő vagyok a dalszövegekben, és rájöttem, hogy ez igaz. Nekem maga a történet a fontos, és ahhoz, hogy azonosulni tudjak vele, nem feltétlenül kell átélnem. Most már az is megihlet, ha valaki más megoszt velem egy jó, vicces vagy megható sztorit. A problémák mindig inspirálnak. Az életem 99%-át imádom, mégis azokról szeretek írni, mert úgy gondolom, hogy a jó az evidens.

A szépet nem kell megszépíteni, arról nem tudok írni, azt csodálni és élni kell, a problémát, az élet sötét oldalát viszont mindig lehet boncolgatni.

Mi generálta ezt a változást?

Harmincéves vagyok, mára megtanultam úgy megírni egy dalt, hogy ne haljak bele. A magukból táplálkozó művészek általában kiégnek a saját dalaiktól, gondoljunk itt a nagy sztárokra, akik meghaltak átlag 27 évesen. Mindenki úgy kezdi, hogy van benne egy tinédzser hevület, egy nagy romantikus hős, akinek képzeli magát, és akivel néha eggyé válik. Kitalál az ember egy szerepet, amelytől nem tud szabadulni – nem is kell ezzel a rocksztárokig menni, valahol már Petőfi is ezt csinálta. Annyira eggyé vált a nemzeti hős szerepével, hogy képes volt cingár, ötven kilós fiúcskaként kimenni a harctérre.

Milyen további újdonságokra számíthatunk tőletek a közeljövőben?

Hamarosan kiadunk egy dalszöveges videót a következő számhoz, amit nem sokkal később követ egy újabb, méghozzá egy animációs klippel, és valószínűleg a jövő év elején érkezik az új lemez is. Az animációs videót nagyban az határozza majd meg, hogy elkezdett érdekelni a magyar történelem, azon belül is a huszadik század közepe, a szocializmus. Abból a kultúrkörből, dizájnból, az akkori történetekből merít majd a videó. Bele fogunk tenni egy kis kelet- meg közép-európai misztikumot, alkotunk egy képregényszerű világot.

Az új album miben fog eltérni az első lemeztől?

Sok mindent kikapálunk a zenénkből, nem lesz annyira csapongó, mint eddig. Ez megint csak annak köszönhető, hogy kezdünk felnőni.

Most, harmincévesen jobban tudom, hogy mi érdekel, mint húszévesen, amikor szivacsként szívtam magamba mindent, azt hittem, hogy bármit képes vagyok megcsinálni, és hogy minden jól is áll nekem.

A zenénk fűszeressége nem változik – hiphop és trap is helyet kap majd az új dalokban, a saját zenei stílusunkkal vegyítve –, de néhány dolgot már jobban a helyén kezelünk a zenekarral.

Milyen életérzést szeretnétek közvetíteni?

Hát, semmi esetre sem a rock and rollt, én rosszul vagyok ettől a kiüresedett giccstől. Bárcsak abban a korban élnénk, amikor ez hiteles tud lenni, de úgy érzem, hogy a rock ‘n’ roll a mai korban totálisan érvénytelen – már csak azért is, mert amikor a szex, drog, rock and roll dolgot kitalálták, akkor az egyrészt alapvetően megbélyegzést jelentett, másrészt azt, hogy az ember kiáll a szabadság életérzése mellett, harmadrészt pedig veszélyes volt képviselni, mert azt jelentette, hogy az ember ki akar szakadni a társadalomból. Mit kezdünk ma ezzel egy olyan társadalomban, ahol az emberek nagy része alapvetően nem akar mást, mint drogozni, kúrni, és rengeteg pénzt szerezni? Ha azt mondom, hogy „szex, drog, rock and roll”, akkor én vagyok a rock and rollabb, vagy a cégvezető, aki iszonyú mennyiségű pénzeket keres huszonéves kora óta, és annyi kurvát meg narkót tud összeszedni egy éjszaka alatt, amennyinek egy kezdő, huszonéves zenész a negyedét látta egész életében? A jelenlegi felsőközéposztály nem jár együtt egy bizonyos, egyezményes erkölccsel vagy bármilyen merev doktrínával, amit a rock ‘n’ roll feloldhat. Tehát ez az elmélet megbukik. Úgy gondolom, hogy amivel a könnyűzene nyújtani tud valamit 2019-ben, az a részvét.

Ha olyan dalszöveget írsz, ami által az emberek felismerik magukat, és úgy érzik, hogy egy csoporthoz tartoznak. Ebben segít az, ha mi leírjuk a gyengeségeinket – szerintem ez az egyik legfontosabb.

Ez neked mennyire megy könnyen?

Nagyon sokat segített benne Jászberényi Sándor, aki újságíró, hadi tudósító és a kedvenc ma élő íróm, akire mentorként tekintek, és megmutattam neki a szövegeim. Konkrétan a fejemhez vágta, hogy „te hazudsz, b*szd meg, nem mondasz igazat” – mondta ezt úgy, hogy ő valóban úgy ír, hogy ahhoz sebeket kell feltépni, az kellemetlen még az olvasónak is, és csak annyira akar menő csávónak mutatkozni, amennyire kell, úgy, hogy mellette mindig hangsúlyozza a karakter gyenge oldalát is. Igaza volt, falaztam a szövegeimmel, sokkal mélyebbre kellett ásnom magamban. Akkor lettek jók a szövegeim, amikor rájöttem: mindent ki kell tárnom, és el kell mondanom a problémákat még akkor is, ha nem velem történnek, de bele tudom élni magam a helyzetbe. Csak akkor van értelme szöveget írni, zenét csinálni, ha az ember részvéttel tud neki menni, és úgy gondolja, hogy amit ő érez, azt más is érzi, és emiatt ki kell mondani. Ez az egyetlen életérzés, amit képviselünk, amit képviselek.

Bátran megnyílok, és közben egyáltalán nem érdekel, mit gondolnak rólam, mert csak így éri meg.

Mi változott benned, mióta a zenekarral foglalkozol?

Realistább lettem, és ezzel párhuzamosan egyszerűbb is. Egy húszéves gyerek mindent ki akar adni magából, és túlbonyolítja a dolgokat, de ahogy telik az idő, elkezdi egyszerűbbnek kezdi látni az életet meg maga körül a világot is.

Mindig úgy akartam zenélni, ahogy Picasso fest: néhány vonalban benne van minden. Erre törekszem.

Hogyan készültök a június 6-ai A38-as koncertre?

Hála Istennek most már másodszorra megyünk vissza; az elsőnél még nagyon izgultunk, volt tétje a hajón történő bemutatkozásnak. Ez minden zenekarnak fontos, bárki bármit mond. Ez a koncert az elsőnél sokkal felszabadultabb hangulatú lesz, egyrészt azért, mert a Tetőteraszon lépünk fel, amit imádunk, másrészt azért, mert a The Foreheads zenekarral együtt, amelynek a tagjaival nagyon jóban vagyunk. Gyakorlatilag úgy fogjuk fel a koncertet, mint egy bulit, ahol új dalokat játszunk, és jól szórakozunk. Lesznek meglepetésvendégek is, azok az emberek, akik a zenei pályám kezdetén sokat segítettek, például Jacsó Miklós, illetve az egyik nagyon régi, tehetséges jóbarátom is bemutatkozik.

Fotók: Kiss Botond

Címkék: the foreheads, imre fia imre, jászberényi sándor, a38 hajó, a nálad hatalmasabb dolgok, interjú, ifi