Már egészen biztos, hogy még idén újranyit a felújított Bataclan koncertterem Párizsban

Avatar photo
2016.02.11., 15:53

A teljes körű felújítás után az év végén nyílik meg újra a tavalyi november 13-i párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket – közölte szerdán a szórakozóhely vezetősége.

vita-notturna-parigi-bataclan

„Szeretnénk ma megosztani önökkel egy fontos hírt: a Bataclan felújításáról döntöttünk. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy 2016 vége előtt új produkcióknak biztosíthassunk helyszínt”

– olvasható a közleményben.

A főrészvényes Lagardere csoport szerint ugyanakkor a felújítási munkálatok még nem kezdődtek meg.
December elején a Bataclan két igazgatója, Olivier Poubelle és Jules Frutos, akik harminc százalékos tulajdonosai is a klubnak, a Le Monde című napilapnak már megerősítették, hogy szeretnének 2016 végén újranyitni.

A Bataclan Párizs egyik legrégebbi és legismertebb könnyűzenei koncertterme, mintegy 1500 férőhellyel. Az 1864-ben emelt, műemlék jellegű épület eleinte Grand Café chinois – Théatre Bataclan néven működött, majd 1952-ben felújították. Nevét Offenbach Ba-ta-clan című operettjéről kapta.

A tavalyi párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be az épületbe, ahol az Eagles Of Death Metal amerikai zenekar adott koncertet. A merénylők azonnal tüzelni kezdtek és kilencven embert megöltek.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás