Majd ha fagy – Áttelelés az Immanu El új albumával
November végén jelent meg az indie/post-rockban utazó svéd Immanu El negyedik lemeze, a Hibernation. A srácok 2008-ban adták ki debütáló korongjukat szemtelenül fiatalon, aztán szép fokozatosan körbejárták a világot, hazánkat is érintve néhány éve a szintén kiváló Marionette ID és Rosa Parks társaságában.
Előadó: Immanu El
Cím: Hibernation
Kiadó: Glitterhouse Records - GRLP 890
Kiadás éve: 2016
Értékelés: 8/10
Elmondásuk szerint ez az eddigi legkidolgozottabb albumuk, teli új és izgalmas megoldással, letisztult dalokkal és romantikus bájjal, amit el is hiszünk nekik. Már a kezdő Voices tiszta képet ad a lemez és a dalok körvonalairól: nyugodt, melankolikus ütemekkel operálnak, ezeket hófödte tájképek borítják kellemes gitárfoszlányokkal, amiket a mindezekbe épülő komótos ének koronáz meg karácsonyi fényekkel és zimankós idillel, feltűnően populáris formában.
Az elszállósabb részeknél egyből beugorhat a Sigur Rós, a Winter Solstice című számnál a dallamvezetések miatt pedig a Coldplay, főként a Ghost Stories légies, éjszakai világa… Ugyanez a hűvösen izzó, könnyen emészthető báj kering a további nótákban is, szinte már bluesos burkot adva a jeges perspektíváknak, amikben előszeretettel harapnak néha oda a gitárok, de csak a kellő mennyiségben és minőségben. Nagyon szépen, szellősen szól az egész anyag, bár ez már nem lehet probléma 2016-ban.
Ha a Glass Animals tagjaitól elvennénk az ananászaikat, megtagadnánk a csajokat és bezárnánk őket egy alpoki hüttébe karácsony környékén, valószínűleg ilyesmi dalokat írnának.
Immanu El-ék nagyon eltalálták az ehhez a világhoz passzoló törzsi dobok adagolását, amik szinte végig a háttérben hömpölyögnek biztos talajt nyújtva a dallamok áramlásának, ugyanakkor néhol az elektronika is előkerül, de inkább csak ambientes díszítő jelleggel, mindezek fúziója pedig pazarul építkezik. Kiváló példa erre az Omega (szerintem az album egyik csúcspontja), ami jóformán le is zárja a 42 perces játékidő első felét, teret adva a kicsit kísérletezőbb „B-oldalnak”, ahol a grandiózus Hours az egyik legszebb balladája a korongnak.
A Completorium-ban végre hangsúlyosabban is előkerül a zongora romantikus csábereje, amit igencsak megkíván ez a zene, hogy végül az Empty Hands-ben Claes Strängberg lenyűgöző énekével méltón lezárja a kicsit lassúcska, ám még pont nem unalomba fulladó Hibernation-t. Találó a cím, jó kis fagyos, álomszerű lebegésbe csomagolt érzelemdús melankólia, hipnotikus pop, amely remekül szolgálhat a tél előfutáraként…mindehhez persze egy ötletes, megragadó klip is dukál.
Immanu El: Web | Facebook | Soundcloud | Twitter
