Ma nem úszod meg a boldogságot

Avatar photo
2016.07.11., 19:25

Elkészült a hiperkarma negyedik nagylemezének első két dala, az egyikhez pedig már a klip is látható. A délibáb című dal és a hozzá készült videóklip július 8-án debütált a zenekar youtube csatornáján, élőben pedig július 9-én mutatták be nagy sikerrel a Budapest Parkban. A videó egészen izgalmas, szinte hipnotikus szintre emeli a hiperkarmához képest igen pozitív kicsengésű dalt, melyben vibráló boldogságban és egy teljesen páratlan látványvilágaban táncolhatjuk végig a főváros néhány ismerős pontját. A low-budget kisfilm azért is igen különleges, mivel egy teljesen egyedülálló infrahekkelt kamerával készült minden felvétel, a végeredményt pedig effektek és utómunkálatok nélkül érték el. A még álomszerűbb hatásért sok jelenetben hátrafele felvett jeleneteket láthatunk. Ez a trükk ismerős lehet Tímár Péter Egészséges Erotika c. filmjéből ahol hasonló forgatási poénokkal operált a mester. Az infravörös szűrővel való rögzítést korábban magyar videókban még nem alkalmazták, tehát lényegében először láthatjuk Budapestet ezekben a színekben.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A stáb tagjai: Lippai Balázs (director, DOP, edit), Farkas Kriszta (actress, singer: ZUP), Bende Csaba (infrared-tech support), Medgyesi Ferenc (creative producer)

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás