„Lehet, hogy a minden megkérdőjelezésében találtuk meg magunkat„ – Platon Karataev-interjú

A For Her című első lemezhez képest újdonság, hogy Sallai Laci (Szabó Benedek és a Galaxisok, Felső Tízezer) került a zenekarba – ez mennyiben változtatott a dalszerzés folyamatán?

Czakó-Kuraly Sebestyén: A dalszerzés folyamatán nem változtatott az, hogy Laci lett a basszusgitáros, de az ő tapasztalata és zenei sokszínűsége a zenekar hasznára válik, úgy érzem. A dalötleteket továbbra is Gergő és én hozzuk otthonról, majd azokon kezd el dolgozni Soma (Bradák Soma dobos – a szerk.) és Laci, azaz a ritmusszekció. Hozzá kell tenni, hogy vannak olyan basszustémák az Atoms–on, amelyeket még a korábbi tagunk, Jáky Andris írt, így őt sem szabad kihagyni a felsorolásból.

Rengeteg metafora vagy éppen teória jelenik meg a lemezen – például zsoltárok, csillagászati kifejezés (aphelion), ex nihilo. Ezek egy átlagember számára nagyon távoli, globális dolgoknak tűnhetnek, miközben a lemez a belső énre koncentrál. Honnan ered ez a kettősség, illetve mennyire volt tudatos, hogy ezt az intim témát ilyen „univerzálisan” kiterjesszétek?

Balla Gergő:

Valahogy az egész lemezt ezek a paradoxonok ölelik át, de a végén mindenről kiderül, hogy körbeér.

Hiszem azt, hogy legbelső énünkben az egyént meghaladó dolgokkal találkozunk, ez pedig feloldja az általad felvetett kettősséget. Nem volt tudatos, hogy ezeket az univerzálisabb képeket használjuk, így alakult, de valószínűleg nem volt véletlen.

Az első album kapcsán volt egy érdekes koncepciótok is, mégpedig hogy három különálló részben mutattátok azt be. Ez nyilván egy olyan megoldás, amit többször nem tudtok ellőni, de valahogy azt érzem, az Atoms-nál ez nem is működött volna, annyira összetartozó anyag. Ti hogy látjátok ezt?

B. G.: A For Her több részletben való kiadása inkább egy reakció volt a mostani zeneipari trendekre: leszűkült a figyelem, rövid a mentális fókusz (az „attention span”), így egy friss zenekartól kevesen hallgatnak végig egyben egy teljes lemezt. Szerintem az első album is van annyira egységes, mint a mostani, csak másról szól a kettő, emiatt különböző íveket járnak be. Az Atoms-nál inkább több kislemezt hoztunk ki, így néhány dalra nagyobb fókusz juthatott, emellett így egy hosszabb átfutási idő volt, mivel nagyon más lett az új hanganyag, mint az első.

Nem szeretjük ezeket a dolgokat, de látjuk és elfogadjuk, hogy most ezek így működnek, és addig a szintig, amíg az önazonos tud lenni, mi is megpróbálunk alkalmazkodni.

Az új lemezről azt mondtátok, minden megkérdőjelezéséről szól, miközben egyébként az Atoms egy sokkal koherensebb Platon Karataev-képet mutat, és inkább pont az ellenkezőjét érzem benne, mintha most igazán megtaláltátok volna magatokat. Meséljetek kérlek erről a kettősségről, illetve erről az útról!

B. G.:

Ezek sem zárják ki egymást feltétlenül, lehet, hogy a minden megkérdőjelezésében találtuk meg magunkat. Zeneileg nagy utat jártunk be az elmúlt három évben, de hiszem, hogy még mindig valaminek az elején vagyunk.

Az utóbbi időszakban sok minden letisztázódott, hogy mi az, amit mi ebben keresünk, és fontos számunkra. Nem szeretnénk majd ismételni magunkat, így reméljük még sok olyan izgalmas dolog vár ránk az alkotásban, amit most még mi sem látunk előre, de az biztos, hogy mindig azt keressük egy dalban, ami legmélyebben mi vagyunk, bárkinek való megfelelés nélkül.

C-K. S.: Én úgy gondolom, hogy a megkérdőjelezés és a keresés teljes életen át tartó folyamatában természetes, hogy vannak állomások, amelyeken egy ideig otthon érzi magát az ember. Valahogy így érzem ezt a zene kapcsán is. Most itt találtunk egy egységet, de én is úgy érzem, hogy egy út elején járunk. Biztos vagyok benne, hogy sok érdekes stáció vár még ránk, és hogy azokban is megtaláljuk az aktuális önmagunkat.

Szeretnénk fejlődni és nyitottak maradni, mindemellett semmi kétségem nincs afelől, hogy a lelkünk az, ami összefogja majd ezt az életművet egy egésszé, és semmi sem hat majd idegennek.

Az Atoms című dal azért is kiemelkedő szerepet tölt be a lemezen, mert egyszerre nagyon szomorú és energikus, valahogy az az érzésem, hogy rengeteg, később a lemezen kibontott érzelem tömörül benne. A lemezkészítés melyik fázisában született meg, és mennyire építkeztetek később eköré?

B. G.: Ez egy nagyon jó észrevétel, rátapintottál a lényegre. Az Atoms volt az egyik első dal az új lemezről, talán ezzel foglalkoztunk legtöbbet a stúdióban, és eközben kerestük és találtuk is meg azt az irányt, ami az új lemezt jellemzi. Nem véletlen, hogy ez lett a címadó dal, több síkon is ez volt az útja.

A Wide Eyes-t már régóta játszottátok koncerteken, mégis kérdéses volt, hogy felkerül-e a lemezre. Miért nem éreztétek „odavalónak”, illetve milyen fázisokon ment keresztül, hogy végül olyan kiemelt dal lett, ami még videoklipet is kapott?

C-K. S.: Az igazat megvallva a kérdés az volt, hogy az első nagylemezünkre rákerüljön-e. Hiszen a Wide Eyes korábbi verziója – Prison címmel – már a legelső koncertjeinken is felcsendült. Úgy éreztük aztán, hogy túl egyszerű, butácska az a dal, így nem tettük rá a For Herre, és később már nem is játszottuk élőben. Viszont én például érzelmileg eléggé kötődtem ehhez a dalhoz, így néha foglalkoztam vele. Sikerült új részekkel érdekesebbé tenni, majd rájöttünk, hogy az Atoms hangszeres, majd szövegvilágába illesztve teljesen megtalálta a helyét. Ebből kifolyólag, amikor kész lett ez a szám, már nem volt kérdés, hogy rákerüljön-e erre a lemezre.

Bár mint említettem, a lemez koherens, és egy egészen új irányba mutat, mégis helyet kaptak olyan dalok (Disguise, Litmus Heart), amelyek inkább a For Her lágyságához nyúlnak vissza. Fontosnak tartottátok, hogy legyen egyfajta átmenet a két anyag közt?

C-K. S.: Valóban, ahogy mondod, ez a kettő közelebb áll a For Herhez, mint a többi új dal. Ennek részben az az oka, hogy viszonylag régiek. A Disguise szinte a legelső dal, amit megírtam életemben.

Szerintem jó az, ha van valami egy lemezen, ami enged átkapaszkodni a korábbi anyagról.

Emellett az ember a zenében – igaz – albumokban gondolkozik, de közben az idő lineárisan telik, nem lépcsőzünk hirtelen a lemezek között, hanem folyamatosan dolgozunk a számokkal. (Mint ahogyan már most is a harmadik lemezzel foglalkozunk a zenekarral.) Végül pedig meg kell említenem a hangszerelési kérdést, amelyről a Wide Eyes kapcsán is meséltem. Ezek a dalok sokkal jobban működnek „Atoms-os hangszereléssel”, mint működtek volna For Herössel.

Elsőre furcsa választásnak tűnhet, hogy a Kaláka-feldolgozáslemezre készített Valaki jár a fák hegyén című dal is felkerült a lemezre, de hangulatában tökéletesen illeszkedik az anyagra, és furcsa módon a magyar nyelv is jobban passzol hozzátok, mint ahogy azt elsőre gondolnám. Ti hogy érzitek, érdemes egy ilyen irányba is gondolkodnotok?

B. G.: Abszolút, nagyon fontos ez nekünk. A karantén alatt több magyar nyelvű dalt is írtunk, így ez hamarosan valósággá is válik! Azt érzem, hogy átszakadt egy gát, és ezzel egy elég vastag réteg eltűnik, ami eddig köztünk és a dalok vagy épp a közönség között volt. Több oka is volt annak, hogy eddig angol nyelvű dalokat írtunk.

Tudat alatt volt egy távolítás is ebben, mert nehezebb az anyanyelvünkön énekelni ennyire személyes dolgokról, más súlya van a szavaknak – ezt mi is csak nemrég tudtuk magunknak megfogalmazni.

Emellett kicsit műfajidegennek is éreztük, valamint az angol nyelv egyszerűbb is a prozódia miatt, de volt bennem egy méltatlanságérzés is, hogy Weöres vagy Pilinszky után hozzányúljak a magyarhoz. Azt éreztem, hogy egy másfajta tehetséget igényel ez, és ez valóban így is van, de ahogy mondtam, valami átszakadt az elmúlt hónapokban. Nem azt mondom, hogy akkor most a legmagasabb irodalmi szintű szövegek érkeznek majd, inkább a megfelelés tűnt el, hogy attól még ez az én nyelvem is, és bár jó a legnagyobbakhoz mérnem magam, hogy tudjam hol a helyem, de az ebből fakadó kicsinységérzet nem akadályozhat meg abban, hogy én is használjam azt. Amúgy a Kaláka-feldolgozás egy fontos létrafok volt ebben a folyamatban, mert ott láttam, hogy ez teljesen működőképes, nem izzadságszagú, sőt. A Platonnál nagyon fontosak a dalszövegek, legalább annyira, mint maga a dallam, így izgatottan várjuk, hogy mi lesz ebből, hisz a közös nyelvvel egy nagy fal leomlik a hazai közönség és köztünk.

Fotók: Lékó Tamás

Címkék: jáky andris, bradák soma, balla gergely, czakó-kuraly sebestyén, platon karataev, atoms, lékó tamás, interjú, sallai laci, phenom' plán, for her