„Lehet egyszerű is, tartalommal feltöltve, és működni fog – de csakis akkor, ha valódi” – Junior A-interjú

Az olvasók valószínűleg nem tudják rólad, de egy kemény bunyó után másnap délután a kórházban ébredve kezdted el átértékelni az életed. Mi volt az, ami rávitt ezután, hogy zenével kell foglalkoznod, és miért pont az elektronikus zenét választottad, amivel előtte nem próbálkoztál?

Hazaérésemig nem kezdtem el átgondolni az életemet. Amikor felkeltem, a nővérek körülöttem folyamatosan azt kérdezgették, hogy emlékszem-e bármire, kábítószerezek-e, ilyesmi. Egyszerűen elveszett voltam, fogalmam se volt, hol voltam, vagy hogy miért voltam ott. Amikor elmondták, hogy egy éjszakája hoztak be egy verekedés után, és hogy kómában voltam – minden összeomlott. Egészen szürreális pillanat volt.

Emlékszem, amikor hazaértem a kórházból, a lakásomban nagy rendetlenség volt. Ott álltam, és néztem a dolgaimra, hogy ez az „életem” – arra gondoltam, hogy mi a f*szt csinálok?

Ez volt a változás pillanata?

Olyan volt, mintha igazán felébredtem volna. Soha többé nem akartam úgy élni – viszonylag biztonságos döntéseket hozni, napközben dolgozni webfejlesztőként, Ikeából berendezett, kétszobás lakásban élni. Soha nem akartam ezt, rám kényszerítették. De abban a pillanatban elegem lett, és eldöntöttem, hogy eladok mindent, és elkezdem a zenei karrieremet, mert mindig is ez segített, hogy túljussak az összes baromságon, amit az élet az utamba állított. Akkor sem volt másképp. Csak annyi, hogy ez a baromság egészen komoly volt azokban az időkben.

Az incidens előtt nem is foglalkoztál zenéléssel egyáltalán?

Ó igen, mindig is érdekelt a zene. 16 éves korom óta írok dalokat az akusztikus gitáromon, zenét szereztem, rögzítettem, de nem azon a szinten, mint manapság. Játszogattam vele, de sohasem túl komolyan. Üzlettel foglalkozó családból jövök, tehát a zenészlét nem igazán volt ünnepelt gondolat, amikor felnőttem.

Bármikor, amikor elengedtem a zenét, majd történt valami rossz, egyből visszatértem hozzá. Mindig a zene segített abban, hogy megküzdjek dolgokkal.

Karriered szó szerint a szobádból indult el low-budget módon, olcsó MIDI szintetizátorral és kölcsönkért cuccokkal, például hangszórókkal. Mi tartotta benned a lelket és az inspirációt úgy, hogy ez így leírva nem feltétlenül sejteti azt, hogy később telt házas koncerteken adod elő dalaidat?

Mert akkor már nem volt többé „álom”. Aktívan hajhásztam.

Eladtam mindenemet, a kocsimtól kezdve a tévémig és a Playstationömig, és elkezdtem dolgozni az első EP-men. Úgy dolgoztam rajta, mintha az életem függne tőle. Ezen a ponton feltételezem, hogy így is volt, mert elvágtam az összes biztonsági mechanizmust.

Ha „elbuktam” volna, kifogytam volna a pénzből. De még akkor is abban a mindsetben voltam, hogy ha elmegy az összes pénzem, akkor találok egy munkát, ami biztosít elég pénzt lakbérre és kajára, és folytatom a munkát a zenémen addig, amíg nem jutok vele valahova. Szerencsére az én esetemben olyan 4-5 hónapba telt, hogy elindítsam az első hullámokat.

A Sleep Machine nemzetközileg áttörést jelentett számodra, Spotify-on 2 milliós lejátszást látunk mellette, illetve Damon Albarn gorillazos karakterének, 2D lejátszási listáján is landolt. Litvániában a mainstream közönség is befogadta, vagy inkább a helyi undergroundot találta meg a szám?

A semmiből jöttem, azt hiszem, ezt nyugodtan mondhatom. Egy kisvárosban nőttem fel Litvániában (Plungėban – a szerk.), így nem voltam ismert a vilniusi művészkörökben vagy ilyesmi. Kezdetben nem is voltak művész barátaim Vilniusban. Tehát mindenkit váratlanul ért.

Valami litván csávó nagyot megy az interneten, és már nem is Litvániában, a Baltikumban vagy Európában – a világban.

Aztán mindenki felfigyelt. Nagyon érdekes volt látni azt, hogy emberek nyilvánosan beszélnek a te cuccodról. Különösen az én perspektívámból, tudva, hogy nem megyek sehova, és van még sok más dal, amivel ki tudok jönni. Jó idők voltak.

Feltűnt, hogy nemcsak a zenében, de adott esetben saját magad leírásaként is szereted a minimalizmust. Hagyod, hogy a művészeted beszéljen helyetted túlmagyarázás nélkül, vagy egyszerűen csak jobb a dolgokat egyszerűségében hagyni?

Alex Turner bálványozásában nőttem fel. Volt egy nagy Arctic Monkeys-hullám, amikor mindenki úgy akart hangzani, mint ők. Később vettem észre, hogy ez mennyire megbénított engem. Mert nem tudsz olyat írni, mint Alex Turner, ha Litvániában, Plungėban nőttél fel. Elolvashatod a legjobb versesköteteket angolul, de továbbra is hiányozna az, amit Sheffield utcáin felnőve tanulsz meg. Érted, mire gondolok? Emlékszem arra, amikor rátaláltam Lou Reedre. Ismertem a Velvet Undergroundot, amikor felnőttem, de sose jött be annyira Lou Reed.

Azután rájöttem 22-23 évesen, hogy nem kell Alex Turnernek lennem ahhoz, hogy jól írjak. Lehet egyszerű is, tartalommal feltöltve, és működni fog – de csakis akkor, ha valódi.

Lou tanított meg erre. Eléggé vicces, hogy az utolsó menedzsere felhívott, és azt mondta, hogy csak akkor változtathatok a régióm kultúráján, ha nem nyelem be, mekkora kamu a zeneipar.

Idén jelentetted meg a Superglue című EP-t, amely hallhatóan szintipoposabb, táncosabb, mint elődei, amelyek inkább emlékeztettek Jamie XX sötét elektronikájára. Mi volt hatással az EP-re, illetve a tematikájára?

Zeneileg még mindig betanulok. Sz*rt se tudtam az elektronikus zenéről, mielőtt elkezdtem csinálni. Így minden egyes EP-m egy tanulási görbe. Tanulgatom, mit csinál a dob, mit csináljak a bassline-okkal stb. Belegondolni is őrület, hogy két-három évvel ezelőtt azt se tudtam, mi az a Logic vagy Ableton, most meg már öt EP-nél járok saját erőmből. A Superglue sem lóg ki a sorból, csak a magánéletemben a körülmények megint sötétebbé váltak. Szétmentünk a barátnőmmel, akivel hosszú ideje együtt voltam. A barátaim kanapéján aludtam egy ideig, aciddal kísérleteztem napközben, este meg zenét írtam

November 14-én mutatkozol be az Instant-Fogas Komplexumban, a Budapest Showcase Hub (BUSH) keretében a magyar közönség előtt. Mire lehet élőben számítani tőled? Hogy viszed színpadra az egyszemélyes DIY-projektedet?

Megígérhetem, hogy sohasem láttatok még hozzánk foghatót! A többesszám alatt értem magamat és színpadi partneremet, Sindrét (Sindre Skeie – a szerk.). Ő egy norvég dobos, még egy stúdióban találkoztunk, itt Vilniusban. A legjobb dobos Litvániában. Egy producer javasolta, hogy meg kéne próbálnunk együtt játszani, mivel Sindre extrém módon élénk – a többi történelem. Úgy 15 hónapja kezdtünk el közösen játszani.

Több mint 60 koncertet toltunk eddig közösen, 60 fős közönségtől kezdve a 10 000 főig. Mindegyik király volt. Ez sem lesz kivétel.

Alig várom, ember. Először fogok Magyarországon járni – így még izgalmasabb.

Mire számíthatunk tőled a közeljövőben?

Ebben a pillanatban az ágyamban fekszem, két nap, és elindul a kis turnénk Litvániában. Kaunasban kezdünk. Ez lesz az eddigi legnagyobb bulink Kaunasban. Szóval jelenleg erre készülök fel. Emellett költözöm a legelső saját stúdiómba. Saját magam csinálom a hangszigetelő paneleket meg minden ilyesmit. Szóval a DIY megint érvényesül.

Megépítem a stúdiót, azután pedig megírom a teljes debütáló albumomat, amely új sztratoszférába fog vezetni engem. Mindenképpen hallani fogtok róla. Nemsokára találkozunk!

Junior A november 14-én lép fel az Instant-Fogas Komplexumban a Budapest Showcase Hub (BUSH) keretében, előtte pedig fellép a Mary PopKids, a Papyllon és Thorsteinn Einarsson. Facebook-esemény itt!

---

The Hungarian readers probably don’t know about you, but after a fight you woke up in a hospital totally knocked out and this is the point when you started to rethinking your life. How did you figured it out that you have to deal with music, and why you’ve chosen electronic music, in which you’ve been unexperienced?

It wasn’t until I got home that I started to rethink my life. When I woke up, the nurses around me kept asking if I remember anything, do I do drugs, stuff like that. I was just lost, had no clue where I was or why I was there. When I was told that they brought me in a night before after a fight at the club, and that I was in a coma – it all came crashing down. Pretty surreal moment.

I remember coming back home from the hospital, my apartment was all messy. I was standing there, looking at the stuff that was „my life” – thinking WTF am I doing.

It was the moment of change?

It felt like a wake-up-moment. I didn’t want to live like that anymore – relatively safe choices, dayjob as a web-developer, Ikea furnished two bedroom apartment. I never wanted that, I was pushed into it. But at that point I’ve had enough – decided to sell everything, and pursue a career in music, because it was always my vehicle to go through all the bullshit life sends your way. This time it was no different. Only that the bullshit was pretty serious this time.

You’ve been interested in music before this incident?

Oh yeah, I was always into music. Since I was 16 I wrote songs on my acoustic guitar, composed music, recorded it, but not on a level I do it these days. I would play around with it, but never too serious. I come from a family of business people, so having thoughts about life in music was not really celebrated when I was growing up.

Whenever I would leave it for a moment, I would come back to it right away after something bad would happen to me. Music was always my way of dealing with stuff.

Your career literally started in your room in a low-budget way with a cheap MIDI synth and borrowed stuffs like speakers. This written down doesn’t really suggesting that later you will perform your songs at sold out concerts, so what kept your dream and inspiration alive?

Because at that point it was no longer „a dream”. I was actively pursuing it.

I sold everything I had, from my car to my TV set and Playstation, and I started working on my first EP. I worked on it as if my life depended on it. At that point I suppose it did, because I cut all the safety mechanisms.

If it „failed”, I would have ran out of money. But even then, my mindset was if I do run out of money, I will find a job that would provide me enough money just to pay the rent and buy me some food, and I will continue working on my music, until it gets me somewhere. Luckily in my case it took me around 4-5 months to make the first waves.

Sleep Machine is the best-known song by you, which meant an international breakthrough for you. This song has more than 2 million plays on Spotify, and it even appeared in 2D’s Spotify playlist, who is Damon Albarn’s Gorillaz character. In Lithuania the mainstream audience welcomed the song or rather the local undergound scene appreciated it?

I very much came out of nowhere, I think that is safe to say. I grew up in a very small town in Lithuania (in Plungė – edit.), so I wasn’t known in artistic circles in Vilnius or anything. Didn’t have many artistic friends in Vilnius to begin with. So it hit everyone out of the blue.

Some Lithuanian dude making waves across the internet, and it’s not Lithuania, The Baltics or Europe – it’s the world.

Then everyone around here started taking notice. It was very interesting thing to see that people publicly discussing your shit. Especially from the perspective I had, knowing that I’m not going anywhere and that there’s plenty more to come when it comes to songs. Good times.

I’ve noticed that you like minimalism not only in music, lyrics, but even describing yourself. You let your art speak for itself without overthinking it or you just like to keep things simple?

I grew up idolising Alex Turner. It was the whole Arctic Monkeys wave, when everyone tried to sound like them etc. Later on in life, I realised how it crippled me. Because you can’t write like Alex Turner if you grew up in Plungė, Lithuania. You can read all the best poetry books ever written in English language, but you will still lack the banter you’d learn growing up on the streets of Sheffield. Do you know what I mean? I remember finding Lou Reed. I was aware of Velved Underground growing up, but I was never into Lou Reed.

But then it hit me when I was 22-23, that I don’t have to be Alex Turner to write good. It can be simple, yet charged, and it will work – only if it’s real.

Lou taught me that. Funny enough his last manager called me and told me, that I could change the culture in my neck of the woods only if I don’t give in to the bullshit that music industry is.

This year you released an EP called Superglue, which has a more synthpop vibe that you can dance to than their predecessors, which been more like Jamie XX’s dark electronic music. What influenced this EP and its thematics?

Musically I am still such a novice. I didn’t know shit about electronic music before I started making it. So every EP of mine is a learning curve. I’m learning what drums do, what to do with the basslines etc. It’s crazy to think that 2-3 years ago I didn’t even know what Logic or Ableton was, and now I have 5 EPs under my belt. Superglue was no different, it’s just that circumstances in my personal life were darker again. I split from my long-term girlfriend. Lived on a couch of my friends for a while, experimenting with acid during the daytime, writing music at night.

You will introduce yourself to the Hungarian audience at the 14th of November, Thursday in the Instant-Fogas Komplexum at the Budapest Showcase Hub (BUSH). What can we expect from you? How do you take your one-man DIY project to the stage?

I can promise you that you’ve never seen anything like us. By us I mean, me and my stage partner Sindre (Sindre Skeie – edit.). He’s a Norwegian drummer I met in one of the studios here in Vilnius. The best drummer in Lithuania. One producer actually suggested that we should try playing together as Sindre is extremely animated – the rest is history. We started playing together around 15 months ago.

Did over 60 shows by now, to the audiences from 60 to 10 000 people. Rocked each and every one of them. This one will be no different.

I can’t wait, man. First time in Hungary as well, so it’s even more exciting.

What are your plans for the future?

At the moment I am in my bed, it’s two days before our little tour kicks off here in Lithuania. We start in Kaunas. It’s gonna be our biggest show in Kaunas so far. So I’m preparing for that at the moment. I am also moving to my first ever personal studio. I’m building soundproof panels and stuff like that myself. So once again DIY prevails.

I’ll build a studio, and then write my full debut album there, that will propel me to a new stratosphere. You will definitely hear about it. See you soon!

Címkék: superglue, sindre skeie, do it yourself, sleep machine, budapest showcase hub, bush 2019, interjú, junior a