Koncert közben jelentette be a Vampire Weekend, hogy kész az új albuma

Avatar photo
2018.09.2., 18:37

Elkészült a Vampire Weekend negyedik lemeze, amely kapcsán kaptunk egy ígéretet is.

Négy év után visszatért Nagy-Britanniába a Vampire Weekend. A zenekar az End of the Road Festivalon lépett fel, amely egy kisméretű, de egyre népszerűbb fesztivál, és ahol a szervezők olyan előadókat is megengedhetnek maguknak a Vampire Weekend mellett, mint St. Vincent, a Yo La Tengo vagy Ariel Pink.

Ezra Koenig frontember válaszolt a koncert alatt felé irányuló bekiabálásokra azzal kapcsolatban, hogy állnak a régóta várt negyedik lemezükkel (utoljára 2013-ban adtak ki albumot, a mind közönség, mind a kritikusok körében sikert arató Modern Vampires of the City-t):

„Mikor jelenik meg az új album? Ó, kit érdekel? Nem, kész van. Később beszélünk róla.”

Koenig emellett azt is elmondta, hogy már bakeliten is megrendelték, de az még kis időt igényel, mire elkészül, és megígérte, hogy jó dalok lesznek. Így tényleg közel állunk a banda negyedik anyagához, amely azért is érdekes lesz, mert ez lesz az első munkája Rostam Batmanglij nélkül, aki nemcsak a zenekar tagja volt a kezdetek óta, és számított hangzásuk egyik fontos pillérének, de ő is producerelte az eddigi három lemezt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(Forrás: NME)

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás