Komoly esély van rá, hogy az új Justice-album elég kitűnő lesz – hallgasd meg az „Alakazam!”-ot

Avatar photo
2016.10.21., 12:58

Az elektróduó a 2011-es „Audio, Video, Disco” című album után egy újabb számot osztott meg a november 18-án érkező, „Woman” címen érkező lemezükről.

2735-06-some_justice-v2-ok

A Justice cirka tizenhárom évvel ezelőtt indult hódító útjára, és ma már nincs olyan eldugott szeglete bolygónknak, ahol az elektronikáért rajongó és megvilágosodott közönség ne emlékezne a mindig izzó feszületükre. Legutóbb négy évvel ezelőtt jelentkeztek stúdióalbummal, amit idén novemberben a „Woman” követ.

A lemezről előfutáraként már korábban bemutatták “Safe & Sound”-ot, amit egyébként kiadójuk, az Ed Banger feje, Pedro Winter (azaz Busy P) már feltett a barcelonai Sónar fesztiválos DJ-szettjén is, majd ezt követte a “Randy,” és a hozzá készült installációs videó Thomas Jumintól.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A francia duó most harmadikként a sorban az “Alakazam!” című trekkjét is bemutatta, ami alapján komoly esély van rá, hogy szuper lesz az új Justice lemez!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ha érdekel Busy P barcelonai, Sónar fesztiválos szettje is, itt azt is végignézheted!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás