„Kifejezetten a cukiság ellen vagyunk” – Marlboro Man-interjú

A zenekar 1991 óta létezik, de mindössze öt album jelent meg ezalatt a név alatt, és az első négy anyag között is 8-9 évek teltek el. Nem olyan fontos ez a formáció?

Dehogynem fontos, csak idő kell. Nem mondanám, hogy szabadidő-zenekar, mert nincs szabadidőm, hanem inkább szeretünk elmélyedni a dolgokban. Közben csináltunk másokat, meg én azért egy csomó helyen játszom, tehát kell idő, hogy ezekkel tudjak foglalkozni. Egyébként a Halak a legelső lemezünk, ‘92-es, ott például két év telt el a következő lemezig, a Tombol a hülyeségig. Annyi történt akkor, hogy akkoriban aktívan koncerteztünk, sokkal jobban benne volt mindenki, majd elkezdtek dolgozni, pl. a fő tettestársam, a Basstard is, így háttérbe szorult az alkotás.

Én elmentem a Quimby–be, ahol úgy gondoltam, hogy inkább dobolnom kellene, mint az énekelgetéssel foglalkozni meg a számírással. Hülyeség volt, kellett volna azokkal is foglalkozni. (nevet)

A zenekar tagja még Varga Livius, vele együtt csináljátok a Quimby-t és A Kutya Vacsoráját. A többieknek milyen zenei projektjeit lehet ismerni?

A két alapító tag, Selmeczi “Basstard” Péter és Mayer „Gida” Norbert  szólógitáros nem zenélnek máshol. Gida autórestaurátor, Basstard pedig jelenleg munkanélküli. A másik szólógitáros Vastag Gábor, ő rengeteg helyen játszik, most pl. Frenknél és A Kutya Vacsorájában, Somos András fuvolista és billentyűs pedig több jazz zenekarban játszik, például a Relaxban. Szergej, a dobosunk pedig tribute zenekarokban játszik, például a Cry Free-ben, és most úgy tűnik, hogy fiam zenekarába, az Ohm Maidbe is beszáll.

Ritkán állt össze, de hogy maradt fenn mégis több mint húsz éven keresztül ez a projekt?

Játszogattunk azért rendszeresen, a leghosszabb, lemez nélküli időszak 2003-tól 2012-ig tartott. 2003-as a Pinus Nigra és 2012-es a Kakasütés, akkor egy olyan felállása volt a zenekarnak, hogy alkotómunka nem nagyon volt, és amikor Basstarddal újra felvettem a kapcsolatot, aki közben a bankszakmában futott be úgymond, akkor ketten elkezdtük csinálni a következő lemezt. Az a felállás pedig nem volt kompatibilis ehhez az anyaghoz, ők maguk gondolták így.

Van a Marlboro Mannek aranykorszaka?

Igen, szerintem van, a ‘92-től ‘98-ig tartó időszak, az szerintem az volt. ‘93-ban például nagyon sok bulink volt, vidékre is jártunk, csak akkor bejött az a tendencia, hogy menjünk bevételre játszani vidékre, ami nagyon jó a hely tulajdonosának, mert neki semmibe nem kerül, de nekünk nagyon nem volt jó. Aztán úgy döntöttem a sokadik tárgyalás után, hogy én nem megyek vidékre, pedig például Ajkán nagyon szerettek bennünket!

Mennyire nehéz fenntartani egy ilyen zenekart a Quimby mellett, amellyel azért foglalkozni kell?

Ez az oka részben annak, hogy ilyen ritkán vannak anyagok, bár most belehúztunk, a Smokefish-lemez februárban jelent meg, az Egyre lejjebb pedig november elején. Szeretek így egyhuzamban dolgozni, ráfeküdni valamire, és csak azzal foglalkozni. Ilyenkor szeretek azért napi, kétnapi szinten átjárni Basstardhoz, aki ott lakik tőlünk három utcányira, a Nikotin stúdióban, és akkor ott dolgozunk.

Kifejezetten hamar, hat évvel a Kakasütés után jelentettétek meg az Egyre lejjebbet, sőt még egy klipet is készítettetek. Marlboro Man betör a mainstreambe?

Hát persze! Azt hiszem, a mostani magyar mainstreamet nézve nem sok esélyünk van, bár, ha kicsit még bunkóbbak leszünk, akkor talán igen, azt hiszem, az egy fontos szempont.

Kicsit azt látom, hogy ez nem az a fajta zene, ami a mainstreamben megy. Persze nem tudom igazából, mi megy a mainstreamben, mert ha ilyet hallok, azonnal elkapcsolom. Valamiért olyan szinten idegesít engem az olyasmi, ami most népszerű dolog, hogy nem tudok vele olyan szinten sem azonosulni, hogy huzamosabb ideig hallgassam. Bár mondjuk nagyon jót szórakoztam, hallgattam több számát is a Baba Aziz nevű pszeudoelőadó és szerző embernek. Hát hallgasd meg, az egyik száma nagyon tetszett. (nevet) Egyébként nem is tudom, ki mainstream, de szeretnénk persze odatartozni, a tahóságunk megvan hozzá.

A lemez több dala kifejezetten fanyar humorral tart görbe tükröt a társadalom elé. Ez volt a koncepciója a lemeznek?

Abszolút ez volt, de ez egyébként a Marlboro Man koncepciója, így volt a régi lemezeken is. A Kakasütés kicsit kilóg ebből a sorból, mert zeneileg egy progresszívabb, pszichedelikusabb dolog volt, úgy gondoltam, hogy annyira jó zenészek vannak a zenekarban, mi lenne, ha most nem hülyeségeket ordibálnánk, hanem zenélnénk is. Annak a lemeznek a koncepciója az általános elnyomás ellen való lázadozás és az erre való biztatás volt. Ez viszont visszatérés a régi, suttyórockos Marlboro Man-világhoz. Azt hittem, már nem fog eszembe jutni semmi, de elég volt csak egy kicsit körülnézni, és hát ez van körülöttünk. Akkor viszont ez van a lemezen is.

Fontos, hogy ha ezzel a zenekarral dolgozol, akkor legyen egy koncepciója a lemeznek?

Valószínűleg magam miatt fontos.

Általában csak akkor tudok jól szöveget írni, ha valaki vagy valami felb@sz; úgy magamtól a virágos rétről nem írnék dalokat, bár egyébként ez lenne az igazán profi!

De valóban fontos a koncepció, meg az, hogy valami zavarjon. Akkor jön az ihlet. Elvem az, hogy elégedett ember jót még sosem alkotott (kivéve a mondjuk szakácsokat, bár ha van egy kis eszük, ők sem elégedettek, és mindig űberelni akarják az előző főztjüket), úgyhogy bizony az elégedetlenség az, ami miatt sokszor kap is az ember, hogy hát neked semmi nem jó? Hogy te most miért? Pontosan. A lusta és elégedetlen ember vitte előre a világot, az elégedett és szorgalmas ember mindig minden szart megcsinált, utána pedig elégedett volt, majd taposta a szart továbbra is. Akinek viszont nem felelt meg, és mellesleg lusta is volt, az elkezdett gondolkodni. Hogy lehet megúszni a dolgokat? És jöttek a találmányok.

Az olvasók tömegesen fogják abbahagyni a munkát ezután.

Ez már megtörtént, felveszik őket külföldön. (nevet)

A számok hallgatása közben olyan érzésem volt, mintha a Marlboro Man inkább egy művészeti projekt lenne, mint inkább egy klasszikus zenekar. Helyesen érzem, vagy csak elvont módon fejezitek ki magatokat a zenén keresztül?

Nem tudatos, de az biztos, hogy kerüljük a sematikus dolgokat, mert beáll az egész, és unalmas lesz. Amilyen ötlet jön, hagyni kell élni. Persze nagyon fontos a tudatosság, máshogy nem lehet az ötletekkel dolgozni, de most csak azért odarakni valamit, merthogy azt így szokták, az nem a mi műfajunk. Meg is látszik a sikereinken, de ugyanakkor amilyen zenéket mi hallgatunk, azok szintén nem állnak be a sorba, és nem középutas dolgok. Mindig azt szoktuk mondani, hogy milyen jó ez a zenei alap, milyen kár, hogy a szöveg majd szét fogja b@szni az egészet, és másmilyen lesz, de sose bánjuk.

A Dicktátor dalt hallgatva jutott eszembe, hogy a zene az annyira kellemes, aztán jön rá a szöveg…

De ott nem a zenei szerkezetet b@ssza szét, hanem az élményt! A Dicktátor dalt slágernek csináltam, konkrétan ez volt a cél. Nem mondom, hogy szögmérővel, de kicsit tudatosabban készült dal. A szöveg az kevésbé.

A klipet kapó Szeresd a gidát is! alapvetően szomorúság és düh ihlette, mégis inkább egy békés hangulat érződik át. Mesélnél az olvasóknak róla?

Basstardnak volt ez a kellemes zenéje, és mondtam, hogy hát ez bizony kelleni fog. A szöveg koncepciója már megfogalmazódott akkor, amikor meghallottam. Történt ez az eset, ezzel a telekkel, ahol nagyon sokat voltam gyerekkoromban, és most, hogy a nagymamám meghalt, eladtuk. Egyébként már 2009-ben terveztem, hogy kiirtom onnan a növényzetet, és odaköltözök, és nagyon jó, hogy ez nem jött össze, mert azóta élhetetlen lett az egész környék. Volt ott egy erdő, amiből kb. 1970-ben eladtak egy utcányi területet, olyan hat-hét telek volt összesen. Nagyapám és a barátai, ismerősei megvették ezeket a telkeket, és elkezdtek ott élni. Végül a nagyszüleim már be sem jöttek Szigetszentmiklósról télen sem, pedig ott nem volt semmi, gáz vagy víz sem, csak áram. Annyira szerettek ott lenni, hogy őket ez nem zavarta, és ahogy ment a fejlődés, eladtak körülöttük mindent, egy utcából sok utca lett, az utca továbbment, már nem volt erdő, és a telek, mivel már nem használtuk, és nem jártunk ki, tulajdonképpen elvadult. Amikor megnéztük, annyira sok ember és autó volt a környéken, hogy azon az úton, ahol én régebben mezítláb mászkáltam, és két biciklista ment el naponta, most nem lehet közlekedni, akkora a forgalom. Az emberi mohóság, az, hogy minden kell, terjeszkedjünk, ilyen botrányos helyzetet állított elő, és ezen felb@sztam magam, amikor ott jártunk.

Mit tudhatunk a klipről?

Tulajdonképpen már a szöveg megírásakor eszembe jutott az alapötlet. Beszéltem a fiammal, Palival, aki ilyesmit tanul, hogy csináljunk már egy ilyen klipet. Az állatmaszk volt az ötletem, hogy fekete-fehérben, töredezett, némafilmes mozgással történjenek a dolgok. Ehhez csináltuk ezt a sztorit, hogy az állatok mennek piknikezni, és vannak nekik állataik, akik emberek, és akikhez különbözőképpen viszonyulnak, de többnyire szeretik őket, etetik, itatják, és szórakoznak rajtuk, adnak nekik hangszereket, zenélnek, énekelnek, ennek az állatok nagyon örülnek, és újabb jutalmakkal látják el az embereket. Majd az állatok közül valaki elkezd gyilkolászni bújócska közben, az emberek pedig amikor gyanút fognak, elszabadulnak, és szembesülnek azzal, hogy bizony megöltek mindenkit, akit csak lehetett. Nem lövöm le a poént, egy állat marad, a gyilkos. Szürreális marhaság, nagyon örülök, ha mindenki megtalálja azt, amit esetleg saját magának jelent.

Mire készüljön a hallgató, amikor beteszi az első dalt az Egyre lejjebbről?

Egyrészt mintha 1974-ben lenne, másrészt készüljön arra, hogy olyan dolgok fognak elhangozni, amelyekről nem szokás beszélni.

Akkor nem az a célja, hogy egy kényelmi állapotba helyezze a hallgatót.

Attól függ, hogy áll a világhoz. Aki ezekkel már szembesült, és képes így felfogni, nem pedig az erőltetetten pozitív és hurráoptimista, „csak legyünk nagyon aranyosak”-féle világban él – mert ugye van most ez a trend, hogy „nagyon cuki és mindig boldog emberek vagyunk” –, az elég jól fog szórakozni.

Kifejezetten a cukiság ellen vagyunk, elég volt belőle, mindenkire számítunk, aki úgy érzi, hogy elege van, aki úgy érzi, hogy valamiért megkülönböztetik, legyen ez akár a szellemi képességei, fizikai adottságai vagy egyszerűen a helyzete, véleménye, gondolkodásmódja vagy bármi egyéb miatt, ezeknek az embereknek szól ez a lemez. Aki nagyon aranyos dolgokat akar hallani, azoknak nem feltétlenül ezt ajánlom.

Legutóbb mikor beszélgettünk, akkor azt mondtad, hogy a Marlboro Man kapcsán is azon gondolkozol, hogy hol játsszatok. Tisztábban látsz azóta?

Február elején lesz egy koncertünk a TRIP hajón, és a Quimby-vel tervezünk egy Family Tugedör című turnét, amelynek a lényege az, hogy ott lesznek a Quimby és mellékzenekarai, tehát Szilárd, A Kutya Vacsorája, a Marlboro Man, Mr Priváti, még az Aranyakkord is – Figaro itt, Figaro ott! És így megyünk az ország öt városába, plusz végül Budapesten is fellépünk.

Az Egyre lejjebb című Marlboro Man-albumot ide kattintva lehet meghallgatni és megvásárolni.

Fotók: Lukács Dávid

Címkék: selmeczi péter, quimby, mayer norbert, gida, videoklip, somos andrás, vastag gábor, gerdesits ferenc, album, marlboro man, interjú, lemez, szeresd a gidát is!, gerdesits "faszi" ferenc, varga livius, faszi