Jön az eddigi legintimebb film Kurt Cobainről

Avatar photo
2014.11.26., 12:21

Jövőre az HBO mutatja be a Montage of Hecks című dokumentumfilmet Kurt Cobainről.  A rendező szerint ő maga sem hitte volna, hogy milyen sok, eddig soha nem látott házi készítésű videó és hangfelvétel került elő a legenda hagyatékából.

A Montage of Hecks Kurt Cobain egyik saját mixtape-jének címe volt, melyet még a 80-as évek végén állított össze. Az HBO égisze alatt készülő produkciót  jövőre mutatja be a csatorna, és ez lehet az első, a család részéről is jóváhagyott filmes portré a zenészről. Ezt bizonyítja a tény is, hogy Courtney Love és közös lányuk, Francis Bean Cobain  is producerként szerepel a film stáblistáján.

Kurt Cobain

A dokumentumfilmet rendező Brett Morgan nyolc évvel ezelőtt kezdett el dolgozni a projekten. Morgan elmondása szerint kezdetben még voltak kételyei, hogy nem került-e már nyilvánosságra az összes Cobainhez köthető felvétel, de a rendező végül 200 órányi, eddig dobozban pihenő videóból, hangfelvételből dolgozhatott. Ezeket a dokumentumokat ebben a filmben láthatják majd először a rajongók. Az ismert Nirvana-dalok mellett Cobain-szerzemények is elhangzanak majd a filmben, de mindemellett a 90-es évek bálványának kéziratai, szobrai és egyéb alkotásai is szerepet kapnak a portéban.

Pontos bemutatóról egyelőre nincs hír, de aki addig nem bírja ki, az nézze meg az utolsó Cobainhez köthető filmet, az About a Sont.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás