Jöhet egy kis garázs rock – a King Nun először Budapesten

Avatar photo
2023.11.6., 22:53

A King Nun iskolai barátokból alakult, akiket a kívülállóságuk és a zene iránti rajongásuk kötött össze. Mostanra azonban már a Foo Fighters és a Black Flag előtt turnézó, a zenei sajtó által sokat méltatott, a befutás szélén álló zenekarrá váltak, akik őszinte és pimasz garázs rock zenéjükkel törtek maguknak utat. A King Nun második lemezével már egy kiforrott formációként úton van afelé, hogy még többen ismerjék meg nyers zenéjüket, jövő tavasszal, április 9-én, a Dürer Kertben pedig mi is élőben láthatjuk őket.

A King Nun egy öt srácból álló brit zenekar, akik 2013-ban, még az iskolában haverkodtak össze és az olyan legendás zenekarok iránti rajongás kötötte őket össze, mint a Sonic Youth, a Pixies, a Television és Richard Hell. Ezekre az alapokra építették saját indie-punk hibridjüket és első, 2019-ben megjelent Mass című lemezüket, amelyet az NME brutálisnak és briliánsnak jellemzett, a DIY pedig azt írta róluk, hogy egy „hang, amellyel számolni kell”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A zenekar az első album turnéjával élőben is sokfele bemutatkozott, előzenekarként Európában és az Egyesült Államokban is játszottak, többek közt a Foo Fighters, a Black Flag és a Gang of Youths előtt is felléptek. A Rolling Stone magazin a Bonnaroo-n való fellépésük után a „legjobb rock újoncok” közé sorolta őket. A koncertek lendületét náluk is megtörte a világjárvány, ám a srácok ebből is ki tudták hozni a legtöbbet: saját stúdiót építettek és annyi dalt írtak és rögzítettek, amennyit csak tudtak. A következő albumuk, a Lamb már a Marshall Records gondozásában jelent meg idén szeptemberben.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A King Nun tagjai kívülállókként jöttek össze, hogy saját teret teremtsenek maguknak, egy különös helyet, ahol teljesen kifejezhetik magukat. Identitásuk az őszinteségben gyökerezik, zenéjükben fellelhető az érzelmek teljes skálája, valahol a garázs punk és a lélekkeresés között. Egyúttal a lemez visszatérést is jelentett a keményebb hangzást jelentő gyökerekhez, miközben megmaradtak a dallamos refrének és az a makacs optimizmus, amely a zenéjük alapját képezi.

Végre, 2024. április 9-én mi is meghallgathatjuk őket a Dürer Kertben.

Facebook event ›

Jegyvásárlás ›

King Nun Hivatalos | Facebook | Instagram

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás