Jay Z a Salisbury Katedrálisban

Avatar photo
2013.07.23., 20:30

Jay Z a hétvégén a londoni Wireless Fesztiválon lépett fel az Olympic Parkban és ellátogatott a Salisbury Katedrálisba is, ahol a Magna Chartát őrzik.

Jay Z nem sokkal a vasárnapi mise után érkezett és körülbelül egy órát tartózkodott a katedrálisban, ahol találkozott Salisbury esperesével, June Osborne-nal és a katedrális kórusának néhány tagjával is.

Nagyszerű érzés volt vendégül látni Jay Z-t. Láthatóan nagy hatással volt rá, hogy saját szemével láthatta a Magna Charta eredeti példányát. Elbűvölő vendég volt, nagyon örültünk, hogy megoszthattuk vele életünk egy kis részét, és megmutathattuk neki, hogyan dolgozunk a társadalmi igazságosság érdekében. Véleményem szerint néhány látogatónkat igen meglepte, hogy miközben a katedrálisban sétálgattak, Jay Z ugyanezt tette. – mesélte June Osborne.

A július 8-án megjelent Magna Carta… Holy Grail-lemez lett minden idők legtöbbet streamelt albuma a Spotify amerikai történetében, több mint 14 millió meghallgatással egy hét alatt. Ráadásul 63 országban – köztük Magyarországon is – az iTunes listák élén nyitott.

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás