Avatar photo
2019.03.1., 9:21

„Igazi testamentuma életművünk erejének” – Peter Hook (Joy Division, New Order)-interjú

Peter Hook, az egykori Joy Division basszusgitárosa és a New Order korábbi basszusgitárosa még tavaly novemberi budapesti koncertje előtt adott last minute emailes interjút magazinunknak. Akkor a koncertig hátralévő idő rövidsége miatt csak egy részletet közöltünk az igazán kielégítően, lelkiismeretesen megválaszolt kérdésekből. Pedig a most februárban nyíló, Peter Hook Signature Collection című – Joy Division-relikviákat tartalmazó, majd azokat aukcióra bocsátó – kiállítása és az ahhoz tartozó katalógus is szóba került interjúnkban, ami végre teljes hosszában is olvasható!

 
 

Olvastam mindhárom könyvedet és azt gondolom, hogy ez a poptörténet legjobb önéletrajzi trilógiája. Elképesztő részletességgel emlékszel magad és zenekaraid múltjára. Mennyi időbe telt összegyűjteni az emlékeidet, kutatni a múltat, beszélni esetleg minden fellelhető promóterrel, roaddal, egyéb szereplővel, hogy megszülessenek a könyvek?

Hosszú ideig tartott megírni a könyveket, de idővel azért egyre könnyebb lett, ahogyan egyre inkább hozzászoktam az íráshoz. A Haçiendáról (ez ugye a legendás, poptörténetileg is igen jelentős manchesteri klub a nyolcvanas-kilencvenes évekből, amit a Joy Division és a New Order kiadója, a független Factory lemezcég és a New Order közösen üzemeltetett, leginkább Hook részvételével – a szerk.) szóló első könyvet négy évig írtam. A Joy Division-könyv kevesebb időt vett igénybe, hiszen az eleve egy rövidebb időt fog át, és egy jobban felépíthető történet. Ez már egyszerűbb volt. A New Order-könyvet viszont ismét nagyon sokáig tartott megírni, már csak azért is, mert az egy sokkal hosszabb periódust fog át, és egy sokkal hosszabb könyv lett (több mint 750 oldal – a szerk.). Több mint huszonöt évet foglal össze.

A helyzet az, hogy mindig is szenvedélyesen gyűjtöttem a koncertjeinkkel kapcsolatos relikviákat, felvételeket, és szerencsés is vagyok, hiszen számos rajongói oldal rögzítette koncertjeink műsorát, eseményeit, mindenféle emlékeket azokkal kapcsolatban, így ezeket is tudtam használni referenciaként, összevetésben a saját emlékeimmel.

Ezért aztán mindezek miatt nem is nagyon kellett túl sok embert bevonnom a könyvekhez, leszámítva Andrew Holmes-t, aki társíróm volt, és segített az időrendet taglaló fejezetekben, valamint a könyvek strukturálásában, ami fontos segítség volt (az elbeszélő részek és az albumok dalait kommentáló fejezetek között pontos kronológia is szerepel a könyvekben – a szerk.).

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Most hogyan látod, vannak még benned további könyvek? Van még valami, amiről szívesen írnál? Egy regényt esetleg?

Nos, épp most fejeztem be egy katalógust, ami a Joy Divisionös és Factory Records-os emléktárgyaimat mutatja be. Ebben kommentárokat írtam minden lefotózott emléktárgy mellé, azt hiszem, ez majdnem egy könyvnek számít. Ez a kiadvány fogja kísérni a kiállításomat és azt az aukciót, amely Peter Hook Signature Collection címmel nyílik Angliában, 2019. február végén (ezen az aukción bárkinek esélye van megvenni például Hook gitárját, legendás bőrdzsekijét vagy az Atmosphere-ben használt szél harangjátékot sok minden más mellett – a szerk.). Ami a további jövőbeli könyveket illeti, van néhány ötletem, amelyekkel játszadozom. Az egyik Manchester zenei történetéről szólna, a másik pedig az életemről, 2007-től, 2008-tól kezdve (itt ért véget a New Order-könyv – a szerk.), hogy kerekké tegyem a sztorit a megírásig bezáróan. Eddig egyik könyvemnek sem volt boldog vége, remélem, képes leszek a jövőben egyet happy enddel is befejezni.

„Az élet egymásból következő véletlenek sorozata” – írod a Joy Division-könyvben. Természetesen az is majdnem vak véletlen volt, hogy basszusgitározni kezdtél. Mit gondolsz, ha azon az éjszakán 1976-ban, hazafelé az első manchesteri Sex Pistols-koncertről, amin elhatároztátok, hogy zenekart alapítotok, nem a basszust választod, hanem mondjuk a dobot, akkor azon a hangszeren is jó lettél volna? Vagy minden meg volt írva a csillagokban?

Nem kérdés, hogy a Sex Pistols-koncert életem egyik legnagyobb és leginspirálóbb eseménye volt, ahogyan sokan másoknak is, akik ott voltak azon a koncerten. Annyi minden következett abból a koncertből! Azok közül, akik ott voltak, rengetegen meghatározó alakítói lettek a manchesteri zenei életnek (a koncertről egy könyv is született David Nolantől, a vicces című I Swear I Was There – The Gig That Changed The World, amiben a szerző elmeséli, hogy a maroknyi közönségből hányan alapítottak olyan zenekarokat, mint a Buzzcocks, a The Fall, a The Smiths, a Simply Red és persze a Joy Division, valamint a Factory kiadó – a szerk.) Igazság szerint sokkal prózaibb oka volt, hogy basszusgitáros lettem, mintsem, hogy a csillagokban lett volna megírva. Másnap, amikor Bernarddal (Bernard Sumner – a Joy Division gitárosa és a New Order gitáros-szintis-énekese – a szerk.) elhatároztuk, hogy zenekart alapítunk és leosztottuk a szerepeket, akkor egyértelmű volt a felállás, hiszen Bernardnak már volt egy ritmusgitárja. Így én lettem a basszusgitáros.

Semmilyen tapasztalatom nem volt a hangszeren, semmilyen zenei oktatásban nem vettem részt, és ez valószínűleg olyan faktor, ami lehetővé tette, hogy kialakítsak egy sajátos stílust a basszuson.

Hogyan találtad ki az első basszusszólamaidat?

A próbákon igazából folyton csak játszottunk, jammeltünk, és a legjobb részekből, ötletekből építkeztünk tovább. Különösen Ian (Ian Curtis – a Joy Division énekese és egyik alapítója – a szerk.) volt tehetséges abban, hogy kiszúrja a jó részeket. „Ez jó, játszd még tovább!” Jó füllel hallotta meg a hatásos riffeket, és bátorított, hogy úgy játsszak a basszusgitáron, ahogyan és amely stílussal ismertté váltam. Mivel a felszerelésem akkoriban nem volt túl jó, ez volt ez egyetlen decens hangzás, amit ki tudtam hozni belőle, Ian meg csak mondogatta, hogy: „ezaz Hooky, folytasd csak tovább.” Szóval lehet mondani, hogy neki, az ő bátorításának köszönhetem a stílusomat.

 
 

Számomra a Joy Division esszenciája a szokatlanság. Punkot akartatok játszani, de helyette valami szokatlanul újjal, sokkal többel álltatok elő. Úgy kezdtél el basszusgitározni, ahogyan egy hagyományos oktatásban részesült zenész sohasem kezdene. Stephen Morris úgy dobolt, ahogyan még Jaki Liebezeit sem. Ian Curtis szokatlanul költői szövegei és érzelmes előadásmódja egyedi volt a korszakban, de még Bernard Sumner is olyan szellősen gitározott – már a korai felvételeiteken is –, ahogyan senki a kortársai közül. Szóval alighanem ez, a szokatlanság és ezen elemek tökéletes egyensúlya tette a zenekart annyira kiemelkedővé. Te hogyan látod mindezt?

Valószínűleg iszonyat nagy mázlink volt. A megfelelő emberek voltak a megfelelő helyen és időben. Ahogyan mondtad is, punkzenekarként akartuk látni magunkat, és komoly problémáink voltak Martin Hannett producerrel az Unknown Pleasures lemezfelvételekor, mert Barney és én sokkal rockosabb, punkosabb megszólalást szerettünk volna. Miközben Martin meg hozta az új és nagyszabású ötleteit. Később döbbentem rá, hogy neki volt igaza, és ő törte be a Joy Division hangzását.

A helyzet az, hogy Ian tragédiája után mi egyszerűen csak folytattuk, amit addig csináltunk, és azt hiszem, mindannyiunk számára nagyon sokáig nagyon nehéz volt ahhoz kapcsolódni, amit négyen létrehoztunk.

Vagy ahhoz, hogy mások hogyan ítélik meg a Joy Divisiont. Egyszerűen csak félretoltuk, mert annyira nehéz volt foglalkoznunk ezzel a kérdéssel. Visszatekintve persze nem hiszem, hogy ez volt a legjobb döntés. Sokkal több időt kellett volna kihagyni és gyászolni, tényleg túlesni mindezen.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A posztpunk egyik legjobb ritmusszekciója két tökéletes lemez után elkezdett egy kicsit máshogyan együtt lüktetni, a New Order néven kiadott első LP-n, az 1981-es Movementen jól hallatszik a váltás ezen a téren. Hogyan változott a dalszerzés Ian Curtis nélkül?

Nyilvánvalóan új utakat kellett keresnünk. Ő volt a falkavezér, és nagyon sok mindent ő fogott össze. Nélküle folytatni igen nehéz volt, majdnem felért egy újrakezdessél, minden újratanulásával az, hogy nélküle találtuk magunkat. Kemény időszak volt, és a Movementen szerintem több módon is hallatszik az, hogy egy saját útját újra kereső együttes készítette. Később – amikor eljutottunk az 1983-as Power Corruption & Liesig – jött el az az időszak, amikor kezdtünk újra magabiztosabbak lenni, és ez szerintem hallatszik is azon a lemezen.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Truth, Everything’s Gone Green, Temptation, Hurt – ez a négy dal a poptörténet egyik nagy transzformációját mutatja be, a New Order ezekkel a felvételekkel találta meg saját hangját (a Movementen hallható Truth volt az első dobgépes számuk, a még 1981-es Everything’s Gone Green már majdnem pontos minta volt a későbbi elektropopos dalokhoz, a szuperslágeres, 1982-es Temptation és annak B-oldala, az első teljesen programozott szerzemény, a Hurt pedig már a folyamat vége, amit persze az 1983-as Blue Monday tetőzött be – a szerk.). Mi okozta ezt az átalakulását? Milyen hatások értek benneteket? Volt például italo disco-hatás?  

Már a Joy Division idején is hatott ránk az elektronikus zene, Ian kifejezetten nagy Kraftwerk-rajongó volt, és már a halála előtt elkezdtünk ebbe az irányba elmozdulni. Őszintén azt gondolom, hogy együtt is ugyanezen az úton folytattuk volna.

Ami a hatásokat illeti, elsősorban a New York-i klubszíntér hatott ránk, annyira, hogy 1982-ben megnyitottuk saját klubunkat, a Haçiendát.

Mindezek pedig egyre erősebben megmutatkoztak a hangzásunkban, és végül ez adott egyéniséget a New Ordernek. Ismét szerencsések voltunk, hogy a körülmények a kezünkre játszottak.

Ettől a ponttól az 1989-es Technique-ig szárnyalt a zenekar, a dance-rock legjobb formájában. Ha a Joy Division volt a hetvenes évek végének egyik legjobb együttese, akkor a New Order lett a nyolcvanas évek egyik csúcszenekara. Azonban a New Orderről szóló, Substance című könyved alapján ezt ti nem feltétlenül éreztétek így. Nem éltétek meg sikeres időszakként, részben nyilván azért is, mert a zenekari bevételek egy jó része a Haçienda klub fenntartására folyt el. Mikor jött el az a pont, amikor már te is úgy láttad, hogy a New Order is van annyira fontos együttes, mint a Joy Division?

Mindkettő leírhatatlanul fontos zenekar a zenetörténetben, ez nem is kérdés, de ez igaz a Haçiendára is. Elképesztő érzés benne lenni egy olyan zenekarban, amelyik megváltoztatta a világot. Nem beszélve két ilyen formációról. És ha még bevesszük ide a klubot is, akkor nyilvánvalóan borzasztó jó kaland volt mindezt átélni. Visszatekinteni erre az egészre, hát, nem lehet nem büszkének lenni rá. Remélem mások is így éreznek ezzel kapcsolatban.

 
 

Ahogyan a Haçienda – How Not To Run A Club című könyvedben is írod, milliókat veszítettetek az 1997-ben bezárt klub működtetésével. Ugyanakkor zenetörténetileg (acid house, Madchaster) is meghatározó, legendás hely volt. Persze érthető, hogy még mindig fáj az anyagi veszteség, az, hogy „hülyék voltatok”, ahogyan magad is írod, de tudod-e már olyan büszkeséggel tekinteni ezt a történetet, mint a zenekarokét?

Igen, abszolút. És a Dry Bar történetét úgyszintén, ami a Factory bárja volt Manchester északi negyedében. Mindkettő forradalmi hely volt a maga idejében, és hatásuk a popkultúrára és Manchesterre, sőt az egész világra máig érezhető. Elképzelheted, hogy negyven év alatt mennyi mindent láttam és éltem át a zeneiparban és a klubéletben. Azt hiszem, manapság mindezt már képtelenség lenni így megvalósítani.

2010-ben nyílt The Factory néven egy klubod. Mennyire vonod be magad a szervezésbe?

Teljes mértékig benne vagyok a működtetésben, és én felügyelem a The Haçienda néven futó, többfelé és alkalmanként megtartott klubesteket is. Sőt, én hozom létre a Haçienda Classical koncerteket is, amik nagy sikerrel futnak (ezeken a Haçienda-korszak tánczenéi klasszikus zenei körítésben szólnak – a szerk.). Persze nem ugyanolyan, mint a Haçienda anarchikus korszaka, de azért nem panaszkodom. Nyilván nehéz számszerűsíteni, hogy mennyit tanultam a Haçienda működtetéséből, de kétségtelenül pokoli egy iskola volt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

1993-ban felmerült a neved a The Rolling Stones basszusgitárosaként. Hogyan történt ez? Egyikük felhívott?

Nem ilyen volt. Hallottam pletykákat, aztán hallottam, hogy rajta voltam egy listán, de nem a tetején. Végül csak turné basszusgitárost vettek fel Bill Wyman helyére. Én mindenesetre nagy megtiszteltetésnek vettem már azt is, hogy felmerült a nevem. Nagyon hízelgő volt.

Budapesten nagyrészt a két zenekar Substance című válogatáslemezeinek anyagát játszottad. A Joy Division esetében nem kérdés, hogy a két stúdiólemez a zenekar esszenciája (a Division-féle Substance-en döntően kislemezek, B-oldalak, ritkaságok szerepelnek), de hogyan értékeled az 1987-es Substance-t a New Order-életműben (ezen pedig szintén olyan kislemezes dalok szólnak, amelyek nem kaptak helyet az albumokon)? A New Order esetében jelenthetik a kislemezek a zenekar esszenciáját, vagy inkább valamelyik klasszikus album (Power, Corruption & Lies, Low-Life, Techniqe) az számodra?

Valóban teljesen más a két válogatás. Azt nem szabad elfelejteni, hogy egyik zenekarral sem tettünk kislemezes dalokat a nagylemezekre (a New Order esetében ez a Substance válogatás után megváltozott – a szerk.)

Meglehetősen szembementünk a hagyományos módszerekkel akkoriban. És ebben nagyon határozottak voltunk, antikommerszek, és hűek próbáltunk maradni a punk eszméihez.

Így aztán a New Order-féle Substance teljesen más képződmény, mint a stúdiólemezeink. Egyáltalán, csak azért született meg, mert Tony Wilsonnak (a Factory Records, kiadóvezetőkhöz képest szintén nagyon szokatlan attitűdű főnöke – a szerk.) volt egy CD-játszó az autójában, és amikor vezetett, oda-vissza akarta hallgatni a kislemezeket, és készíttetett belőlük egy CD-t. Aztán persze ráeszmélt, hogy ez milyen szuper lemez így, milyen jó a hangulata, és meggyőzött minket, hogy jelentessük meg. A zenekar legsikeresebb albuma lett. A kérdésed persze sok szempontból olyan, hogy melyik a kedvenc gyerekem. Mindet szereted. Nem kérdés, hogy fenomenális koncertanyag a The Lighttal játszani a Substance-t. Igazi testamentuma életművünk erejének.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Számomra a Monaco 1997-es What Do You Want From Me? című kislemeze a legjobb olyan dal, amit New Order-tagok a New Orderen kívül csináltak. Te hogyan hallod karriered és a többiek életművének ezen fejezeteit?

Mindig is szerettem ezt a dalt és más Monaco-számokat is abból az időszakból. Néha meglepetésből játsszuk is élőben a The Lighttal. A fiam, Jack kérte az egyik születésnapján, hogy játsszuk el, és most, hogy Pottsy (David Potts, a Revenge, a Monaco és 2013 óta a Peter Hook & The Light énekes-gitárosa – a szerk.) is a zenekarral van, és Paul Kehoe is a zenekarral játszik (ő például a Monaco turnédobosa is volt – a szerk.) van is egy hatalmas Monaco-vibrálás a mostani zenekaromban, ami emlékeztet arra, hogy miket értünk el együtt.

DJ-ként is építettél karriert. Mostanában milyen zenéket játszol? Egyáltalán miket hallgatsz mostanság?

Rengeteg tánczenét hallgatok, és igyekszem ezek közül a legjobbakat beépíteni a szettjeimbe. Amik főképp acid house-ból, indie-ből és néhány jobb remixből állnak.

Közönségtől függően alakítom az arányokat, és dobok be meglepetéseket, na meg persze azért is, hogy frissen tartsam a műsorom.

Milyen terveid vannak a The Lighttal és a zenéléssel? Elképzelhető egy új album saját dalokkal?

Ha volna rá időm, persze, szeretnék egy lemezt új dalokkal. Mondjuk azt, hogy dolgozunk rajta. Annyira elfoglalt vagyok annyi mindennel, hogy nehéz időt találni arra, hogy dalszerzési hangulatba tereljem magam. De soha nem mondom, hogy soha. És határozottan rajta van a „to do”-listámon.

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás