Ha megünnepelnétek a Nils Frahm által életre hívott Piano Day-t, több hazai alkalmatok is lesz rá

Avatar photo
2018.03.12., 14:09

A 2015-ben Nils Frahm által elindított Piano Day-kezdeményezés a zongorát hivatott megünnepelni, az ötletet pedig olyan sokan támogatták, hogy mára világszerte számos országban tartják meg a hangszer saját napját. Magyarországon először tavaly lehetett csatlakozni a Piano Day eseménysorozatához, idén pedig már több helyszínen is lesznek zongorás programok. Március 25-én egy zongoraesten lehet részt venni Vácott, az április 7-ei telt házat követően pedig egy második eseményt is meghirdettek április 6-ára az A38 Hajón.

„Miért van szüksége a világnak a Piano Day-re? Sok okból. De főleg azért, mert nem fáj megünnepelni a zongorát és mindent körülötte: az előadókat, a zeneszerzőket, a zongorakészítőket, a hangolókat, de legfőképp, a hallgatókat” – 2015-ben ezzel a kijelentésével indította útjára a Piano Day, azaz a Zongora Napjának kezdeményezését Nils Frahm, korunk egyik legnagyobb hatású modern klasszikus előadója. Minden év 88. napja (ezzel is utalva a billentyűk számára), azaz március 29-e a jeles dátum: ekkor (vagy ehhez közeli időpontokban) világszerte zongoraközpontú estekkel ünneplik meg a zenetörténelem egyik igen meghatározó hangszerét.

Az Una Corda zongora, amelynek tervezője David Klavins

A tavalyi debütálás után idén második alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a Piano Day, amelyet a nagy érdeklődésre való tekintettel két estén is megszerveznek az A38 Hajó kiállítóterében, így az eredeti április 7-ei dátum mellett április 6-án is csatlakozni lehet az eseményhez. A modern klasszikus stílus térnyerését határozottan támogató hazai előadók – így vaghy (akit itt mutattunk be részletesebben) és Atreyu’s Horse (iamyank side projektje) – mellett egy ígéretes tehetség, a német-bolgár származású Lisa Morgenstern is a fővárosunkban ünnepli majd a billentyűs hangszer napját, ráadásul egy egyedi zongora is főszerepet kap majd az esten. Az Una Cordát Nils Frahm megrendelésére David Klavins zongoraépítő alkotta meg, egyedisége pedig többek közt abban rejlik, hogy egy hanghoz csak egyetlen húr tartozik – páratlan hangzását pedig a budapesti Piano Day eseményén élőben is meghallgathatják az érdeklődők.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szintén a Piano Day kezdeményezéséhez kapcsolódik a Klavins Piano Manufaktúra programja, amelyet március 25-ére szerveztek. Az esemény részeként két ismert külföldi modern klasszikus művész, Amanda Bloom és Bruno Sanfilippo ad koncertet David Klavins Vácott található műhelyében, a Klavins Piano Manufaktúrában, ahol egy Una Corda zongorán szólaltatják meg szerzeményeiket.
FRISSÍTÉS: Az aznap délutánra eredetileg beharangozott, 4,5 méteres M450i bemutatója sajnos elmarad.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás