Foo Fighters a 8-as szám bűvöletében

Avatar photo
2014.05.26., 10:43

Dave Grohl a Rolling Stone magazinnak adott interjújában újabbnál újabb információkat árult el az idén ősszel megjelenő stúdióalbumukról, ami a 2011-ben megjelent Wasting Light után a nyolcadik a sorban.

screen-shot-2014-05-15-at-10-36-12-am

Úgy tűnik, a 8-as szám igencsak megtetszett a zenekarnak, hiszen az album egyik különlegessége, hogy nyolc különböző stúdióban vették fel Amerika nyolc különböző államában. Ráadásul a lemez megjelenését egy mini dokumentumfilm-sorozat is követi, ami a zenei stúdiók működésére és történetére fókuszál, de emellett láthatjuk majd az új lemez felvételi munkálatait is. Úgy látszik, a tavaly elkészült Sound City óta Dave Grohl a szívén viseli Amerika stúdióinak sorsát.

Ami az új lemezt illeti, „a Wasting Light sikere után úgy éreztük, megkaptuk az engedélyt arra, hogy furcsák legyünk. Ha akarjuk, csinálhattunk volna néhány őrült, mindenkit kiakasztó Radiohead-hangzást, de aztán arra gondoltunk, hogy inkább hatalmas stadionhimnuszokat gyártunk, amik okoznak majd némi meglepetést a rajongóknak” – mondta el Dave Grohl.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás