Felnőtt verzió – Új Carson Coma dal és videoklip

Avatar photo
2023.05.15., 13:34

Május 12-én kijött a Carson Coma új, Feldobom a követ című dala és már itt is van a hozzá tartozó Horváth Viktor által rendezett klip is.

Döbbenetes, de lassan már tíz éve, hogy 2015-ben, gimis zenekarként, megalakult a Carson Coma. A kezdeti, angol nyelven éneklő, sötét pszichedéliából induló hobbi-zenekar, a vicceskedő arculatváltása (Corduroy Club) óta hatalmas fejlődésen ment keresztül és az egyik legnépszerűbb és legkeresettebb koncertzenekarrá nőtte ki magát itthon, köszönhető ez sajátos stílusoknak, melyben a 60-as évek beat zenéjét keverik a hazai alternatív zenei örökséggel.

Az igazi áttörést és a (főleg) fiatalabb korosztály rajongását a Gold Records által kiadott, már magyar nyelven megjelent második Lesz, ami lesz című lemezükkel érték el, amelyen olyan dalok váltak igazi slágerré, mint az Én még sohasem, a Hobbihajótörött, vagy az Egyszerűen semmi sem egyszerű, melyhez a lockdown alatt született klipjét a rajongóik és saját maguk által készített home-made videóból rakták össze.

A retro-vonal mellett a slágeres pop, punkos, sőt stadion rockos megmozdulásokat is felvonultató harmadik, digitális/analóg című albumukon a zenekar már érezhetően elindult egy komolyabb hangvétel felé, mely talán a vállaltan LMBTQ témát boncolgató, a homofób propaganda ellen nyíltan felszólaló Pók című dalukban érhető tetten leginkább.

Borító fotó: Szabó R. János

A most megjelent vadonatúj, meglepően súlyos témákat (az aktuálpolitika és popkult utalások mellett a születés-élet-halál kérdését) boncolgató Feldobom a követ című szám is jelzi, hogy az egykori gimis srácok úgy néz ki mind zeneileg, mind a dalszöveget tekintve tényleg felnőttek, a klipet végignézve pedig nem is adhatták volna jobb kezekbe annak rendezését, mint a Kinopravda tag Horváth Viktor, akinek többek között olyan mesterműveket köszönhetünk, mint a Riger János (aki nem mellesleg ebben a klipben az öreg Giorgio-t alakítja) és a PASO Részeg című kultfilmje, vagy Gryllus Ábris Yvein Monq projektjének TWUN-jához készült többszörösen díjnyertes klipje.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Rendező: Horváth Viktor 
Operatőr: Becsey Kristóf
Producer: Csizmadia Bendegúz
Látványtervező: Tasnádi Zsófi
Gyártó: Kinomoto

A júniusban megjelenő album teljes zenei anyagát még nem ismerjük, de már a lemez borítóján és a klipen is érezhető, hogy merre indultak el a srácok és véleményem szerint nem is lehetne jobb ez az irány.

Carson Coma Facebook | Instagram

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás