Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje megy az Oscarra

Avatar photo
2017.09.5., 13:34

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását nevezi Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes, a Filmalap igazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál rendező-producer vett részt.

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) a díját, az ökumenikus zsűri díját és a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Majd júniusban – első magyar filmként – elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját, az amerikai fesztiválpremier a szeptember 7-én kezdődő nagy presztízsű torontói filmfesztiválon lesz.

Az amerikai filmakadémia szabályzata szerint az idegen nyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban. Az Oscar-díjakat 2018. március 4-én 90. alkalommal adják át.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás