Sokak régi kívánsága válik valóra, hiszen a kanadai zaj-rock, punk trió először játszik Magyarországon. Az áprilisban érkező METZ új, Up On Gravity Hill című nagylemezét mutatja be idén ősszel, a Turbinában.
Idővel megértjük, hogyan tükröződik a kapcsolódás öröme a veszteség ürességében, hogy a szeretet állandósága csak az élet múlandóságával áll párban, az egyszerű gondolat pedig, hogy nem tudnánk fényt teremteni a sötétség kockázata nélkül – hiszen nélküle soha nem lenne rá szükségünk.
Így van ez a 2007 óta aktív METZ esetében is, akik arról voltak ismertek, hogy örömteli dühöngő dalaikkal szétrobbantják az ember dobhártyát, azonban legutóbbi lemezeiken elkezdték felfedezni, hogyan lehet a durvaságot atmoszférává alakítani.
A hangzásuk fejlődése nem csak a zenekar érését tükrözi, hanem egy megváltozott világot is, amely árnyalatokat és együttérzést követel a megértéshez és a túléléshez. Ez az utazás már megfigyelhető volt a 2020-as Atlas Vending című albumukon is, de teljesen új magaslatokat ér el az április 12-én megjelenő Up On Gravity Hill című lemezükön, ahol a kanadai trió egy kaleidoszkópikus hangzásvilágot teremt, amely éppoly gyengéd, mint amennyire sötét.
A lemez munkálataiban ismét Seth Manchester (Mdou Moctar, Lingua Ignota, Battles, The Body) hangmérnök segédkezett. Mély, részletes és megingathatatlanul személyes. A zenekar elmondása szerint ez nem csak a METZ eddigi legerősebb lemeze, hanem a legszebb is.
A METZ azonban még mindig három ontariói punk, a gitáros és énekes Alex Edkins, a dobos Hayden Menzies és a basszusgitáros Chris Slorach személyében. A zenekar filmesebb hangulatú dalait részben Edkins filmes és tévés zeneszerzői munkája, valamint popos irányultságú szólóprojektje, a Weird Nightmare inspirálták, ahol elmondása szerint megtanult intuitívabban írni, hagyva, hogy az érzelmei vezessék:
„A lírai tartalom sokkal szívhez szólóbb, mint amennyit valaha is megengedtem magamnak. Próbáltam közvetlen lenni a szavaimmal, ezt a lemezt nagy lépésnek éreztem.”
De félreértés ne essék: az Up On Gravity Hill egy teljes zenekari munka, három zenész munkája, akik több mint egy évtizede játszanak együtt, az ezzel járó bizalommal együtt.
„Most vagyunk azon a ponton, ahol zenekarként és zenészként igazán erősnek érezzük magunkat, és nem kételkedünk a közös ösztöneinkben. Megengedjük magunknak, hogy kicsit kalandozzunk és más zenészekkel dolgozzunk, áldás volt, és továbbra is emlékeztet minket arra, hogy ami köztünk van, a zenei kötelékünk, az nagyon ritka és igazán különleges.”
– mondja Edkins.
Az Up On Gravity Hill a zenekar ötödik nagylemeze lesz. A kanadai csapat sajátos, metszően nyers zenéjéről ismert, a punk ősenergiáival dolgoznak, megfejelve azt káosszal és zajjal. A METZ eddigi karrierje során nem játszott még Magyarországon, így most itt a kihagyhatatlan alkalom november 10-én, a Turbinában, hogy ősz végén élőben is átadjuk magukat az általuk nyújtott édes káosznak.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.